Dauphine: Egy rutintalan győztes sikere

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 6. 20:28
Bármilyen hihetetlen is, de a napjaink legjobb GT-menői közé tartozó Jurgen Van Den Broeck élete első profi győzelmét aratta ma a Criterium du Dauphine első szakaszán, hegyi befutón.


Örömében még a mez zipzárját is elfelejtette felhúzni, semmi sem látszott a szponzor feliratokból, amikor örömmámorában áthaladt a célvonalon. (Persze a Lotto csapatvezetése valószínűleg megbocsátja ezt a kis rutintalanságot. A Dauphine magyar résztvevője, Szeghalmi Bálint 10:26 perc hátránnyal a 166. helyen ért célba.

Az Albertville és Saint-Pierre-de-Chartreuse közötti 144 kilométeres táv, végén egy középkategóriás emelkedővel még csak bemelegítés volt a hétvégi hegyi etapok előtt, túlságosan nem is rázta szét a mezőny elejét, bár azért rendeződött az összetett az erőviszonyoknak megfelelően.

A Lotto belga versenyzője a hegy derekán, a nehéz, meredek részen támadott, s kiharcolt előnyét üldözői nem tudták anulálni a befutóig. Az összetettben a tegnapi időfutamon remekül teljesítő kazah Alexander Vinokurov vette át a vezetést.

Van Den Broeck így nyilatkozott a célba érkezést követően: „Az első profi győzelmem ez és az első hegyi szakasz is egyben. Nagyon jól jött ez az önbizalmamnak, mert 5 hetet tréningeztem magashegységben a Tour de France-ra készülve. Egész nap jól éreztem magam, s már korábban mondtam magamnak: miért ne támadjak? Utána pedig már nem volt mese, mindent vagy semmit alapon menni kellett, és sikerült.”

AZ 1. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto 3:36:42
2. Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:00:06
3. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:07
4. Alexandre Vinokourov (Kaz) Pro Team Astana  
5. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale  
6. Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Procycling  
7. Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:00:13
8. Rob Ruijgh (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team  
9. Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar 0:00:15
10. Janez Brajkovic (Slo) Team RadioShack  
...
166. Szeghalmi Bálint (Hun) Lampre - ISD 0:10:26
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Alexandre Vinokourov (Kaz) Pro Team Astana 3:43:09
2. Jurgen Van Den Broeck (Bel) Omega Pharma-Lotto 0:00:05
3. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:07
4. Bradley Wiggins (GBr) Sky Procycling 0:00:11
5. Edvald Boasson Hagen (Nor) Sky Procycling 0:00:13
6. Nicolas Roche (Irl) AG2R La Mondiale 0:00:17
7. Janez Brajkovic (Slo) Team RadioShack 0:00:20
8. Joaquin Rodriguez Oliver (Spa) Katusha Team 0:00:23
9. Thibaut Pinot (Fra) FDJ 0:00:24
10. Thomas Voeckler (Fra) Team Europcar 0:00:27
 
173. Szeghalmi Bálint (Hun) Lampre - ISD 0:11:01

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Boomé a Dauphine prológja, Szega 150.
Lars Boom nyerte a mától vasárnapig tartó WorldTour viadal, a franciaországi Criterium Dauphine prológját, a mezőny magyar indulója, Szeghalmi Bálint 150. lett....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega a mini Tour de France-on versenyez
Szeghalmi Bálint, a Lampre-ISD WorldTour istálló profija június 5-től 12-ig a franciaországi „mini Tour de France-on”, a Dauphiné Liberén versenyez....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Dauphiné rajtlistája és az esélyesek
Összeállt a holnap induló nyolcnapos WorldTour viadal, a Dauphiné rajtlistája, jó néhány sztárral, az olasz Lampre-ISD sorában pedig Szeghalmi Bálinttal. Végignézve a csapatokat, már kevésbé divat a legnagyobb Tour-esélyesek...
Tovább a teljes cikkhez »