Halálos balesetek a profi bringasportban

Szerző: Takács TamásLétrehozva: 2011. május 11. 09:51
Wouter Weylandt hétfői tragédiája a negyedik a Giro d’Italia történetében, ami rávilágít arra a tényre, hogy a profi kerékpársportban a versenyzők sokszor életüket kockáztatják, és mekkora tiszteletet érdemelnének ezért.

Sajnos a versenyszervezők erre sokszor rátesznek egy lapáttal, jó példa erre pont a tavalyi Giro, amikor a szűk hollandiai utakon estek-keltek a bringások. Igazából csak a vakszerencsének köszönhető, hogy nincs jóval több végzetes vagy súlyos kimenetelű baleset.

Egyre magasabb a média ingerküszöbe is, pedig érdemes lenne egyszer közeli felvételeken keresztül sorba venni egy profi csapat bringásait, akiket általában kezükön, lábukon beborítanak az apróbb sérülések, melyeket a Paris-Roubaix-hoz hasonló cirkusz közben, vagy egyéb "közönségszórakoztató" szakaszokon gyűjtenek be.

Persze ilyenkor szó sincs sajnálkozásról, fel sem tűnik, hogy annak a bringásnak ez fájt, sőt, az sem kerül be a hírekbe, ha esetleg később kiderül, hogy egy életre fel kell adnia hivatását egy maradandó sérülés miatt. Ezekről a sérülésekről nem vesznek tudomást a média-fogyasztók, amikor virslivel a kezükben csámcsognak a képernyő előtt a látványos bukásokon.

A bringások tudják miben vesznek részt, ennek ellenére továbbra is divatosak a veszélyes pályák. A legutolsó hírek szerint Weylandt az első szakasz után menedzserének, Jef van den Boschnak SMS-t küldött, amiben ez állt: "Zaklatott vagyok, mert veszélyes az útvonal, aggódom."

Sajnos legtöbben csak a halál szóra kapják fel fejüket, de ha Weylandt tragédiája kapcsán visszamegyünk az időben, még a szám szerint „kevés” végzetes baleset is fájóan sok:

Az olasz körverseny történetében a belga fiú tragédiája a negyedik halálos kimenetelű baleset, azóta tudjuk a boncolási jegyzőkönyvből, hogy a Leopard versenyzője azonnal elment, tizedmásodperccel sem élte túl, ahogy a szűk köves hegyoldalnak csapódott.

Legutóbb 25 éve, az olasz Emilio Ravasio veszítette életét hasonló körülmények között verseny közben a Girón. Tíz évvel korábban, 1976-ban a spanyol Juan Manuel Santisteban bukott végzeteset, 1952-ben az olasz Orfeo Ponsin.

A legismertebb körversenyen, a Tour de France-on is volt példa végzetes bukásokra, a televíziós közvetítés miatt sokak számára talán a legmegrázóbb emlék a 92-es barcelonai olimpián aranyérmes Fabio Casartelli balesete az 1995-ös Tour-on, amikor július 18-án fejjel az utat szegélyező köveknek csapódott a Col de Portet d'Aspet lejtőjén. Hasonlóan Weylandthoz, őt sem tudták újraéleszteni.

A Tour után a második legnépszerűbb francia körversenyen, a Párizs-Nizzán is bekövetkezett tragédia, A kazah Andrej Kiviljev 2003-ban szintén fejsérülést szenvedett, és másnap a kórházban hunyt el. A kerékpáros szövetség egyébként Kiviljev tragédiája óta tette kötelezővé a keményhéjú fejvédő használatát a profi versenyeken.

Korábban egészen más okból is történt halálos baleset a Tour de France-on, a későbbi vizsgálatok egyértelműen kiderítették, hogy Tom Simpson 1967 július 13-án bekövetzett tragédiája doppingolás miatt történt. A brit Simpsonnak a Mont Ventoux emelkedőjén állt meg a szíve. A trikója zsebében anfetamint találtak, a mezőnyből többen megerősítették, hogy a szakasz előtt brandyt fogyasztott, és ez a „koktél” kombinálva a ritka levegőjű, magas heggyel végzetesnek bizonyult.

Nem csak az országút, a jóval kevesebb bringás által űzött pályasport is veszélyes üzem. A legutóbbi tragédia 2006. szeptember 26-án történt, amikor a spanyol madison-világbajnok, Isaac Galvez bukott a Genti Hatnaposon. Galvez a belga Dimitri De Fauw-val ütközött, majd kirepült a fapályáról. Belső vérzéseit nem tudták elállítani a mentősök. Három évvel később De Fauw-t holtan találták lakásában.

