Szega a mini Tour de France-on versenyez

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 3. 14:49
Szeghalmi Bálint, a Lampre-ISD WorldTour istálló profija június 5-től 12-ig a franciaországi „mini Tour de France-on”, a Dauphiné Liberén versenyez.


A 8 napos versenybe négy hegyi befutót is belesűrítettek, ráadásul hármat egymás után az utolsó három napon, mindehhez hozzászámolva a kőkemény mezőnyt, nem lesz könnyű dolga Szegának. Profi bringásunk a Török Körverseny és a rá váró júniusi blokk közötti időszakot így foglalta össze:

"A pihenő nagyon jól telt, sok volt 5 hónapot lenyomni anélkül, hogy hazajöttem volna, ezért nagyon vártam már. Az első hétben elég lazára vettem az edzéseket, itt inkább a pihenésé volt a főszerep, azután már elkezdtem a felkészülést a későbbiekre.

Nagyon megörültem neki, hogy részt vehetek a Dauphiné Libérén, ez óriási dolog, és komoly erőt adott a felkészüléshez, amire gondolom, nagy szükségem is lesz, elnézve a névsort. Úgy érzem, sikerült jó formába kerülni mostanra, bár kicsit soknak érzem ezt a majd 1 hónapot, ami a török körverseny óta verseny nélkül telt. Biztos, hogy nem lesz könnyű felvenni a ritmust, de bízom magamban, az elvégzett munkában.. Keményen dolgoztam egy kéthetes erőltetett felkészülés keretében, amelyet kifejezetten erre a versenyre és a soron következő szlovén körversenyre koncentrálva végeztünk.

A Dauphiné-n teljesítendő feladatról még nem sokat tudok, lesz sprinterünk is, ill. olyan versenyző is, aki akár szakaszokon, akár az összetettben is ott lehet a dobogón, gondolom, az én feladatom az ő segítésük lehet, de szeretném egy-egy szökésben is mutatni magam, remélem lesz rá lehetőségem."

A Dauphiné eseményeiről természetesen – lehetőség szerint Szega kommentárjaival – beszámolunk majd vasárnaptól a Bringahíradón!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Dauphiné rajtlistája és az esélyesek
Összeállt a holnap induló nyolcnapos WorldTour viadal, a Dauphiné rajtlistája, jó néhány sztárral, az olasz Lampre-ISD sorában pedig Szeghalmi Bálinttal. Végignézve a csapatokat, már kevésbé divat a legnagyobb Tour-esélyesek...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Összefoglaló Szega Török Körversenyéről
Szeghalmi Bálint, a Lampre-ISD bringása a múlt hetet a kiemelt kategóriás Török Körversenyen dolgozta végig, ahol csapata főszerepet játszott. Az első osztályú profi gárda Alessandro Petacchi sprint-győzelmeit próbálta...
Tovább a teljes cikkhez »