Sutkó Mihály, a miskolci székhelyű Kerékpársport 2000 Sportegyesület elnökének, a Central-European Tour főszervezőjének meghívására április 20-án Magyarországra érkezett Pat McQuaid a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnöke.
A sportpolitikust a Sándor Palotában fogadta Schmitt Pál köztársasági elnök. A megbeszélésen a sportág nemzetközi és hazai helyzetét elemezték. A köztársági elnök az összefogás fontosságát hangsúlyozta a kerékpársporthoz hasonló helyzetben lévő sportágak esetében. Az UCI elnök kíséretében lévő hazai kerékpáros szakvezetők a Central European Tourt említették követendő példaként, ahol az UCI ranglistapontokért zajtó verseny kísérőrendezvényeként amatőr futamot is szerveznek.
![]() |
|
Fotó: Vanik Zoltán |
A pályakerékpár szakág fejlesztése és az utánpótlás-nevelés érdekében fontos, hogy egy télen is használható, fedett velodróm épüljön. Schmidt Pál ígéretet tett, hogy az ország teherbíró képességének figyelembe vételével támogatja a fedett aréna megvalósítását.
A megbeszélésen szó volt doppingellenes közdelemről is. A Magyar Köztársaság elnöke fontosnak tartja, és támogatja, hogy más veszélyeztetett sportágakban is úgynevezett biológiai útlevelet kapjanak a versenyzők. (Az UCI rendszerében már működik.)
A köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést követően Pat McQuaid Szikora Lindával a fővárosi polgármesteri hivatal kabinet főnőkével, aki egy személyben a Kerékpáros Magyarországért Szövetség elnöke is, továbbá Törzsök Zsolttal a Magyar kerékpáros Szakági Szövetség elnökével folytatott megbeszélést.
![]() |
|
Fotó: Vanik Zoltán |
Szikora Linda hangsúlyozta: támogatnak minden, a fővárost érintő kerékpáros rendezvényt, legyen az amatőr futam, vagy világhírű versenyzők részvételével zajló UCI verseny, amennyiben megfelel a jelenlegi sportkoncepciónak. Szóba került Central European Tour budapesti befutója is. Pat McQuaid elemezte annak lehetőségét, hogy miként lehet egy vagy többnapos magyarországi versenyek további fejlesztésével világsztárokat hazánkba csábítani.
Fotógaléria McQuaid látogatásáról IDE KATTINTVA tekinthető meg.
Az UCI elnökével, Pat McQuaiddel készült interjúnk hamarosan olvasható a Bringahíradón.
Videó a két nap eseményeiről:

Central-European Tour elnevezéssel Europe-Tour-pontszerző nemzetközi kerékpárverseny-sorozatot rendeznek július 22. és 24. között Magyarországon és Szlovákiában....
Tovább a teljes cikkhez »