A Giro d'Italia hírei új alrovatunkban: KATTINTSON IDE!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gyászol a peloton - Weylandt 26 évet élt
Gyászol a kerékpáros társadalom, Wouter Weylandt, aki pont egy évvel ezelőtt nyert szakaszt az olasz körversenyen legnagyobb sikerét aratva ezzel, ma ugyanezen a viadalon halálos balesetet szenvedett a Reggio Emilia és Rapallo...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
216 kilométeres gyászmenet kerékpárral
Megható menetet teljesített a Giro d’Italia mezőnye, a tegnapi szörnyű balesetben elhunyt Wouter Weylandt emlékére. A negyedik napon egyperces néma gyászszünetet követően indultak el a kerekesek egy 216 kilométer hosszan tartó...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nem lesz ma verseny a Girón
A Giro d’Italia mezőnye a 26 éves Wouter Weylandt tragédiája után úgy döntött, neutralizálják a 4. szakaszt, és a végzetes balesetet szenvedő belga fiú előtt tisztelegve tekerik végig a távot, nem versenyezve a helyezésekért....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Halálos baleset a Giro harmadik etapján
Hatalmas tragédia árnyékolta be a Giro d’Italia harmadik szakaszát, 25 kilométerrel a cél előtt egy veszélyes lejtőn a belga Wouter Weylandt csapódott neki a köves hegyoldalnak, és nagyon súlyos fejsérülést szenvedett. A...
Tovább a teljes cikkhez »

Hozzászólások
24 ÓRA
19:47  Visconti újabb szakaszgyőzelme a GirónKe  A Movistar diadalmenete a Girón  Visszavonul a Giro korábbi győzteseSzo  Nibali a ködben is letette a névjegyét  Giro: Cavendish negyedszer!  Giro: feladta a címvédő és a Tour-bajnokCsü  Cavendish újabb szakaszgyőzelme a GirónSze  Papírforma, litván szökevénysikerKe  Zöld út az erdei kerékpárosoknakVa  „Két győztes" a Giro hegyi szakaszánSzo  Nibali rózsaszínbe öltözött!  Wiggins a pokolba kívánhatta a GirótCsü  Cavendish pirosban - másodszor nyertKe  Bajban volt a Girón a Tour-bajnok  Őrült szakasz a Girón!Va  A Sky nyerte a Giro második szakaszátSzo  Cavendishé a Giro első szakaszaSzo  Ettől lehet izgalmas a GiroCsü  Cisztát találtak a Giro-bajnok testébenKe  Megússza a börtönt a doppingdoki  Azért megint megnyerné a TourtSze  A kormány is beperelte ArmstrongotKe  Visszavonult a sprinterkirály  Ír győzelem a belga klasszikusonCsü  Vallon Nyíl meglepetésselKe  Armstrong: 4 doppingeset a '99-es Touron  Befejezi a hatszoros olimpiai bajnokSzo  Maradhat a bringások kritizált elnökeSze  Giro-győztes, vb-első a CET-bemutatón  Doppingolt, vallott, mégsincs retorzióVa  Paris-Roubaix: óriási hajrával triplázásCsü  Armstrongot már úszni se engedikCsü  Armstrong úszóversenyen tér vissza  Cancellara Flandria királyaVa  Schumacher beismerte, doppingoltVa  Europe Tour: Bukás a miskolci befutónCsü  Antilopot gázolt - ezt látta a bringás!Ke  Sörensen is elismerte, doppingolt  Bringával a felhőkarcoló tetejére!Va  Buszoztak a legendás kerékpárversenyen  Ha egyszer a doppingdoktor kitálal...Sze  Súlyosan megsérült a francia legenda  Aubtóbusz ütötte el a klasszistVa  Világrekord és magyar csúcs triálbanSze  Vascsővel kergették az olimpikontSze  Tíz évig doppingolt a korábbi élbringás  Maradt a 12 éves eltiltás, itt a végeCsü  Jövőre Írországból rajtol a GiroSze  Hamilton, a dopping és a fekete vizelet  Legyőzték Contadort az emelkedőnVa  Cipollini, a sprinterek Armstrongja?Ke  Lance Armstrong nem akar fizetni  Visszavonul a doppinghősCsü  Újabb nagyágyú ismerte be: doppingoltCsü  Armstrong-ügy: A sport lelkéért küzdünk!Sze  Egyéves eltiltás SchlecknekKe  A WADA nem kér az arroganciábólKe  Vége az „Armstong-bizottságnak"Sze  Újabb bringás teregeti ki a szennyest  Contador üdvözli Armstrong vallomását
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók