Nem indul Basso a Girón, Garzellié az 1

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 21. 19:14
A május 7-én, Torinóból rajtoló Giro d’Italia szervezőirodája, az RCS Sport kihirdette a verseny provizórikus startlistáját, ezzel egy időben a címvédő olasz Ivan Basso bejelentette, hogy csapattársa, Vincenzo Nibali segítőjeként sem vesz részt az olaszok háromhetes nemzeti körversenyén.


A Liquigas versenyzőjének idei legfontosabb célja a Tour de France győzelem, mindent ennek rendel alá, és túl megerőltető lenne számára a rengeteg kemény hegyi szakasszal tarkított útvonal. Basso így nyilatkozott döntéséről:

„Lemondani a Giro-részvételről óriási áldozat számomra, de a jelenlegi formámban nem állhatok rajthoz, ahogy terveztem. Év elején úgy gondoltuk, a Tour de France előtt Vincenzo Nibali rózsaszínű trikóért folytatott harcának segítése céljából elindulok a Girón. Egészen az utolsó pillanatig vártunk ezzel a döntéssel, hátha elég jól érzem már magam ahhoz a nyeregben, hogy kellő önbizalommal vághassak neki, de nem kerültem megfelelő formába. Így végül a csapattal egyetértésben ezt a fájdalmas döntést hoztuk, de mint „tifosi” az első sorból szurkolok majd Vincenzónak. Ő kimagasló tehetségű versenyző, és biztos vagyok benne, hogy főszereplő lesz, neki és a csapatnak is sok szerencsét kívánok. A közönségnek pedig elköszönés helyett megígérhetem, hogy mielőtt befejezném pályafutásomat, szerepel még a terveim között egy harmadik Giro-győzelem.”

Reuters
Stefano Garzelli
Fotó: Reuters

Az 1-es rajtszámot Basso távollétében egy korábbi győztes, az Acqua & Sapone csapatát erősítő 37 éves Stefano Garzelli kapta meg, aki bár több mint 10 éve, 2000-ben nyert, de azóta is rendre szállítja a szakaszgyőzelmeket. A Giro-mezőnyt 23 csapat 207 versenyzője alkotja majd – idén a nemzetközi szövetség a verseny fennállásának 150. évfordulója alkalmából eltekintett a mezőnyt 200 főre korlátozó szabály alkalmazásától.

A 18 WorldTOur istálló mellett 5 ProContinental, azaz másodosztályú gárda vehet részt, az Acqua & Sapone, a Farnese Vini, a Colnago, az Androni és a Geox. A Farnese Vini együtteséből az olasz bajnok, Giovanni Visconti rendhagyó rajtszámot visel majd, az évforduló tiszteletére övé lesz a 150-es. Basso csapattársa, a Liquigas kapitánya, Vincenzo Nibali pedig a 111-essel áll majd rajthoz. 2008 rózsaszínű trikósa, a háromszoros TOur-győztes Alberto Contador 181-essel indul.

AZ ELŐZETES RAJTLISTA:
ACQUA & SAPONE ITA
1 GARZELLI Stefano ITA
2 CODOL Massimo ITA
3 CORIONI Claudio ITA
4 DONATI Alessandro ITA
5 MARZOLI Ruggero ITA
6 MIHOLJEVIC Vladimir CRO
7 NAPOLITANO Danilo ITA
8 SARMIENTO TUNARROSA Cayetano COL
9 TABORRE Fabio ITA
 
AG2R LA MONDIALE FRA
11 NOCENTINI Rinaldo ITA
12 BERARD Julien FRA
13 CHEREL Mikael FRA
14 DESSEL Cyril FRA
15 DUPONT Hubert FRA
16 GADRET John FRA
17 GASTAUER Ben LUX
18 KRIVTSOV Yuriy FRA
19 MONTAGUTI Matteo ITA
 
ANDRONI GIOCATTOLI ITA
21 SERPA PEREZ Jose Rodolfo COL
22 SELLA Emanuele ITA
23 RUJANO GUILLEN José VEN
24 DE MARCHI Alessandro ITA
25 ERMETI Giairo ITA
26 FERRARI Roberto ITA
27 OCHOA Carlos José VEN
28 RODRIGUEZ Jackson VEN
29 VICIOSO ARCOS Angel ESP
 
