Eurobike: Voecklerrel tarol a ColnagoC59

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 26. 09:22
A kultikus olasz márkának nagy éve volt 2012-ben, hiszen a francia Thomas Voeckler révén Colnago kerékpár tulajdonosán feszült a legtovább – július 10. és 19. között – a sárga trikó a Tour de France-on, így a laikusok is láthatták, melyik a világ legjobb kerékpárja.


Fotó: Takács Tamás

Az Eurobike-on, ha a híres egy nap alatt elkészülő sárga kerékpárt nem is, de a Tour de France folyamán Voeckler által egyébként használt – a francia ProContinental csapat, az Europcar színeiben pompázó – C59 modellt láthattuk.

A friedrichshafeni kiállításon meglehetősen sok „sztárbringával” találkozhattunk, persze ezek közül kevesebb volt olyan, melyen valóban látszott, hogy ült is rajta, akinek a nevét a felsőcsőre pingálták… Voeckler C59-ese utóbbiak közé tartozott:

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A C59-ről már többször is írtunk, Ernesto Colnago műhelyének csúcsmodellje gyakorlatilag változatlanul kezdi a 2012-es esztendőt, továbbra is letisztult Colnago-stílus, semmi fölösleges ív, továbbra is a Ferrari F1 labor által támogatott karbon alapanyag…

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Megspékelve a jelenleg már „elengedhetetlen” high-tech követelményekkel, amit Ernesto mester sem úszhat meg, haladni kell a korral: integrált kormánycsapágy, 1 kg alatti vázsúly, rejtett bowdenek, stb. Szerencsére az egyedi méretezést támogató muffos vázkialakítás maradt.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Jövőre inkább a design szempontjából számíthatunk újdonságokra, és (szerencsére) nem csak a …zöld festésű Europcar teambringa  érdemel figyelmet.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Ernesto Colnago világ életében szívesen kötötte bringáit évfordulókhoz, tavaly saját cége 55. születésnapjára adott ki limitált szériás acél Mastert, most az olasz egység 150. jubileumának tiszteletére rukkolt elő új festéssel, természetesen a C59-en.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

De az idei trendnek megfelelően – bár már korábban is szerepelt hasonló a kínálatban – matt fekete-fényes fekete színkombinációval is találkoztunk, ami a Dura Ace szettel és a Mavic Cosmic kerekekkel biztosan kelendő lesz.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Ha már a szetteknél tartunk, ha jól emlékszem, a Colnago műhely Srammal eddig nem nagyon szerelt bringákat, 2012-ben az M10 modell rendelhető ilyennel, de természetesen a bevált Campagnolo és Shimano alkatrészekkel is.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

További modellekről – figyelemre méltó új designok az alsóbb kategóriákban is – információ a hazai forgalmazó honlapján: KATTINTSON IDE!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Eurobike – Colnago: MTB? Ráadásul 29er?!
Ha az ember azt hallja, hogy Colnago, valószínűleg még eszünkbe sem jut a mountain bike, főleg nem egy nagykerekű, sokkal inkább a csinos országútik, a versenybringák ugranak be a márka hallatán…...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Így készül egy Colnago bringa a Tourra
A norvég Hushovdtól a francia Thomas Voeckler vette át vasárnap a sárga trikót, s ahogy az manapság már szinte kötelező, a legendás ruhadarab mellé hozzáillő bringa is dukál, még akkor is, ha két naptál tovább nem valószínű,...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Prototípusok a Touron: Colnago C59
A Tour de France talán legszebb egyedi festésű kerékpárját a francia bajnok, Thomas Voeckler Colnago C59-ét mutatjuk be, amely sok más Tour-géphez hasonlóan a gyártó prototípus csúcsmodellje....
Tovább a teljes cikkhez »