Szombattól három héten át Giro!

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 6. 13:36
Talán minden idők legnehezebb Giróján, május 7-től három hétig, május 29-ig küzdenek majd a világ legjobb bringás csapatai, fizikailag és taktikailag egymásnak feszülve, felejthetetlen élményt adva a műértő „tifosiknak” és a sportkedvelő közönségnek szerte a világon.


A 94. alkalommal megrendezésre kerülő, az olasz egység 150. születésnapját ünneplő olasz körverseny Torinóból indul, hogy 21 szakasz, 3498 kilométer megtétele és hihetetlen sok nehéz emelkedő leküzdése után a mezőny május 29-én megérkezzen Milánóba.

Minden évben többen rácsodálkoznak, hogy a kerékpársport csapatsport, a sikert a Forma 1-hez hasonlóan bonyolult számítások előzik meg, csakhogy itt nem a lóerőkkel és a benzinnel, hanem a kalóriákkal és az emberi teljesítőképesség határértékeivel kell számolni. Ezeknek a számításoknak most különösen megnő a jelentőségük, minden eddiginél nagyobb szerepet kap az erőbeosztás, ugyanis ennyi hegyet talán még soha nem zsúfoltak bele egy háromhetes itinerjébe, Alberto Contador szerint is úgy fogalmazott, hogy élete legnehezebb háromhetesére készül.

Az idei Girón hét(!) kemény hegyi befutó szerepel, és kultikus hegyóriások, mint az Etna vulkán (2x), a Monte Zoncolan, Sestrier, a Grossglockner, a Montevergine, Gardeccia, Nevegal, Macugnaga és a többi kategorizált emelkedő.

A mezőny csapatidőfutammal kezdődik Torinóban, lesz hegyi időfutam (16. szakasz) és sík időfutam (21. szakasz). 6 vegyes domborzatú, valamint 5 sík etap szerepel még a kínálatban. S bár a versenyzők tavaly a pokolba kívánták őket, heroikus küzdelmet vívva az elemekkel, de idén is bekerültek az itinerbe a „poros utak” (4. szakasz), melyek 2010-ben az esőben sárdagasztássá változtatták a versenyt.

A „cirkusz” azonban mindenek előtt fontos, a háromhetes hajsza egy rózsaszínű trikóért egész Itáliát megmozgatja, a világ egyik legnagyobb össznépi piknikje ez, amely bár nem kerül be a Guiness rekordok könyvébe, mégis százezres tömegek töltik a délutánt a hegyoldalakon a mezőnyre várva, hogy lássák kedvenceiket elképesztő sebességgel föltekerni a meredek kaptatókon.

Ha jósolni szeretnénk, ki viheti haza a rózsaszínű trikót, egyszerre vagyunk könnyű és nehéz helyzetben. Nyilvánvaló, hogy a tavaly domináló címvédő, Ivan Basso távollétében napjaink legjobb GT-menője, a spanyol Alberto Contador toronymagas esélyes, ugyanakkor az idei Girón rettentően sok a hibázási lehetőség, talán nem is lehet krízis nélkül végigcsinálni.

Ha pedig abból indulunk ki, hogy talán mindenkinek lesz mélypontja, akkor bármi megtörténhet, attól függően, ki, hogyan lesz képes menteni a helyzetet. Contador mögött talán hárman toporognak szorosan az esélyesség terhe alatt, az 2009-es győztes, az orosz Gyenyisz Mencsov, akinek idén csak ez lehet legfőbb versenye, lévén csapatát, a másodosztályú Geoxot a Tourra nem hívták meg, és Sastréval együtt a legerősebb összeállításukban érkeznek. Mencsov mellett szól még, hogy a megfontolt orosz nagyon tudja, hogyan kell magát beosztani egy nehéz háromhetesen.

Reuters
  Fotó: Reuters

A címvédő, Ivan Basso fiatal csapattársa, Vincenzp Nibali már tavaly is megmutatta oroszlánkörmeit, felállhatott a dobogóra, a szezon végén pedig megnyerte a Vueltát. Kérdés, hogy a brutális útvonalon, erősebb mezőnyben mire lesz képes, azonban tegyük hozzá gyorsan azt is, hogy Nibali minden évben egyre jobb, csapatához, a Liquigashoz pedig nem férhet kétség.