BMC RACING TEAM USA
31 BALLAN Alessandro ITA
32 BEYER Chad USA
33 FRANK Mathias SUI
34 KOHLER Martin SUI
35 KRISTOFF Alexander NOR
36 SANTAMBROGIO Mauro ITA
37 TSCHOPP Johann SUI
38 WYSS Danilo SUI
39 ZAHNER Simon SUI
 
COLNAGO - CSF INOX IRL
41 POZZOVIVO Domenico ITA
42 BELLETTI Manuel ITA
43 MODOLO Sacha ITA
44 PIRAZZI Stefano ITA
45 SAVINI Filippo ITA
46 CANUTI Federico ITA
47 STORTONI Simone ITA
48 BRAMBILLA Gianluca ITA
49 CADDEO Manuele ITA
 
EUSKALTEL - EUSKADI ESP
51 ANTON HERNANDEZ Igor ESP
52 SESMA Daniel ESP
53 MINGUEZ AYALA Miguel ESP
54 ISASI FLORES Inaki ESP
55 CAZAUX Pierre FRA
56 ARAMENDIA LLORENTE Javier ESP
57 AZANZA SOTO Jorge ESP
58 OROZ UGALDE Juan Jose ESP
59 NIEVE ITURALDE Mikel ESP
 
GEOX - TMC ESP
61 MENCHOV Denis RUS
62 SASTRE CANDIL Carlos ESP
63 COBO ACEBO Juan Jose ESP
64 BLANCO RODIGUEZ David ESP
65 CHEULA Giampaolo ITA
66 KOZONTCHUK Dmitry RUS
67 DUARTE AREVALO Fabio Andres COL
68 ARDILA CANO Mauricio Alberto COL
69 VALLS FERRI Rafael ESP
 
HTC - HIGHROAD USA
71 CAVENDISH Mark GBR
72 PINOTTI Marco ITA
73 GRETSCH Patrick GER
74 LEWIS Craig USA
75 BAK Lars Ytting DEN
76 RABON Frantisek CZE
77 RASMUSSEN Alex DEN
78 RENSHAW Mark AUS
79 SIVTSOV Kanstantsin BLR
 
KATUSHA TEAM RUS
81 POZZATO Filippo ITA
82 RODRIGUEZ OLIVER Joaquin ESP
83 DI LUCA Danilo ITA
84 CARUSO Giampaolo ITA
85 MORENO FERNANDEZ Dani ESP
86 PAOLINI Luca ITA
87 LOSADA ALGUACIL Alberto ESP
88 HORRACH RIPPOLL Juan ESP
89 KUSCHYNSKI Aleksandr BLR
 
LAMPRE - ISD ITA
91 SCARPONI Michele ITA
92 PETACCHI Alessandro ITA
93 MARZANO Marco ITA
94 ULISSI Diego ITA
95 HONDO Danilo GER
96 NIEMIEC Przemyslaw POL
97 MALORI Adriano ITA
98 RIGHI Daniele ITA
99 SPILAK Simon SLO
 
TEAM LEOPARD - TREK LUX
101 BENNATI Daniele ITA
102 KLEMME Dominic GER
103 ROHREGGER Thomas AUT
104 STAMSNIJDER Tom NED
105 PIRES Bruno POR
106 VIGANO Davide ITA
107 WEGMANN Fabian GER
108 WEYLANDT Wouter BEL
109 ZAUGG Oliver SUI
 
LIQUIGAS - CANNONDALE ITA
111 NIBALI Vincenzo ITA
112 AGNOLI Valerio ITA
113 CAPECCHI Eros ITA
114 DA DALTO Mauro ITA
115 DALL\'ANTONIA Tiziano ITA
116 SABATINI Fabio ITA
117 SALERNO Cristiano ITA
118 SZMYD Sylvester POL
119 VANOTTI Alessandro ITA
 
MOVISTAR TEAM ESP
121 ARROYO DURAN David ESP
122 BRUSEGHIN Marzio ITA
123 AMADOR BAKKAZAKOVA Andrey CRC
124 KIRYIENKA Vasili BLR
125 LASTRAS GARCIA Pablo ESP
126 PARDILLA BELLON Sergio ESP
127 PASAMONTES RODRIGUEZ Luis ESP
128 SAMOILAU Branislau BLR
129 VENTOSO ALBERDI Francisco J. ESP
 
