Huh, lassan éjfél, nagyon fáradt vagyok, besűrűsödtek napjaim az iskolának köszönhetően. Néhány szó a hétvégi versenyről, aztán megyek is aludni. A tavaly is nagyon frankóra sikeredett Supercross versenysorozat első fordulóját rendezték a hétvégén Kazincbarcikán, ahova szüleimmel és barátnőmmel én is elutaztam.

Immár U23-as kategóriában versenyzek, így egy nagyon jó lehetőség volt számomra, hogy kipróbálhassam magam a felnőttek között, és felmérjem, mire vagyok képes egy népesebb, erősebb mezőnyben. 3 hetes pihenőm utolsó napját tehát az EthicSport Barcika Kupán töltöttem versenyzéssel. Nem vártam el magamtól dobogós helyezést, csak az időt tartottam ellenfelemnek, és hogy minél jobban fel tudjak gyorsulni ha kell, akár az utolsó körben is. Azt hiszem minden úgy történt, ahogy azt elterveztem.

Első sorból rajtoltam, ami nagy megtiszteltetés számomra, hiszen nekem a tojáshéj ott „lógott” a fenekemen a felnőtt mezőnyben, legfiatalabbként. A rajtot jól elkapva harmadikként fordultam rá az emelkedőre, amiből ezen a pályán egyetlen egy volt. Mellesleg a pálya első fele kicsit unalmasra sikeredett, inkább országútisoknak feküdhetett a sok sík miatt, bár én sem panaszkodhatom azt hiszem. Inkább a második fele kezdett hasonlítani egy cyclo pályához. Rá tudtam érezni a kanyarokra, mert tavaly épp a Supercross összetett első helyezettjének járó díjat nyertem el, egy iszonyú jó Haibike CX biciklit, amivel egyszerűbb haladni egy cyclo-pályán, mint montival, így idén már a szabályoknak megfelelő kerékpárral indulhatok.

Szóval amikor a 3. helyet elfoglaltam a verseny elején, felvetődött bennem, hogy meg kellene tartani... Később ez a feltételes mód felkiáltóvá vált bennem, meg kell tartanom... Ha belehalok is megtartom. Ez azért is történt így, mert a mögöttem haladók egyre csak közeledtek hozzám... De jött az ellengondolat is: héj, 8 köröd van öreg..! Rájöttem mostanra, hogy ez semmit nem jelent. Felesleges tartalékolni. Először a 3-4. körben gyorsultam fel, majd a 6-7-8. körben is folyamatos növekedést mutatott a sebességem, illetve csökkentek a köridőink.

Mai tornatermi edzésen beszélgetve Reitinger Gabival, aki mögöttem nem sokkal lemaradva, az 5. helyen ért célba, közölte, hogy a legjobb köridőket mentük a versenyben az utolsó körben. Nagyon jól éreztem magam, ennyire talán még sosem gyorsultam fel néhány kör alatt, csak hogy megtartsam a 3. helyem, és boldog vagyok, hogy kis tökfejként, sikerült dobogóra állnom felnőttben.

Nagy lendülettel kezdek neki az alapozásnak, és persze készülök a következő kupafutamra is. Köszönöm a segítséget anyukáméknak és barátnőmnek az itatást, szurkolást.

---> Képek itt! <---

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Benkó Barbi mozgalmas pihenő után nyert!
A hegyikerékpáros olimpiai-krossz világkupa-sorozat második helyén végző Benkó Barbara pihenőjét követően a SuperCross első fordulóján tért vissza a versenypályára, de emellett talán még érdekesebb dolgok történtek az elmúlt...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
SuperCross nyitány - beszámoló, eredmény
Fejes Gábor (Team Bátorfi – AKTK) és Benkó Barbara (Focus M.I.G. Team) győzelmét hozta a második alkalommal útjára indított SuperCross Sorozat első eseménye, az EthicSport – Barcika Kupa. A kazincbarcikai Jubileumi Parkban...
Tovább a teljes cikkhez »