Drogba megnyerte a BL-t a Chelsea-nek!!!

Szerző: DTCSLétrehozva: 2012. május 19. 23:35
VIDEÓK, NYILATKOZATOK! A 83. percben hátrányba került, a túlóra elején kapusának büntetőt kellett védenie, és a tizenegyespárbajban is rosszul kezdett, de végül mégis a Chelsea lett a Bajnokok Ligája győztese Münchenben, négy évvel a vesztes finálé után, története során először! Drogbáék generációja csak révbe ért. A CFC az első BL-győztes klub Londonból, Di Matteo a negyedik BL-győztes olasz edző. A Bayernt nem tudta győzelembe hajszolni a közönség, így teljes csalódás az idény a bajorok számára.


Most már a Bayern is tudja, milyen érzés hazai pályán elbukni a legrangosabb európai labdarúgókupa döntőjében, ez eddig csak egyszer fordult elő, 28 éve a Roma is büntetőkkel veszített az Olimpicóban a Liverpoollal szemben.

A bajorok csak magukat okolhatják, helyzetek harmadáját hagyták ki, de a kaput csak ritkán találták el, vagy egy blokkban akadt el a lövésük, vagy a lelátón kötött ki. Ahogy telt-múlt az idő, úgy lettek egyre magabiztosabbak a londoniak, hátrányban sem csüggedtek, s összességében a Napoli vagy a Barca elleni hősies védekezésüket produkálták, ami most is kifizetődött.

A rendes játékidő hajrájában két fejesgól is született (Mülleré és Drogbáé), majd Robben kezében volt a Henckes-csapat sorsa, már a félórás hosszabbításban, de a holland kihagyta a büntetőt, akárcsak a bajnokságban, a Dortmund elleni csúcsrangadón. Jobban mondva Cech hárított, a cseh kapusnak ezen kívül csupán egy bravúrt kellett végrehajtania, pedig a meccs nagy részében a Kékek térfelén zajlott a játék.

Drogba akár negatív hős is lehetett volna (ő volt az, aki megrúgta Ribéryt Robben tizenegyese előtt), de végül ő lőhette be  a mindent eldöntő büntetőt a párbajban, Angliába kerül a trófea. Neueren nem múlott, mindent megpróbált, kivédte Mata tizenegyesét, és értékesített is egyet, ez is kevés volt. A bajorok számára semmilyen babér nem termett ebben a szezonban.

Csodák márpedig vannak. A Napoli, a Benfica és a Barca után a Bayernt is egy pszichodráma során múlta felül a Chelsea, az a Chelsea, amely a PL-ben a hatodik helyen végzett... Mindent felraktak egy lapra és bejött.

Roberto Di Matteo, a Chelsea BL-győztes menedzsere: "Nagyon örülök, hogy sikerre vittük ezzel a klubbal, ezzel a csapattal, ezekkel a játékosokkal. Megdolgoztunk az aranyért. El kell ismernünk, hogy a Bayern nagyon jól játszott, több lehetősége volt, mint nekünk. A végén egy kis szerencse is kellett. Egészen más stílusban futballoztunk, mint az ellenfél, ami végül eredményre vezetett. Ezek a fiúk hatalmas szívvel, szenvedéllyel, odaadással játszottak, és ez volt az egyetlen út a trófea megszerzéséhez.

Didier Drogba, a BL-döntő hőse: "A csapatszellem diadala. Nyolc éve vagyok itt, a Chelsea-nél megtanították nekem, hogy a legvégsőkig kell küzdenem, egy pillanatra sem adhatom fel. Hihetetlen este volt. Sorsszerű volt, hiszek a sorsban, abban, hogy ez évekkel ezelőtt meg volt írva. Sokat imádkoztam. Isten csodálatos, fantasztikus csapatunk van! Az összes korábbi edzőnknek, játékosunknak ajánlom a sikert" - nyilatkozta az elefántcsontparti, aki a négy évvel ezelőtti, vesztes BL-finálé büntetőpárbajában piros lapja miatt nem vehetett részt. Azt is mondta, hogy az 1-1 után kezdtek igazán hinni önmagukban.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, 2011-2012-ES KIÍRÁS, DÖNTŐ

BAYERN MÜNCHEN-CHELSEA 1-1 (0-0, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel 3-4
München, Allianz Arena, 62500 néző, vezette: Pedro Proenca (portugál).