OMEGA PHARMA - LOTTO BEL
131 BAKELANDTS Jan BEL
132 BLYTH Adam GBR
133 DE GREEF Francis BEL
134 DE CLERCQ Bart BEL
135 DOCKX Gert BEL
136 KAISEN Olivier BEL
137 LANG Sebastian GER
138 VEIKKANEN Jussi FIN
139 LODEWYCK Klaas BEL
 
PRO TEAM ASTANA KAZ
141 KREUZIGER Roman CZE
142 TIRALONGO Paolo ITA
143 MASCIARELLI Francesco ITA
144 KISERLOVSKI Robert CRO
145 GOUROV Maxim KAZ
146 JUFRE POU Josep ESP
147 KESSIAKOFF Fredrik SWE
148 PETROV Evgeni RUS
149 STANGELJ Gorazd SLO
 
FARNESE VINI - NERI SOTTOLI ITA
150 VISCONTI Giovanni ITA
151 FAILLI Francesco ITA
152 GIORDANI Leonardo ITA
153 GATTO Oscar ITA
154 RABOTTINI Matteo ITA
155 MAZZANTI Luca ITA
156 CACCIA Diego ITA
157 NOE\' Andrea ITA
158 RICCI BITTI Davide ITA
 
QUICKSTEP CYCLING TEAM BEL
161 BANDIERA Marco ITA
162 CATALDO Dario ITA
163 CIOLEK Gerald GER
164 DE MAAR Marc NED
165 ENGELS Addy NED
166 MALACARNE Davide ITA
167 PINEAU Jérome FRA
168 SEELDRAYERS Kevin BEL
169 VANDEWALLE Kristof BEL
 
RABOBANK CYCLING TEAM NED
171 BOS Theo NED
172 FLENS Rick NED
173 KRUIJSWIJK Steven NED
174 LEEZER Tom NED
175 SLAGTER Tom Jelte NED
176 TANKINK Bram NED
177 VAN EMDEN Jos NED
178 VAN WINDEN Dennis NED
179 WEENING Pieter NED
 
SAXO BANK SUNGARD DEN
181 CONTADOR VELASCO Alberto ESP
182 DIDIER Laurent LUX
183 GUSTOV Volodymir UKR
184 HERNANDEZ BLAZQUEZ Jesus ESP
185 KLOSTERGAARD LARSEN Kasper DEN
186 LARSSON Gustav Erik SWE
187 NAVARRO GARCIA Daniel ESP
188 TOSATTO Matteo ITA
189 NOVAL GONZALEZ Benjamin ESP
 
SKY PROCYCLING GBR
191 LÖVKVIST Thomas SWE
192 BARRY Michael CAN
193 CARLSTRÖM Kjell FIN
194 CIONI Dario David ITA
195 DOWNING Russel GBR
196 APPOLLONIO Davide ITA
197 NORDHAUG Lars Petter NOR
198 PAUWELS Serge BEL
199 POSSONI Morris ITA
 
TEAM GARMIN - CERVELO USA
201 FARRAR Tyler USA
202 DEAN Julian NZL
203 BOBRIDGE Jack AUS
204 FISCHER Murilo Antonio BRA
205 LE MEVEL Christophe FRA
206 MEYER Cameron AUS
207 MILLAR David GBR
208 STETINA Peter USA
209 WILSON Matthew AUS
 
TEAM RADIOSHACK USA
211 POPOVYCH Yaroslav UKR
212 MCEWEN Robert AUS
213 MACHADO Tiago POR
214 BEPPU Fumiyuki JPN
215 CARDOSO Manuel Antonio Leal POR
216 DEIGNAN Philip IRL
217 HERMANS Ben BEL
218 HUNTER Robert RSA
219 ROVNY Ivan RUS
 
VACANSOLEIL - DCM PRO C.TEAM NED
221 CARRARA Matteo ITA
222 BOZIC Borut SLO
223 BELKOV Maxim RUS
224 GOLAS Michal POL
225 HOOGERLAND Johnny NED
226 LAGUTIN Sergey UZB
227 ONGARATO Alberto ITA
228 SELVAGGI Mirko ITA
229 VEUCHELEN Frederik BEL