A világbajnok más, a bringa ugyanaz!

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 22. 06:59
Érdekesség a koppenhágai országúti kerékpáros világbajnokság időfutamával kapcsolatban, hogy a trónfosztás ellenére – a német Tony Martin alaposan elverte a címvédő svájci Fabian Cancellarát – a győztes kerékpár ugyanaz maradt: a Specialized Shiv!


Három hete az Eurobike kiállításon volt szerencsénk megcsodálni egy Martin által használt paripát, ami – bár nem vadonatúj konstrukció – még mindig az abszolút élvonalat képviseli minden szinten a csúcs kronógépek között.

Ha jól emlékszem, a Shiv (azóta kétszer kozmetikázták a bringát Shiv II., Shiv III.) pont Cancellara alatt debütált a 2009-es vb-n, és a maga idejében egyértelműen a legjobb aerodinamikával rendelkező bringa volt.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Olyannyira, hogy 2010-ben Alberto Contadornak az Asztana színeiben gondja is akadt ezzel, mert az UCI betiltotta az első Shivet, mondván az orr-részen kialakított aerodinamikai elem nem szerkezeti elem, konkrétan nem tekinthető „féknyeregnek”.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Azóta használják a jelenlegi homlokcső kialakítást, ami technikailag tulajdonképpen visszalépés a korábbi , légáramlás elől rejtett első fékhez képest. A hátsó fék természetesen maradt teljesen aerodinamikus pozícióban, a támvilla összekötéssel ellentétben a középrész mögött.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Az elektronikus Dura Ace váltás előnyeit tulajdonképpen leginkább időfutam bringákon lehet kihasználni, hiszen sokat jelent, hogy a kiegészítő váltógomboknak (nyomógombok) köszönhetően bekönyökölve és kanyarból kiállva gyorsítva is lehet váltani, ami nem töri meg a versenyző ritmusát.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ledőlt Cancellara sziklaszilárd trónja
A német Tony Martin szenzációs teljesítménnyel nyerte az országúti világbajnokság elit férfi időfutamát Koppenhágában, megelőzve a brit Bradley Wigginst és a versenyszám utóbbi években szinte verhetetlen királyát, a svájci...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Eurobike: Specialized-ride a Demo Day-en
A hegyikerékpárok világában a Specialized hosszú idő óta irányt mutat, így nem véletlen – beszámolóinkból is kiderül – hogy egy olyan eseményen, mint az Eurobike tesztnapja, az ő standjukon van a legnagyobb sürgés forgás, az...
Tovább a teljes cikkhez »