XCO OB – két arany az EuroOne-Cube-nak!

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 18. 23:32
Nagyszerű mérleggel zárta hazánk egyetlen profi MTB csapata a vasárnap Zalaegerszegen megrendezett olimpiai-krossz nemzeti bajnokságot. Az elit mezőnyben Parti András, míg az U23-as kategóriában Szatmáry András húzhatta magára a győztesnek járó bajnoki trikót. Ugyanebben a számban másodikként szintén EOC versenyző végzett, a csapat legifjabb tagja, Csielka Márk. Bogár Gábor az elit mezőny 5. helyét szerezte meg. Az U23-as bajnoki trikó címvédője Juhász Zsolt betegség miatt kénytelen volt kihagyni a 2011-es nemzeti viadalt.


„A tengerentúlról hazatérve 6 órás időeltolódás után nem volt olyan zökkenőmentes az átállásom, azonban a hét vége felé már kezdtem egyenesbe jönni az alvással töltött órák számát nézve.

A startnál aránylag jól éreztem magam, bár voltam már ennél frissebb is életemben. A felvezető kör után rögtön ráálltam Szilárdra. Tartottam tőle, mert fekszenek neki általában ezek a meredek felfelék. Ez így is lett, mert ezeket a részeket jól meg is húzta, ráadásul még az első körben sikerült beváltanom elöl a vázhoz. Legnagyobb sajnálatomra ez is kezd tradícióvá válni nálam, hogy az OB-t mindig izgalmasabbá teszem valami hasonló „produkcióval”. De ha még nem lett volna elég az izgalomból, nem sokkal később kapkodni kezdtem és kicsúsztam. Össze is szedtem, bő 30 mp. hátrányt, így visszacsúsztam pár helyet. Összekaptam magam, megnyugodtam és üldözőbe vettem Szilárdot. Ezúttal szeretném megköszönni a versenytársaknak, hogy mindenki segítőkészen elengedett engem!

Úgy a 3. körben utolértem Szilárdot, fél kört mentem vele a meredek részeken, amiket jól meg is nyomott. Nem esett túl jól, de kibírtam és a pálya második felére előre kerültem. Ekkor a lefelében illetve a cél előtti kanyargós, kigyorsítós részen mindent beleadtam, aminek köszönhetően sikerült kissé eltávolodnom.  Tudtam, hogy nem lassíthatok és elkezdtem meglépni. Az utolsó körre fordulva, úgy 40-50 mp. előnyöm volt, amit meg is tartottam a verseny végéig és megnyertem a 11. Magyar Bajnoki címemet!
Nem volt könnyű verseny, voltam már frissebb is, de végül jól végződött minden. Most úgy érzem, rám fér egy kis pihenés, mert az utóbbi időben nagyon kihajtottam magamat.
Szeretnék köszönetet mondani az egész EuroOne-Cube-nak a rengeteg segítségért! Ez az eredmény az egész csapat munkájának méltó elismerése!”
– elemzett Parti András 11. bajnoki címe után.

hegyibringa.hu
  Fotó: hegyibringa.hu

Az elmúlt hónapokban sikert sikerre halmozó, Szerbiában C2-es XCO futamon ezüstérmes, maraton OB elit bronzérmes, most pedig U23-as olimpiai-krossz bajnok Szatmáry András így nyilatkozott élete első OB győzelme után:

„A rajtnál Szilárd és András lőtt ki a legjobban, gyorsan kiderült tehát, hogy senki más nem fog beleszólni kettejük harcába. A második emelkedő aljában Andrisnak leesett a lánca és elég nagy hátrányt szedett össze mire ki tudta szabadítani. Ekkor Gáborral mentünk együtt, minket Márk követett. Mikor felértünk az emelkedő tetejére Gábor azt mondta majd segítsek Andrisnak, ha utolér minket. Ez elég gyorsan be is következett, a pálya utolsó hosszabb emelkedőjén utolért Andris, de jóformán csak lehúzódni tudtam, esélytelen volt, hogy bármit is segítsek neki, eszméletlen gyors volt. Még az első kör végén, a kanyargós, katlanos rész előtt sikerült megelőznöm Blazsó Marcit és innen egyedül haladtam a végéig. A lejtőkön vigyáztam nehogy elessek, defektet kapjak vagy nagyobbat hibázzak. A mászásoknál és a lankásabb részeknél pedig próbáltam egyenletes tempót tartani. Végül sikerült első helyen beérkeznem és ezzel megszereztem első magyar bajnoki címemet, ami leírhatatlanul jó érzés! Nagyon boldog vagyok, hogy sikerült elsőként beérnem. Csapattársam és jó barátom Csielka Márk lett a második, aki az év eleji több mint egy hónapos komoly betegsége után végre kezdi visszanyerni jó formáját. Gratulálok az egész csapatnak, nagyon jól ment mindenki a hétvégén!”

