Interjú Alberto Contadorral a Giro előtt

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 6. 08:40
A háromszoros Tour-győztes, Alberto Contador, napjaink legjobb GT-menője, ha elindul egy körversenyen, ott legfőbb esélyesnek számít. A 94. Giro d’Italia esetén most különösen igaz ez, hiszen ahogy az alábbi interjúból is kiderül, a Saxo Bank spanyol sztárja most célirányosan az olaszok nemzeti körversenyére készült, nem úgy, mint első győzelme, 2008 évében, amikor kis túlzással gyakorlatilag a „strandról pakolt össze” és repült a rajt helyszínére.


- Szombaton kezdődik a Giro, milyen formában érzed magad?

- Az utóbbi hónapokban megpróbáltam a lehető legjobb felkészülést megvalósítani, és nem akarom elkiabálni, de úgy gondolom, hogy ez nagyon jól sikerült. Bár bajlódtam egy megfázással és légzési problémákkal, de ettől függetlenül  szerintem jó formában leszek, várom már a rajtot.

- Mit csináltál a Fleche Wallonne óta mostanáig?

- Olaszországba mentem, hogy feltérképezzem a Giro négy hihetetlenül nehéz szakaszát. Utána szponzori kötelezettségeimnek tettem eleget, majd volt még lehetőségem edzeni három napot a madridi hegyekben befejezve a felkészülést.

Reuters
  Fotó: Reuters

- Mekkora különbség van a 2008-as Giro és az idei között?

- Elég nagy. 2008-ban semmit nem tudtam a Giróról. Nem tudtam hogyan álljak neki, milyen lesz az útvonal, kik versenyeznek, abszolút semmit nem tudtam. Idén ismerem az ellenfeleim, a pályát, és volt lehetőségem célirányosan a Giróra készülni. Az útvonal szempontjából én úgy gondolom, hogy az idei sokkal nehezebb, bár vannak versenyzők, akik azt mondják, hogy a 2008-as verseny szintén nagyon kemény volt. De én továbbra is azt mondom, hogy a pálya szempontjából ez a Giro lesz a legnehezebb háromhetes, amin valaha indultam.

- Sokat beszélhetünk a hegyi szakaszokról, de mennyire fontos a három időfutam?

- Fontosak, mert minden másodperc döntő fontosságú lehet. A csapatidőfutamnak nincs akkora jelentősége, mint mondjuk a 2009-es Touron, ahol beleszólt az összetett alakulásába. Most kisebb időkülönbségek kialakítására szolgál, melyek nem sokat számítanak majd a Giro végén. A hegyi kronó nagyon kemény lesz, az utolsó, milánói időfutam pedig azért nehéz, mert már fáradtak lesznek a lábak, és döntő lehet azon versenyzők között, akik közel vannak egymáshoz az összetettben.



- A Giro, összehasonlítva a Tourral, ugyanolyan fontos számodra? Hasonlóan nagy a nyomás rajtad?

- Minden bringást máshogy nyomaszt az esélyesség terhe. Biztos vagyok benne, hogy Nibali vagy Scarponi vállán nagyobb a felelősség, mint az enyémen. Máshogy állok hozzá a Giróhoz, a Touron sokkal komolyabb a nyomás. A verseny nehézsége szempontjából igazából sosem lehet tudni… Néha a Tour könnyebnek bizonyul, mint előtte gondolnád, és a Girót sokkal nehezebb megnyerni, mint ahogy vártad. A különbség a Tour és a többi nagy körverseny között, hogy a Touron iszonyú sebességgel közlekedünk a hegyekre, ugyanúgy, mint síkon, miközben a Girón kicsit elviselhetőbb a tempó.

- Kik a legfőbb ellenfelek?

- Az én álláspontom szerint sok ellenfél van, nagyon sok. Nem szeretek neveket mondani, mert mindig kihagysz valakit, de úgy gondolom, hogy akik a legmotiváltabbak és a legnagyobb rajtuk a nyomás: Nibali, Scarponi és Mencsov. Utánuk van egy nagy csoport Kreuzigerrel, Igor Antonnal, Joaquim Rodriguezzel, Sastréval, Sellával és másokkal, akiknek szintén van esélyük.



- Elégedett vagy a Saxo Bank sorával?

- Igen, nagyon elégedett, mert a csapattársaim motiváltak, és annak ellenére, hogy vannak csapatok, melyek erősebbek a hegyeken – mint a Liquigas, a Lampre, a Geox vagy a Katyusa – teljesen megbízom bennük, úgy gondolom, tökéletesen megfelelnek majd a kihívásnak.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Teljes a Giro d'Italia rajtlistája
Két nappal a start előtt teljes a 94. olasz nemzeti körverseny, a május 7-től május 29-ig tartó Giro d’Italia rajtlistája. Hamarosan jelentkezünk a további előzetesekkel, részletes szakaszonkénti bontással,...
Tovább a teljes cikkhez »