A harmadik fő kihívóként Michele Scarponit, a Lampre-ISD kapitányát emlegetik, aki kiváló a hegyekben, de mindezidáig gyengéje volt az időfutam – például az előbb említett három versenyzővel szemben, kérdés meg tud-e újulni ezen a téren.

Ahogy Alberto Contador is említette a verseny előtt készült interjúban, utóbbi favoritok mögött újabb csoport következik, akik közül bárkinek elsülhet a lába – bár ezen a Girón nem lesz elég, hogy valaki megvillanjon kétszer.

Reuters
  Fotó: Reuters

Természetesen meg kell említeni az olasz bajnokot, Giovanni Viscontit, aki lassan kiöregszik a hatalmas tehetség kategóriából, és ideje lenne, hogy összekapja magát három teljes hétre, ami ellene szól, hogy a mostani három hét még tapasztalt GT-menőknek is kemény dió lesz erőbeosztás szempontjából.

Az Asztana is egy fiatalra, a cseh Kreuzigerre épít, aki óriási csöndben készült, meglátjuk, mi sül ki belőle, amit fontos megjegyezni, hogy a kazah csapat sora Masciarellivel, Tiralongóval, Kiserlovskival elég erős ahhoz, hogy akár dobogóhoz segítsék első emberük.

A kiváló hegyi menők között ott van Emanuele Sella és Jose Serpa az Androniból, akik megkeverhetik a lapokat a meredekeken. Ugyanez igaz a baszk csapat, az Euskaltel menőjére, Igon Antonra, aki – bár nyilatkozata szerint csak szakaszgyőzelemre hajt – támadó szellemű stílusának köszönhetően beleszólhat az összetett alakulásába is.

Reuters
  Fotó: Reuters

Érdekes kérdés, hogy vajon ködösít-e a Katyusa, mert bár a 2007-es győztes, Danilo Di Luca kijelentette, hogy csapattársát, a katalán Joaquim Rodriguezt segíti majd, erre nem vennénk mérget. Látva Di Luca tavaszi versenyeit, bármi benne van a pakliban, ugyanakkor az is igaz, hogy Puritónak kimondottan kedveznek az idei Giro meredek falai.

Mindent egybe véve óriási szerepe lesz idén a taktikának, az erőbeosztásnak, a csapatok erejének fokozott jelentősége lesz, tudják-e a sportigazgatók a focicsapatokhoz hasonlóan vetésforgóban pihentetni a segítőket a hegyi szakaszok között, van-e egyáltalán annyi jó segítő egy csapatban, hogy megtehessék ezt…

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Interjú Alberto Contadorral a Giro előtt
A háromszoros Tour-győztes, Alberto Contador, napjaink legjobb GT-menője, ha elindul egy körversenyen, ott legfőbb esélyesnek számít. A 94. Giro d’Italia esetén most különösen igaz ez, hiszen ahogy az alábbi interjúból is...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Teljes a Giro d'Italia rajtlistája
Két nappal a start előtt teljes a 94. olasz nemzeti körverseny, a május 7-től május 29-ig tartó Giro d’Italia rajtlistája. Hamarosan jelentkezünk a további előzetesekkel, részletes szakaszonkénti bontással,...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Trikómánia a Girón - hogy is van ez?
A következő összefoglalóban összegyűjtöttük a legfontosabb trikókat, melyeket a Giro di Italián viselnek a különböző diszciplínákban vezető kerekesek. A trikó viselése óriási megtiszteltetés tulajdonosának a kerékpársportban,...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mi a kronó, mitől hegyi a hegyi etap?
Talán nincs mindenki tisztában vele, milyen nehézségű emelkedőktől beszélünk hegyi etapról és nem vegyes domborzatú szakaszról, miért nagyon fontos, hogy a nap végén hegyi befutón dől el a győzelem sorsa, vagy „csak” a táv...
Tovább a teljes cikkhez »