BAYERN: Neuer - Lahm (csk.), Boateng, Tyimoscsuk, Contento - Schweinsteiger, Kroos - Robben, Müller (Van Buyten, 86.), Ribéry (Olic, 97.) - Gomez. Vezetőedző: Jupp Heynckes.
Cserepad: Butt, Van Buyten, Usami, Rafinha, Pranjic, Olic, Petersen.

CHELSEA: Cech - Bosingwa, Luiz, Cahill, Cole - Mikel, Lampard (csk.) - Kalou (Torres, 84.), Mata, Bertrand (Malouda, 73.) - Drogba. Megbízott menedzser: Roberto Di Matteo.
Cserepad: Turnbull, Ferreira, Romeu, Essien, Malouda, Sturridge, Torres.

Gólszerző: Müller (83.), ill. Drogba (89.)

Sárga lap: Schweinsteiger (2.), ill. Cole (81.), Luiz (86.), Drogba (93.), Torres (120.)



A BÜNTETŐPÁRBAJ VIDEÓN:

KÖZHÍRRÉ TÉTETIK: BAJNOKOK LIGÁJA-GYŐZTES A CHELSEA LABDARÚGÓCSAPATA 2012-BEN, A BAYERN MÜNCHEN OTTHONÁBAN!

BÜNTETŐPÁRBAJ:

5. kör: DROGBA... BENT VAAAAAAAN!!!!! 3-4
5. kör: Schweinsteiger... Kapufa!!!!! 3-3
4. kör: Cole, góóóól! 3-3
4. kör: Olic... kiütötte Cech. Elmozdult a kapus, nincs újra tábla. 3-2
3. kör: Lampard a kapu közepébe. 3-2
3. kör: Neuer... nem találta el jól, de spiccel a jobb alsóba, Cech nem érte el. 3-1
2. kör: Luiz... kegyetlenül a bal felsőbe. 2-1
2. kör: Gomez... higgadtan a bal alsóba. 2-0
1. kör: Mata... Neuer hárított!!! 1-0
1. kör: Lahm... félmagasan a kapu bal oldalába 1-0

Heynckes a párbaj előtt:



120.: Paulo Ferreira beállására már nincs idő. VÉGE, TIZENEGYESEK DÖNTENEK! A Bayern eddig ötből öt tizenegyespárbajt nyert a nemzetközi porondon, a Chelsea eddig kettőből kettőt veszített el...

120. Torres-sárga lökésért.

111.: Gomez üres kapura rúghatott volna, de Cahillről Luiz mellére, onnan meg kipattan.

108.: Egy átívelés Olicot találta üresen a 16-os bal oldalán, gólt akart rúgatni Van Buytennel, aki nem számított rá, így elgurult a labda a kapu előtt. Cech csak nézte.

106.: Utolsó negyedóra.

105+1.: Vége a hosszabbítás első félidejének! Továbbra is 1-1.

105.: Egy perc.

103.: Torres cselezgetett, beadása után Lahmnak kellett tisztáznia.

97.: Van Buyten fejes, elakadt! A végére egy klasszikus háromesélyes meccs lett ebből...

97.: Csere: Ribéry megsérült, Olic érkezik.

96.: Robben most már akcióból, dühből, fölé!

95.: ROBBEN KEMÉNYEN A BAL ALSÓRA, CECH KIFOGTA!!!!!! Lepörgött róla, de begyűjtötte.

93.: Drogba rúgta bokán hátulról Ribéryt, tizenegyes!!!! Sárga lap. Ribéry nem tud felkelni.

91.: Torres-szóló, sarokkal tette vissza Mata Lampardnak, ott a blokk! Boateng fel is borította közben, de nincs tizenegyes.

