Vino: „Küzdeni fogunk a sárga trikóért!”

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 7. 12:14
A kazah Alexander Vinokurov úgy tűnik, szeretne még egy nagy versenyt nyerni – minden valószínűség szerint – utolsó profi évében. Ha ezt a Dauphine-en tenné, keretbe foglalná pályafutását, hiszen 99-ben nyert itt neopro bringásként. Az első lépést már megtette, hiszen megszerezte az 1. szakasz után a sárga trikót:


„Az első szakasz mindig nagyon nehéz, a mai különösen, hiszen hegyi befutó volt egy kemény emelkedő végén. Máris volt sok leszakadó és én örülök, hogy elég hamar ráéreztem a ritmusra.

A Romandiai Körverseny óta nem versenyeztem, így benne volt a kockázat, hogy nem lendülök jó formába. Amikor Rodriguez ritmust váltott, féltem átvenni, inkább egy jó tempót akartam tartani. Jól döntöttem, mert elég gyors voltam ahhoz, hogy felérjek rá. Tudtam, hogy lehetőségem van megszerezni a sárga trikót.

Reuters
  Fotó: Reuters

Nagy dolog, hogy 12 évvel a 99-ben szerzett győzelmem után viselhetem most a sárga trikót. Az idei az utolsó profi szezonom, sokat jelent ez nekem. Remélem, hogy jó előjel ez a Tour de France-ra nézve, ami a fő versenyem idén.

A Dauphine-en most megpróbáljuk megvédeni a trikót, egy nagyon jó csapattal a hátam mögött. Szerdán vár egy nehéz időfutam, ami kemény teszt lesz, aztán meglátjuk napról napra, mi történik. Egy dolog biztos, küzdeni fogok, hogy a lehető legjobban szerepeljek a Dauphine-en, ez a Tour de France szempontjából is nagyon hasznos." – nyilatkozta az Asztana kapitánya.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Dauphine: Egy rutintalan győztes sikere
Bármilyen hihetetlen is, de a napjaink legjobb GT-menői közé tartozó Jurgen Van Den Broeck élete első profi győzelmét aratta ma a Criterium du Dauphine első szakaszán, hegyi befutón....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega a Dauphine első két napjáról
Szeghalmi Bálint, a Criterium du Dauphine egyetlen magyar indulója, az olasz Lampre-ISD versenyzője számol be a „mini Tour de France”-ként is becézett WorldTour viadal első két napjáról:...
Tovább a teljes cikkhez »