Interjú: Pat McQuaid UCI-elnök hazánkban

Szerző: Takács TamásLétrehozva: 2011. április 22. 23:04
A kétnapos látogatásra hazánkba érkező UCI-elnökkel, Pat McQuaiddel a magyar kerékpársport felemelkedésének lehetőségeiről beszélgettünk, hogyan nyújthat támogatást ebben a sportág legfőbb vezetője.
Fotó: Várnagy László

A március 20-án és 21-én Budapesten vendégeskedő McQuaid jelenléte ritka megtiszteltetés Magyarországnak, ugyanis a nemzetközi szövetség rézéről elnöki-látogatásra magyar kerékpársport fennállásának 117 éve alatt mindössze háromszor került sor, utoljára 1995-ben.

Az ír Pat McQuaid 2006 óta a nemzetközi szervezet első embere, korábban az országúti szakág vezetője volt, valamint versenyszervezőként is tevékenykedett, a malajziai a kínai és a Fülöp-szigeteki körversenyek fűződnek a nevéhez. Kerékpárosként 74-ben ír bajnoki címet szerzett, 75-ben és 76-ban pedig megnyerte hazája körversenyét.

Pat McQuaiddel a Central European Tour sajtótájékoztatóját követően volt lehetőségünk interjút készíteni:

Elnök úr, minek köszönhetjük, hogy Magyarországra látogatott?

A Central European Tour szervezőinek meghívására jöttem, az eseményhez tartozó versenyek szerepelnek a nemzetközi szövetség versenynaptárában. Másrészt pedig a váratlan meghívás kapcsán kiderült, hogy gondok vannak a magyar szövetség struktúrájában, és szerettem volna erről személyesen is tájékozódni, valamint segíteni, hogy megoldódjon a helyzet.

Hogyan látja a helyzetünket, miben tud ön segíteni, mint UCI-elnök?

A legnagyobb problémának azt látom, hogy négy külön szövetség működik egymástól elszeparálva. Próbáltam informálódni erről és megpróbálok segíteni, hogy változzon ez a rendszer. Per pillanat megoszlanak az erőforrások, a szakágak külön-külön dolgoznak magukért, pedig profi módon működtetni csak egyetlen szövetséget lehet, ami egységesen felel az összes szakágért. Példaként említhetném az önök versenyzőjét, Bodrogi Lászlót, aki most francia színekben versenyez, ő szintén ennek a rossz szövetségi struktúrának lett az áldozata, nem kapva megfelelő háttértámogatást világbajnokságokon. Csak akkor van esély, hogy profizmus legyen a sportágban, ha elindul a munka egységes irányba.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

Teljesen logikus, amit mond, azonban konkrétan az ön befolyása, lobbiereje, mennyiben segítheti a magyar kerékpársportot, hogy elinduljon a profizmus felé? Találkozott Schmitt Pál köztársasági elnök úrral is, pozitívnak értékeli ebből a szempontból látogatását?

Schmitt Pál elnök úrral korábbról – sportdiplomata munkássága óta – ismerjük egymást, és beszélgetésünk alapján úgy látom, elkötelezett a sportág fejlesztése iránt, a kerékpározásban óriási lehetőségek vannak népegészségügyi szinten is, be kell vinni az iskolarendszerbe, kormányzati szinten támogatott utánpótlás programokra van szükség. Beszéltünk arról is, hogyan épül ez fel Nyugat-Európában és annak lehetőségéről, mi adaptálható Magyarországon.

Konkrétan hogyan kellene hozzákezdeni ön szerint ehhez a munkához?

Ahogy mondtam, először a nemzeti szövetség struktúráját kell rendbe tenni. Nagyon fontos, hogy egyetlen felelős szövetség működjön, szakemberekkel, fizetett tisztségviselőkkel, alkalmazottakkal, akik szemük előtt tartják az országút, mountain bike, BMX érdekeit egyben, nem külön-külön. Az utánpótlás szintjén például strukturálisan még nem is szabad szétválasztani ezeket a szakágakat, közös koncepcióval kell működtetni utánpótlás programokat. Szintén fontos, hogy egy szövetségnek kész stratégiával, kész koncepciókkal kell a kormánya elé állni, csak így van esélye támogatást szerezni bármire.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A versenysport feltámasztásának mi lehet a kulcsa? Olvastam önről, hogy a Távol-Keleten foglakozott korábban versenyszervezéssel, így azt kérném, tekintse úgy, mintha nálunk is a nulláról kellene elkezdeni…

Meg kell próbálni nemzetközi kategóriás versenyeket szervezni, amire meg tudnak hívni minél nevesebb versenyzőket, csapatokat. Arra kell törekedni első körben, hogy minél több ilyen verseny legyen, minél több  nagy névvel. Először inkább több kicsi 1.2-es, aztán kiderül, hová sikerül több szponzort bevonni, hogy legyen esetleg egy magasabb kategóriás nemzeti körverseny. A versenyzőik is csak így fejlődhetnek.