91.: Folytatjuk!!!!!!!

90+5.: Drogba... fölé!!!! 2 x 15 PERC HOSSZABBÍTÁS!!!!!

90+4.: "Időntúli" Chelsea-szabadrúgás 27 méterre a kaputól...

90+2.: Most beszorul a Bayern...

90+1.: Bayern-szöglet.

90.: Három perc.

89.: GÓÓÓÓÓL!!! DROGBA!!!! Mata szögletére robbant be a rövid oldalon, Boateng nem ért oda, befért a fejes a rövid felsőbe, Neuer csak beljebb tudta segíteni. 1-1!!!!!!

86.: Csere: Müller helyett Van Buyten.

86.: Luiz-sárga, Robbent bántotta.

85.: Robben gurított a hosszú alsóra, Cech!

84.: Rögtön jön TORRES!! Kalou helyett.

83.: GÓÓÓÓÓÓL!!!!! MÜLLER!!!!!!!!!! Kroos beadását fejelte egészen közelről le a földre, átpattant Cechen, és a lécról jutott a gólvonal mögé!! 1-0!!!!

82.: Müller csúsztatott kapura, Cechnek tengernyi ideje volt a védésre.

81.: Ashley Cole szedett be egy sárgát, rossz ütemben csúszott be.

78.: Müller lőhetett bentről, nyolc méterről, igaz takarásból, beadásszerű próbálkozás lett belőle.

75.: Egy labdaeladás után Ribéry vitte bele a blokkba, de így is be tudott adni, Cech a háló tetejére paskolta.

74.: Neuer ütötte rossz helyre, Drogba kanalazott, éppen a kapus kezébe.

73.:  Csere: Bertrand helyett Malouda.

73.: Drogba játszott be, veszélyes volt, Contento valami irdatlanul gyors mozdulattal kivágta.

72.: Robben-szóló, a jobb felsőre ment, de nem túl erős, és számítani is lehetett rá.

71.: Melegítenek Olicék.

70.: Beindult a Robben-ágyú, Ashley Cole repült bele a lövésbe. Hihetetlenül jól teljesít a Chelsea védelme, talán csak Bosingwa kivétel.

66.: Robben szögletét hárította Cech...

63.: Egy újabb pontatlan lövés, a Chelsea védők résen voltak, arra az esetre, ha véletlenül kapura megy.

61.: Schweinsteiger fejelt egy szögletet nagyon mellé. Van idő egy érdekességre: Angela Merkel kancellár és David Cameron brit miniszterelnök éppen az Egyesült Államokban tárgyal, de szakítottak időt arra, hogy közösen megnézzék az összecsapást Camp Davidben.

60.: Robben 14-ről, középről, erőből, egyszercsak ott termett Ashley Cole.

58.: Paulo Ferreirával az élen elkezdett melegíteni néhány chelsea-s.

56.: Kroos lőtt amolyan tessék-lássék-módra, felejtsük el.

53.: Robben kemény, lapos lökete, Cechről kijött, Ribéry bevágta az üres kapuba, de lesről!

52.: Gomez esik-kel a 16-oson belül.

51.: Drogba váratlan bombája, két méterrel mellé.

48.: Előbb Ribéry, majd Robben adott be, elakadt a beadás mindkét esetben. Aztán Luiz mentett fejjel egy Kroos-lövésénél...

46.: Folytatááááááááás!



45+1.: Vége a félidőnek! Bayern-fölény, ez persze senkit sem lep meg, aki követte a BL-szezont. Gyakorlatilag körbelövöldözték a kaput, Robben járt a legközelebb a gólhoz. Neuernek csak egy védése volt, de az sem valószínű, hogy kapura ment volna.

45.: Egy perc.

42.: Gomez egy hatalmas testcsellel került ajtó-ablak helyzetbe, de a lelátóra küldte a labdát!

41.: Tyimoscsuk átlövése, Gomezen irányt változtatott, nem okozott veszélyt.