Az U23as dobogó második fokára Csielka Márk léphetett fel.
„Az idei OB egy igen kemény pályán került megrendezésre. Nem volt technikás, de az emelkedők rettentő meredekek voltak, nehéz nyomvonalat sikerült összehozniuk a rendezőknek. A verseny előtt nem voltam túl jó állapotban, álmosnak és fáradtnak éreztem magam. Az első kör nem is ment úgy, ahogy szokott, sőt kifejezetten rosszul esett. Ezután szerencsére sikerült magamhoz térnem. Tudtam, hogy csapattársam Szatmáry Andris nagyon erős, már az első körben "faképnél hagyott". Láttam, hogy nem fogom tudni tartani a tempóját, ezért kicsit visszavettem, majd a továbbiakban Gáborral haladtam tovább. Az utolsó körben beleerősítettem, mert Gábor azt javasolta, hogy nyomjam meg a végét. Nem hajtottam ki magamat, tudtam, hogy a második hely meglesz, az első pedig nem, így olyan intenzitással haladtam, ami pont elegendő a második helyre. Szatmáry Andris lett az U23-as bajnok és abszolút 3. helyezés Szilárd mögött, ezért óriási gratuláció jár neki!”

Az EuroOne-Cube sikerek mögött egyértelműen az a Bogár Gábor áll, aki a csapat megalakulás óta odaadó szakmai és mentális háttértámogatást nyújt a csapat minden tagjának. Gábor munkássága és a sportág iránt tanúsított professzionális szakértelme nélkül nehéz lenne elképzelni hol tartana jelenleg a 2010-ben megalakult profi egyesület.
„Nagyon kemény pályán rendezték idén a 2011.-évi XCO OB-t. A rövid, de nagyon meredek emelkedőkkel telitűzdelt pályán még a meleggel is meg kellet küzdenie a versenyzőknek.
Jól sikerült a bemelegítés és ennek megfelelően a rajttal sem volt gondom. Sajnos nem voltam teljesen egészséges a versenyen. Már napok óta küszködök torokfájással és náthával, de igyekeztem úgy beosztani az erőmet, hogy a verseny végére még tudjak erősíteni. Ez sajnos nem sikerült. A meredek emelkedők nagyon kivették az erőmet, így a végére csak a pozícióm tartására maradt erőm. Négy körön keresztül Csielka Márkkal haladtunk összedolgozva. Márk remek formában versenyzett, próbált nekem segíteni, hogy előrébb végezzek, de ezen a versenyen sajnos nem tudtam az igazi formámat hozni. Az utolsó körben mondtam Márknak, hogy adjon bele mindent. Így Ő nagy biztonsággal megszerezte az U23-as ezüstérmet, én pedig a felnőtt 5. helyezést. A saját eredményemmel nem vagyok elégedett, de két napja még abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán rajthoz tudok-e majd állni.
Minden elismerésem a csapattársaimé! Parti András elit címvédése, Szatmáry Andris első U23-as bajnoki címe, valamint Márk ezüst érme mérhetetlen örömmel tölt el! Az egyik szemünk sír, a másik nevet, mivel ebből az ünneplésből egyedül Juhász Zsolti hiányzott, akinek ezúton is gyors gyógyulást kívánok!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benkó és Parti az XCO-bajnok - interjú
Benkó Barbara és Parti András győzelmével zárult ma Zalaegerszegen a hegyikerékpárosok olimpiai számában a nemzeti bajnokság. A verseny igen gyorsra sikerült, Parti világkupa tempót diktált, amivel a hazai pályán versenyző...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benkó Barbi új XCO-bajnoki címéről
Számomra nem volt túl ideális időpontban a Magyar Bajnokság, pont ilyenkor szoktam tartani a szezon közbeni rövid pihenőmet, de most idén valahogy megkavarodtak a versenyek és az EB is csak később lesz. Tartottam tőle, hogy...
Tovább a teljes cikkhez »