Per pillanat ebből a szempontból is mélyponton vagyunk, nagyon kevés az olyan versenyzőnk, akik UCI kategóriás viadalokon partiban tudnak lenni az élmezőnnyel…


Mindenképpen meg kell próbálni egy jó kontinentális csapatba tömöríteni őket, amely olyan szponzori háttérrel rendelkezik, hogy eljuthatnak pontszerző versenyekre, így a szerzett pontok Magyarországnak járnak. Másrészről a versenyzőknek a felelőssége, hogy minél többet fejlődjenek, és ha elértek egy komolyabb szintre, tegyenek meg mindent azért, hogy nagyobb csapatokba, ProContinental csapatokba kerülhessenek. Továbblépni csak akkor lehet a kontinentális csapatok szintjéről, ha már több olyan versenyző van, akire lehet alapozni ProContinental csapatot, ahogy például a lengyelek is tették.
Visszatérve még az előző kérdésre szintén nagyon fontos, hogy legyen egy országnak nemzeti és nemzetközi versenynaptára, a nemzetközi versenynaptárban azokkal a versenyekkel, ahová lehetőségük van elutazni, ez alapján tudják a versenyzők is eldönteni, hogy kontinentális csapatban szeretnének-e versenyezni, vagy megmaradnak olyan csapatokban, melyek színeiben a hazai versenyeken indulhatnak.
Fontos, hogy minél színesebbé kell tenni egy eseményt, minél nagyobb tömeget vonzzon. Nyugat-Európában nagyon sokszor együtt szerveznek amatőr versenyeket a profi versenyekkel, nemrég volt a Tour of Flanders, vasárnap a profi verseny, de szombaton tízezren végigmentek hasonló pályán. Tudom, hogy itt nincs Tour of Flanders, de alacsonyabb szinten is működő modell, ha amatőr futamokkal kötik össze a kategóriás versenyeket.

Várnagy László
  Fotó: Várnagy László

Ha már szóba került a Flandriai Körverseny és a profi világ, váltsunk témát! Nem szeretném untatni azokkal a kérdésekkel, amiről minden nap olvashatjuk nyilatkozatait a nemzetközi szaksajtóban, de két témában szeretném hallani a véleményét. Nagyon aktuális a profi kerékpáros érdekképviseletek részéről a mozgolódás egy amolyan profi-liga megalkotásának lehetőségéről, a nemzetközi szövetségtől függetlenül. Milyen állásponton van ezügyben?

Nagyon egyszerű. Bárki, aki nem fogadja el az UCI doppingellenes politikáját, nem indulhat az UCI által szervezett eseményeken, melyek közé a világbajnokság is tartozik. Ha bizonyos csapatok, versenyek ilyen módon szeparálnák el magukat külön a nemzetközi szövetségtől, nem indulhatnának az UCI versenyrendszerében, csak azon a néhány eseményen, melyekről még azt sem tudjuk melyek azok, ennek pedig nincs realitása. Sem üzleti, sem sport szempontból nem tud működni most egy ilyen különálló rendszer.

Végezetül a doppinggal kapcsolatban kérdezném, azonban nem a futó eljárásokról, hanem arról, mi lehet az oka, hogy a kerékpársportban a nyílt színen zajlanak a különböző ügyek, szemben más sportágakkal, ahol sokkal ügyesebben a szőnyeg alá söprik ezeket. Miért alakulhatott ez így?