41.: Robben, Ribéry... szerencsés körülmények között került Gomez elé, akit meglepett a labda, így belebotlott hét méterre a kaputól, oda lett a nagy helyzet.

40.: Kapuralövések/kaput eltaláló lövések: 10/2, illetve 2/1.

38.: Drogba sarokkal Lampardnak, ő tovább Kalou-nak, aki jobbról megpróbálta 15-ről, Neuer védte a kapufa felé tartó lövést. Gyönyörű Chelsea-akció!

37.: Drogba kapott zseniális labdát, Lahm elsodorta előle.

36.: Contento-beadás, Müller kapás a hosszú alsó felé, Cech premier plánban látta, ahogy alig megy kapu mellé!

35.: Ribéry pörkölt volna kapura, ez is mellé.

34.: Mata csavarhatott szintén 25-ről, egy jobb oldali szabadrúgásból. Fölé, nem kellett nyújtóznia sem Neuernek.

32.: Müller lövésébe valaki belevetette magát, aztán Robben pattintotta a földre, Cech már várta a lövést.

31.: Bosingwa lépett oda Ribérynek, Proenca nem nyúlt a zsebéhez. Ápolni is kell egy kicsit a franciát.

27.: Egy bodycheck a 16-os előterében Luiztól Müllernek, szabadrúgás 25-ről! Robben a blokkba.

25.: Az erőgyűjtés percei.

20.: Robben lőhetett a 16-os bal oldaláról, Bosingwa mellett ment be, kissé takarásból a rövidet vette célba, Cechnek sikerült kézzel oldalra terelnie kézzel-lábbal, visszaollózták, de hiába.

17.: Müller élesen az alapvonalról, szöglet. Robben lőtt kapásból, levágódott. Aztán Cech paskolt, Gomez kapta, lövőcsel, Cahill tisztázott, Bosingwáról pattant úgy három méterrel a kapu mellé. Forró másfél perc a CFC kapuja előtt!

12.: Most megint hátrébb tolódott a Chelsea, Gomez kifacsart mozdulattal fejelt erőből Luiz szorításában, nem tudta kapu felé irányítani.

9.: Robben lopózott be a jobbösszekötő helyéről, ahogy szokta, rá is durrantott nagy erővel, csúnyán fölé.

8.: Kalou tette ki szépen a sűrűből, Mata beadását kibólintották.

7.: Drogba lecsúszott beadásáról maradt le Kalou a hosszú oldalon.

5.: Kroos rakétája, két méterrel elkerülte a jobb alsót, Cech biztosított.

4.: Scheinsteiger veszélyes lövésébe tette bele a lábát az utolsó pillanatban Cahill.

2.: Rögtön egy Schweinsteiger-sárga kezezésért. Jogos.

1.: Cole rögtön beleszállt Kroosba, szabadrúgás 35 méterről, kissé jobbról. Robben áll oda. Kifejelték.

1.: A CHELSEA KEZDTE. Két évvel a vesztes madridi döntő után ismét megpróbálhatja a Bayern. Hasonló a helyzete, mint 2001-ben, akkor az MU elleni kudarc után 24 hónappal a Valencia ellen játszhatott újra a serlegért, és 11-esekkel nyert is a német együttes.

20:44. A döntő számokban: 30000 Chelsea-fanatikus utazott el Angliából, ebből 17500-nak van is jegye. 180000 turistával számolnak Münchenben, százezren két óriáskivetítő előtt követik a találkozót. 300 millió néző szurkol a televízióképernyők mögött. Kétezer rendőr vigyáz a rendre, a feketepiacon tízszeresükre emelkedtek a jegyárak, 40 ezer szállásfoglalást regisztráltak, 50 millió eurós bevétellel számolnak a bajor "fővárosban". Az idő egész nap ideális volt: 24 fokos hőmérsklet árnyékban.

A Bayern rekordot jelentő 60 millió eurós bevételt érhet el, ha nyeri a döntőt (a győztesnek kilenc, a vesztesnek 5,6 millió jár). Ehhez jönnek még a speciális szponzori- és jegybevételek (ez a 20 milliót is elérheti).

20:41. Érkeznek a pályára a csapatok!

20:33. Egy figyelemre méltó statisztika: Mata és Torres még egyszer sem veszített döntőt pályafutása során: kettejük mérlege együtt: tíz finálé, tíz győzelem!

20:30. Talán még van idő egy kis színesre: A délutáni Bayern-világválogatott öregfiúk meccsen 3-2-re nyertek a Kékek, vajon ez mit jelenthet a döntőre nézve? Egy láma a Chelsea sikerét jósolta Nagy-Britanniában, míg Sissi, a müncheni spániel arra az eledelre szavazott, amelyet Bayern-tálból adtak neki. Ki gondolta volna?

20:22. Zajlik a bemelegítés! HOPP, MEGÚJULT Az SH CÍMLAPJA!

20:15. A német teniszlegenda, Boris Becker nem tudott dönteni:



20:07. Didier Deschamps egyetért azokkal, akik a Bayernt tartják az egyértelmű favortnak. Nem lehet elfogultságggal vádolni, sőt, hiszen a Marseille jelenlegi vezetőedzője a Chelsea-t is megjárta játékosként. Azt mondja: 3-1 lesz a Bayernnek! Gary Neville (2:1), Deco (1:0) és David Villa (1:0) viszont CFC-diadalra számít.

20:00. A GOMEZ VS DROGBA párharc döntő lehet:

A két csatár részletes BL-statisztikái: meccs, játszott perc, gól, perc/gól, kaput eltaláló lövés, pontatlan lövés, lövéspontosság, helyzetek értékesítése, blokkolt lövés, gólpassz, helyzetkialakítások, perc/helyzetkialakítás, összes átadás, sikeres átadás, összes csel, sikeres csel.



19:50. Ne felejtsük azt sem, hogy ez a Tottenham Hotspur történetének egyik legfontosabb mérkőzése, és még csak a pályán sem lesznek. A Sarkantyúsok a németeknek szorítanak, a Chelsea győzelme esetén ugyanis automatikusan főtáblás lenne, és csak a top három csapat indulhatna a Premier League-ből a következő BL-szezonban! Ha veszít a Chelsea, akkor marad neki az El, és a Spurs egy párharcra lesz a legjobb 32-től a BL-ben.

19:37.: Hivatalos: tökéletesen eltaláltuk mindkét kezdőt a cserékkel együtt!

19:25. Angliában szárnyra kapott a pletyka, miszerint talán mégis a kezdőben lesz Torres. Ebben az esetben Kalou-t áldozná fel RDM.

19:17. A Bayern csapatbusza ebben a szent pillanatban érkezett meg az Allianz Arenába. A Chelsea néhány perce futott be, most az öltözőt keresik Di Matteóval az élen.

19:15. Így nézett ki a Bayern programja: 10 óra előtt reggeli a szokásoknak megfelelően egyénileg, késő délelőtt átmozgatás, egy óra körül ebéd az unterschleissheimi hotelben. Este hatkor taktikai értekezlet, hétkor indult a busz a negyedórás útra.

19:00. Egy kis kedvcsináló:

18:40. Nézd meg, mit tippelt a NAPI TUTI BLOGGERE!

18:30. Czövek Oszkár jelenti Münchenből: Az imént ért véget a müncheni Olympiastadionban a többek között Cafút, Patrick Vieirát, Zicót, Paul Breitnert, Zé Robertót, Roy Makaayt vagy Giovane Elbert felvonultató gálamérkőzés. Az aréna gyepén a szintén pályára lépő olasz futball-legendát, Gianfranco Zolát faggattam a BL-döntő esélyeiről: „Természetesen a Bayern az esélyesebb, kevésbé érintették az eltiltások, és a hazai pálya is a malmára hajthatja a vizet. Ugyanakkor Roberto Di Matteónak pont ezért olyannyira fel kell forgatni csapatát, hogy valami olyat húzhat, amire senki nem számít (például együtt kezdeti Drogbát Torresszel), ami akár a Chelsea javára billentheti a mérleg nyelvét."

18:15. A legfrissebb hírek a kezdőkről: ITT!

18:00. Czövek Oszkár, München: Őrültek háza van a bajor fővárosban! A BL-döntőre egymillió turistát saccoltak, nagyjából ennyien be is futottak. Déltől világsztárok parádéztak az Olimpiai Stadionban, Fabio Cannavaro, Cafu, Van der Sar vagy Sammy Eto'o is igent mondott a felkérésre, de hosszasan lehetne folytatni a vb-, Eb- és BL-győztesek sorát. Zolával a meccsről is beszélgettem, nagyon reménykedik Drogbában és a Chelsea-győzelemben. Biztosra veszi, hogy Di Matteo húz valami olyasmit, amire Heynckes sem számít. Én már nagyon izgatottan várom, hogy meglepi-e a rutinos kollégát.

Nyilatkozatok, forma, egymás ellen, edzések, hiányzók, statisztikák, BL-múlt:

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Bayern ötödször, vagy Chelsea először?
A 2010-es és a 2008-as döntő vesztese, a Real, illetve a Barca legyőzője randevúzik egymással a Bajnokok Ligája szombat esti fináléjában, az Allianz Arenában: FC BAYERN MÜNCHEN kontra CHELSEA FC. A bajor sztárcsapat nem engedné,...
Tovább a teljes cikkhez »


EZT VÁRJA AZ SH:

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hajszálon fog múlni a Bayern-Chelsea
Három nappal a Bajnokok Ligája fináléja előtt a fél világ azt találgatja, hogy a Bayern München úttörőként megnyeri-e saját stadionjában a trófeát, vagy a Chelsea története első győzelmét ünnepelheti a sorozatban szombat késő...
Tovább a teljes cikkhez »

ELŐZMÉNYEK:

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Drogba BL-győzelemmel feledné Moszkvát
Didier Drogba már csak a 2008-ban elvesztett moszkvai Bajnokok Ligája-döntő miatt is nyerni akar szombaton a Bayern München ellen, és bár sok nagy meccsen van túl a Kékekkel, ez a mostani kiemelkedik közülük. Az immár teljesen...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gomez eltörölné a múltat
Mario Gomez szerint a Bayern München még jól is kijöhet abból, hogy a Dortmund komoly verést mért rá a Német Kupa döntőjében, és a hibákból tanulhatnak a Chelsea ellen. Arjen Robben mindenesetre sajnálja, hogy egy kupaaranyról...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Jövőre a Real nyeri a BL-t?
José Mourinho bízik benne, hogy a Real Madrid az elkövetkező egy vagy két évben tízre növeli Bajnokok Ligája-trófeáik számát. A Primera Divisiónt száz ponttal megnyerő blancók edzője már a jövő évre koncentrál....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Bayern München útja a döntőig
Szerda késő este kialakult a Bajnokok Ligája döntőjének párosítása, a Bayern München és a Chelsea játssza a május 19-i finálét az Allianz Arenában. Összeállításainkban végigjárjuk a két csapat útját a csúcsmeccsig, először a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Chelsea útja a döntőig
Szerda késő este kialakult a Bajnokok Ligája döntőjének párosítása, a Bayern München és a Chelsea játssza a május 19-i finálét az Allianz Arenában. Összeállításainkban végigjárjuk a két csapat útját a csúcsmeccsig, a bajorok...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Portugál bíró a BL-döntőn
BRÉKING: A Sport TV értesülései szerint a portugál Pedro Proenca vezeti az idei BL-döntőt (Bayern-Chelsea, máj. 19., szombat, 20:45)....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Drogba: Nem vagyok színész!
Didier Drogba, a Chelsea elefántcsontparti csatára a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-elődöntő után kapott hideget-meleget a színészi teljesítménye miatt, most pedig a Bayern München edzője találta meg. A támadó nem érti....
Tovább a teljes cikkhez »