Szega: a mezőny legvégén a Dauphine-en

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 7. 20:09
A Lampre-ISD magyar versenyzője, Szeghalmi Bálint ma kibérelte a – bizonyos kerékpárversenyeken díjazott – utolsó pozíciót a Criterium Dauphine összetettjében. A franciaországi WorldTour viadal sprintbefutóval végződő 2. szakaszáról Szega mesél:


A mai napon 179 kilométer hosszú volt az etap, az elején rögtön két kisebb emelkedővel, melyekre – talán a szakadó eső miatt – nem igazán volt hatalmas a tempó. Később kialakult egy szökevénycsoport, az üldözést az Astana csapata vállalta magára.

A mezőny úgy 110 km-ig ázott és folyamatosan elég magas tempóban haladt, a mai napon sem volt ritkaság a 60 km/h síkon... A táv második felében még 2 hegyi hajrá várt ránk, de nem túl nagy emelkedők végén, így a mindenki együtt maradhatott.

A vége felé közeledve viszont az oldalszélben darabokra szakadtunk és sajnos nem volt elöl a mai főemberünk, akit hatalmas erők árán sikerült a srácoknak felvinniük, így a végén sprintelhetett a legjobb helyekért, és 8. lett (Grega Bole).

Sajnos én hátrébb ragadtam, így nem tudtam segíteni már a nap végén, de azért a nap folyamán kivettem a részem a munkából.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega a Dauphine első két napjáról
Szeghalmi Bálint, a Criterium du Dauphine egyetlen magyar indulója, az olasz Lampre-ISD versenyzője számol be a „mini Tour de France”-ként is becézett WorldTour viadal első két napjáról:...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega a mini Tour de France-on versenyez
Szeghalmi Bálint, a Lampre-ISD WorldTour istálló profija június 5-től 12-ig a franciaországi „mini Tour de France-on”, a Dauphiné Liberén versenyez....
Tovább a teljes cikkhez »