Erre nehéz válaszolni. Az 1998-as Festina-botrány óta van egy média-lobbi, ami a kerékpársportra utazik. A Tour de France a világ egyik legnagyobb, legnézettebb sporteseményévé nőtte ki magát, olyan időszakban kerül megrendezésre, amikor Wimbledonon kívül nincs más hasonló kaliberű esemény, a hírek középpontjában van. Azóta kimondottan keresi a média a doppinghíreket a kerékpárral kapcsolatban, és egy olyan sportágban, ahol egyedülálló módon évi 10 000 tesztet végeznek el, a legfejlettebb a dopping elleni küzdelem, természetes, hogy több csalót elkapnak.

Mégis, kinek állhat esetleg érdekében, hogy ennyire célirányosan a kerékpársportra utazik a média?

Talán azoknak, akik előállítják a doppingszereket. A kerékpár egyértelműen állóképességi sport, nem kap olyan hangsúlyt a technika, mint a fociban. Ha valaki elad doppingszert egy kerékpárosnak, biztosra mehet, hogy, annak javulni fog az eredménye. Ha az a kerékpáros megbukik, akkor az is jó reklám az adott doppingszernek, mert nyilvánosságot kap.

Köszönjük a tanulságos beszélgetést!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Magyarországra látogatott az UCI elnöke
Schmitt Pál köztársasági elnökkel is találkozott a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke, Pat McQuaid, aki a magyar kerékpársport fejlesztése érdekében látogatott hazánkba, tanácsaival és lobbi-tevékenységével segítve a...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
24 ÓRA
19:47  Visconti újabb szakaszgyőzelme a GirónKe  A Movistar diadalmenete a Girón  Visszavonul a Giro korábbi győzteseSzo  Nibali a ködben is letette a névjegyét  Giro: Cavendish negyedszer!  Giro: feladta a címvédő és a Tour-bajnokCsü  Cavendish újabb szakaszgyőzelme a GirónSze  Papírforma, litván szökevénysikerKe  Zöld út az erdei kerékpárosoknakVa  „Két győztes" a Giro hegyi szakaszánSzo  Nibali rózsaszínbe öltözött!  Wiggins a pokolba kívánhatta a GirótCsü  Cavendish pirosban - másodszor nyertKe  Bajban volt a Girón a Tour-bajnok  Őrült szakasz a Girón!Va  A Sky nyerte a Giro második szakaszátSzo  Cavendishé a Giro első szakaszaSzo  Ettől lehet izgalmas a GiroCsü  Cisztát találtak a Giro-bajnok testébenKe  Megússza a börtönt a doppingdoki  Azért megint megnyerné a TourtSze  A kormány is beperelte ArmstrongotKe  Visszavonult a sprinterkirály  Ír győzelem a belga klasszikusonCsü  Vallon Nyíl meglepetésselKe  Armstrong: 4 doppingeset a '99-es Touron  Befejezi a hatszoros olimpiai bajnokSzo  Maradhat a bringások kritizált elnökeSze  Giro-győztes, vb-első a CET-bemutatón  Doppingolt, vallott, mégsincs retorzióVa  Paris-Roubaix: óriási hajrával triplázásCsü  Armstrongot már úszni se engedikCsü  Armstrong úszóversenyen tér vissza  Cancellara Flandria királyaVa  Schumacher beismerte, doppingoltVa  Europe Tour: Bukás a miskolci befutónCsü  Antilopot gázolt - ezt látta a bringás!Ke  Sörensen is elismerte, doppingolt  Bringával a felhőkarcoló tetejére!Va  Buszoztak a legendás kerékpárversenyen  Ha egyszer a doppingdoktor kitálal...Sze  Súlyosan megsérült a francia legenda  Aubtóbusz ütötte el a klasszistVa  Világrekord és magyar csúcs triálbanSze  Vascsővel kergették az olimpikontSze  Tíz évig doppingolt a korábbi élbringás  Maradt a 12 éves eltiltás, itt a végeCsü  Jövőre Írországból rajtol a GiroSze  Hamilton, a dopping és a fekete vizelet  Legyőzték Contadort az emelkedőnVa  Cipollini, a sprinterek Armstrongja?Ke  Lance Armstrong nem akar fizetni  Visszavonul a doppinghősCsü  Újabb nagyágyú ismerte be: doppingoltCsü  Armstrong-ügy: A sport lelkéért küzdünk!Sze  Egyéves eltiltás SchlecknekKe  A WADA nem kér az arroganciábólKe  Vége az „Armstong-bizottságnak"Sze  Újabb bringás teregeti ki a szennyest  Contador üdvözli Armstrong vallomását
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók