Nem lesz ma verseny a Girón

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 10. 08:43
A Giro d’Italia mezőnye a 26 éves Wouter Weylandt tragédiája után úgy döntött, neutralizálják a 4. szakaszt, és a végzetes balesetet szenvedő belga fiú előtt tisztelegve tekerik végig a távot, nem versenyezve a helyezésekért.


A pelotont a viadal folytatása mellett döntő luxemburgi Leopard csapata vezeti majd a livornói célegyenesben, Weylandtra emlékezve, aki egészen pontosan egy éve, 2010. május 10-én aratta élete legnagyobb sikerét, szakaszt nyerve ugyanitt, a Girón.

A forgatókönyv szerint mind a 23 csapat körülbelül tíz kilométeren halad majd az élen lassú tempóban a Genova és Livorno közötti 216 kilométeres távon, a célba pedig a Leopard-Trek vezetésével érkezik a peloton.

A Giro szervezői elfogadták ezt a döntést, a tegnap esti sajtótájékoztatón a versenyigazgató Angelo Zomegnan és a verseny orvosa Giovanni Tredici szomorúan beszélt az olasz körverseny fekete napjáról:

Angelo Zomegnan:
„Úgy érzem, meg kell osszak egy üzenetet, amit kaptam: Ez egy olyan sport, ahol mindenkinek meg kell tapsolni minden versenyzőt, mert minden versenyző az életét kockáztatja a táv minden méterén, és amikor ilyen tragédia történik, csak a szörnyű bánat marad.

Jelenleg még vizsgálják a baleset körülményeit, megkérdezve azokat, akik közel voltak Wouterhez. Ebbe a hivatalos eljárásba nem szeretnénk beleavatkozni. Mag kell erősítenem, hogy a 4. szakasz elrajtol, egyperces néma csenddel tisztelegve Weylandt előtt a start előtt, és a célban ma sem fogunk ünnepelni. Weylandt csapattársaira és a többi versenyzőre bízzuk, hogyan teljesítik az etapot, bárhogyan döntenek, mi elfogadjuk.”


Giovanni Tredici:
„45 percig próbáltuk újraéleszteni a versenyzőt, ahogy a szabályok megkövetelik, vártuk a mentőhelikoptert, ami meg is érkezett, de már nyilvánvaló volt, hogy nem tudunk segíteni. Én értem először Weylandthoz, lévén az orvosi autóban közvetlenül a mezőny mögött mentem. 30 másodperc múlva már megkezdtük az elsősegély-nyújtást, közben a Garmin orvosa is odarohant segíteni, de az újraélesztésre esélyünk sem volt, még úgy sem, hogy a mentőautó másfél percen belül ott volt, és nagyon tapasztalt, felkészült szakemberek végezték a dolgukat.”

A Giro d'Italia hírei új alrovatunkban: KATTINTSON IDE!

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Gyászol a peloton - Weylandt 26 évet élt
Gyászol a kerékpáros társadalom, Wouter Weylandt, aki pont egy évvel ezelőtt nyert szakaszt az olasz körversenyen legnagyobb sikerét aratva ezzel, ma ugyanezen a viadalon halálos balesetet szenvedett a Reggio Emilia és Rapallo...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Halálos baleset a Giro harmadik etapján
Hatalmas tragédia árnyékolta be a Giro d’Italia harmadik szakaszát, 25 kilométerrel a cél előtt egy veszélyes lejtőn a belga Wouter Weylandt csapódott neki a köves hegyoldalnak, és nagyon súlyos fejsérülést szenvedett. A...
Tovább a teljes cikkhez »