Mérföldkő: az új Mondraker Podium Carbon

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 27. 12:01
Még koncepció-bringának is formabontó a Mondraker hétvégén leleplezett cross-country zászlóshajója, az új Podium Carbon, azonban a spanyol gyártó karbongépe karácsonytól már Magyarországon is kapható!


Nemrég csak kémfotókat közöltünk az integrált kormányszárral és más technikai nyalánkságokkal készülő XCO-versenygépről, július 23-án azonban lehullt a lepel! A Mondraker az elmúlt években az extrém szakágban bizonyított, most az olimpia szám versenyein akarnak hódítani, ahogy kiderül az alábbi beszámolóból:

2009 Júliusában mutattuk be a Summum Pro Team DH kerékpárt…
Ezzel a DH-sportban új mérföldkövet fektettünk le. Egy olyan downhill kerékpárt alkottunk, aminek állítható a fejcsőszöge, a hátsó támvillája, a vázon belül vezettük a bowdeneket és XC hajtóművel szereltük fel. Ez volt a világon az első 16 kilónál könnyebb  széria DH-kerékpár. Ugyanazzal a 63 fokos villaszöggel, amivel a csapatunk a világkupán versenyzett. A legtöbben kételkedve csóválták a fejüket… azóta próbálnak felzárkózni.

2011 Július 23: egy újabb emlékezetes nap...
Üdvözlünk mindenkit egy új XC mérföldkő megszületésénél! Az új Podium carbon vázunk versenyzésre termett. Az integrált kormányszár megoldás lehetővé tette számunka az XC kerékpáron is a pedálozás hatékonyságának a növelését a megváltozott üléspozíciónak köszönhetően.

Úgy döntöttünk, hogy a világhírű építész, Mies van der Rohe „a kevés néha több” koncepcióját vesszük kölcsön a Podium Carbon megalkotásánál. Levettük a megszokott helyéről a kormányszárat, és integráltuk a vázba. Ennek köszönhetően rövidül a villanyak hossza, és jelentősen megnő a kerékpár első részének csavarodási merevsége, ami a felső test erőkifejtésének hatékonyságát növeli.

Egy saját szabadalmaztatású vázépítési technológiának köszönhetően sikerült a régi Podium Carbon vázunk legendás csavarodási merevségét túlszárnyalni úgy, hogy mindemellett még súlycsökkentést is el tudtunk érni (az L-es váz festéssel együtt is 1kg alatt van).

Az új Integrált Kormányszár Rendszer lekorlátozza a kormány elfordításának a szögét. Nem kell tehát attól tartani hogy a bacsapódó kormány bármilyen sérülést okozna a vázban, a váz még évek múlva is újkori fényében fog csillogni.
A kormánypozíciót excenterek segítségével mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan +/- 5 mm-es mértékben lehet állítani.

•    Versenyre hangolt XC vázgeometria
•    Pontosabb kormányzás és irányíthatóság
•    Nagyobb csavarodási merevség
•    BB30 Press Fit középrész
•    Stealth Post Mount féktárcsa felrögzítés
•    Belső bowden vezetés



Új utakon járunk...velünk tartasz?
Az új Podium Carbon karácsonyra a hazai boltokban is elérhető lesz. További információért keresse a hazai forgalmazót.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mondraker Magyaroszágon: DH-tól a CC-ig
A Mondrakert spanyol kerékpárfanatikusok egy kis csapata alapította 2001-ben. A Monrdakernek sikerült fejlesztéseinek köszönhetően rövid idő alatt igen előkelő helyre felküzdenie magát a kerékpár gyártók közötti ádáz harcban. A...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kémfotók a titkos karbon MTB-projektről!
A birtokunkba jutott az egyik neves MTB gyár közeljövőben piacra kerülő karbon XC kerékárjáról pár kép. Hogy melyik márkáról van szó, nem árulhatjuk el, de aki figyeli rendszeresen a Bringahíradót, hamarosan többet is megtudhat...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Interjú: Michelberger Szilvi Mondrakeren
Michelberger Szilvi hirtelen robbant be a hazai mountain bike életbe, ehhez képest tavaly már elit dobogós helyekkel büszkélkedett a maratonokon. A versenyeken kívül is hamar aktivizálta magát, itt, a Bringahíradó hasábjain is...
Tovább a teljes cikkhez »