A svájci menővel a Szilvás rövidtávon

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 28. 21:58
Ma reggel érkezett meg Magyarországra a vasárnapi Caprine Maraton Szilvásvárad sztárvendége, a svájci Andreas Kugler, s nem vesztegettük az időt, délután már a versenypályán terheltük a pedált, a két nap múlva sorra kerülő 117 kilométeres távra a rövidtáv pályáján melegítve.


A tavalyi MVM Duna Maratonon nyerő Multivan-Marida párosból ezúttal a német Hannes Genze az utolsó pillanatban lemondta a részvételt, hátsérülés miatt, és a korábbi maraton Európa-bajnoknak még a Trans Germany indulása is kérdéses.

Az eb-ezüstérmes Kugler masszőrje, Jonas társaságában jött Szilvásváradra, az eligazodásban pedig az LTV-Merida Racing csapatából Lukács Bálint segíti. A szállás elfoglalása után természetesen a kerékpár összeszerelésére került sor, „Kugli” merevfarúval, egy Merida O-Nine-nal érkezett.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Levélben már értesült a lehetséges saras körülményekről, és ilyen viszonyok között inkább a jobb sártűrő képesség, mint az össztelós Ninety-Six nyújtotta plusz kényelem mellett tette le a voksot. A gumikat tekintve középmagas, jól tisztuló mintázat, 2,1-es szélesség és nem a legkönnyebb verzió, lehetőleg elkerülve a köves viszonyok között könnyen bekövetkező defekteket. Mondjuk a felnikről utóbbi már nem mondható el, a 300 grammos scandium-felniknél nem sok könnyebb létezik…

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A bringaszerelés után jöhetett a pályajárás, amivel egyúttal szeretnénk némi támpontot adni a 39 kilométeres rövid távon indulóknak. Bár megérkezésünkkor is éppen szakadt az eső, a bringára már gyönyörű napsütésben pattanhattunk fel, és a már jórészt száraz aszfalton tehettük meg az első kilométereket.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Balra felkanyarodva a meredek erdei úton már még inkább meglepődtünk, amikor egy csepp sár nem került a bringákra, mezekre, s így értünk ki a mászás után a Huta-rétre. A festői szépségű tisztásról Csalánosig már találkoztunk pocsolyákkal, de tulajdonképpen még mindig megúsztuk a trutyit.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A Bükknek ez a része karsztos kőzet, nagyon jól elfolyik a víz, kevés helyen marad meg a sár. Csalánostól a Nagymezőn át aszfaltút vezet, amiről minden évben elmondjuk, hogy „idén sem lett jobb minőségű”, a nagyobb tempónál, esetleg elengedett kormánnyal energiaszeletet majszolva is legyünk résen, ugyanis egy-egy hirtelen felbukkanó méretes úthiba könnyen kiütheti a kormányt a kezünkből.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Ha nem nyomjuk elvakulva a pedált jobb helyezés reményében (de ha igen akkor is) Nagymezőn mindenképpen járassuk körbe kicsit tekintetünk, Európa egyik legszebb vidékét láthatjuk. Még Kugli is megjegyezte, hogy a Bükk néhol hasonlít a svájci tájakra vagy a németországi Fekete-erdő legszebb részeire.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A Nagymező után terepen kanyarodunk jobbra, vissza Olasz-kapu felé, nos, itt a sötétebb erdősávokban már találkoztunk néhány makacsabb sárfolttal, de még mindig semmi vészes, itt inkább a csúszós kövek állíthatnak kihívás elé, ha a verseny napján esik az eső.
Az úgynevezett „katlanban”, a gyors, óriási kövekkel tarkított gyors lefelén, aki nem biztos magában (de aki igen, annak sem árt átértékelni az önbizalmat) legyen óvatos, mert igencsak kimosta a sok esőzés a földet a kövek közül.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Polar támogatás a 2010-es Top Maratonon
A Top Maraton sorozat abszolút férfi és női, magyar állampolgársággal rendelkező győztese a zerge.info felajánlásával egy 2011-es évre szóló POLAR szponzori szerződést kap. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Caprine Maraton Szilvásvárad vasárnap!
Az elmúlt hetek csapadékos időjárása sem gátolja a vasárnapi Caprine Maraton Szilvásvárad megrendezését. A hétvégi, 9. alkalommal kiírt bükki maratonnal rajtol a négy állomásból álló T-Mobile Top Marton sorozat újabb szezonja, a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rajt előtt és után: műszaki dolgok
Feltételezzük, hogy aki benevez egy maratonra, nem egy nappal a verseny előtt kívánja megejteni a nagygenerált, tehát "egyben van" a bringája. Most tehát a rajt előtti teendőkről és az "éles" helyzetekről lesz csak szó. ...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mit (ne) vigyünk magunkkal MTB maratonon
Az MTB maratonon induló bringások felszerelése nagyon különböző lehet, attól függően, hogy milyen távon indul, mennyire hajtja az eredménykényszer, milyen az időjárás, ésatöbbi. Nyilván egy ilyen cikk keretein belül nem...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Horror a Caprine Szilvásvárad Maratonon
Parti András és Bicskei Anna nyerték az extrém időjárási körülmények között lezajló Caprine Szilvásvárad Maratont, amely Magyarország legnagyobb kerékpáros tömegsport rendezvénysorozata, a T-Mobile Top Maraton első állomása. Bár...
Tovább a teljes cikkhez »