PL-mesterhármas, MU-Arsenallal – riport

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 16. 12:48
Az én karácsonyom már december közepén beköszöntött, angol bajnoki dömping formájában. Három nap leforgása alatt ugyanennyi Premier League-találkozót a helyszínen tekintettem meg, tanulsággal mindegyik bőségesen szolgált. Newcastle, Bolton, Manchester – a futball őshazájában a labdarúgás még mindig több mint sport. Vallás.


 

Első helyszínünk Newcastle, amely már órákkal a Liverpool elleni bajnoki előtt méhkasra hasonlított. A szurkolók nem tudták megbocsátani a menedzser, Chris Hughton menesztését a tulajdonosnak, Mike Ashleynek, aki már amúgy is a bögyükben volt. Elsősorban azt rótták fel neki, úgy hoz döntéseket komoly szakmai kérdésekben, hogy halványlila gőze sincs róla, mi fán terem a futball.

A geordie-k a klubszékház előtti tüntetésen adták ki magukból a fáradt gőzt, és noha több ezren összegyűltek a St. James’ Parknál, a tiltakozás végig megőrizte békés jellegét. Jómagam teljesen meg tudtam érteni a szurkolók elkeseredését, hiszen Hughton a maximumot kihozta ebből a Newcastle-ből: előbb csont nélkül feljuttatta, majd az élvonalban is ütőképes csapatot faragott belőle, amit bizonyított az Arsenal elleni londoni győzelem vagy a Chelsea elleni döntetlen.



A stadionban drapik és különböző obszcén nóták jelezték, Ashley egy darabig jobban teszi, ha nem érintkezik a lelátó népével, de a pályán zajló események valamelyest elterelték a figyelmet a kínos közjátékról: a Szarkák hatalmas lelkesedéssel futballoztak, minden egyes labdáért megküzdöttek, ami a Liverpoolról nem volt elmondható.

Az egyéni teljesítmények terén is jobban állt a Newcastle, főleg a balhés srácok, Kevin Nolan, Joey Barton és Andy Carroll tették oda magukat. Nem véletlen, hogy a három hazai gólt ők szerezték. A legmélyebb benyomást mégis a csereként beállt Nile Ranger tette rám, aki 19 éves létére hihetetlenül éretten játszott, és új lendületet vitt csapata játékába.

A Pool minden szenvedése leképeződött Fernando Torresen, aki egymaga flangált elől, és képtelen volt megtartani a labdát – már amikor egyáltalán eljutott hozzá. A cseleket nemigen merte bevállalni, nagy talány, a Vörösöknél újjá tud-e születni, vagy csapatot kell hozzá váltania.

A Newcastle feketebáránya Sol Campbell volt, akinek hajmeresztő hibája nyomán született a vendégtalálat, míg a másik bakijánál az elkeseredetten közbelépő társ kapott sárga lapot.

A meccs után visszatértem Alan Shearer bárjába, hogy ott elemezzen a mérkőzést a geordie-kkal. A drukkerek egyetértően bólogattak: az aznapi győzelem még egyértelműen Hughtont dicséri, és az új mester, Alan Pardew ebből csak elvehet, hozzáadni aligha fog.

A RAKKOLÁS MŰVÉSZETE

Hasonlóan érdekes találkozó volt másnap a Bolton-Blackburn, igaz, azt az összecsapást egészen más mércével kellett mérni: két klasszikus munkáscsapat méreckedett meg, a szó nemes értelmében. Nincs elveszett labda, nincs egy másodpercnyi megállás – jóllehet ez csak annak nem természetes, aki a magyar labdarúgáson szocializálódott.

A lancashire-i derbi a legvégén dőlt csak el a hazaiak javára – egy perccel azt követően, hogy a Blackburn egyenlített. Pedig a Bolton hősiesen védekezett, pláne azt követően, hogy egy könyöklést követően kiszórta a játékvezető Mark Daviest. A Wanderers védelme azonban nagyon masszívan állt a lábán, különösen Gary Cahill érdemel kalaplengetést – nem a véletlen műve, hogy az Arsenal és a Chelsea is bejelentkezett érte.

Cahillnek Bogdán Ádám is fényes jövőt jósol. A Bolton magyar cserekapusával egy étteremben töltöttem a vasárnap estét, így bőven volt időnk kielemezni csapatát, a Premier League-et, a vb-pályázatokat és a magyar válogatottat. Azzal váltunk el, hogy ha legközelebb a Reebok-stadionban járok, remélhetőleg már ő áll a kapuban. A potenciál mindenesetre megvan benne, azon a négy és fél tétmeccsen, amelyen szerephez jutott az idényben, elsőrangú teljesítményt nyújtott. Hosszú távon a magyar válogatott is bizton számíthat rá.

WENGER KESERŰ ESTÉJE

Bogdán egyébként a hétfői szuperrangadóra, a Manchester United-Arsenalra 2-1-es vendéggyőzelmet tippelt – nagyon mellétrafált. Az Ágyúsok hátul ugyan masszívak voltak, az előrefelé játékban csődöt mondtak, és Wayne Rooney kihagyott tizenegyese után sem kaptak lábra.

Czövek Oszkár
Gyűlik a nép az Old Traffordon Fotó: Czövek Oszkár


A PL-ben az Old Traffordon debütáló Wojciech Szczesny meglepően biztos kézzel védett, a kezdeti lámpalázat gyorsan le tudta küzdeni. A drukk azonban túl sokakban dolgozott ahhoz, hogy az Ágyúsok pontot szerezzenek a United otthonában, és ez intő jel a bajnokság véghajrájára nézve.

A két tábor közötti viszony meglehetősen paprikás volt már a meccs előtt. Az MU-sok előszeretettel hangsúlyozzák Arsene Wenger „vonzódását” a fiatal tehetségekhez, és ennek a francia mestert pedofilként ábrázoló pólóval adtak nyomatékot. A stadionba ilyen szerelésben már nem léphettek be, a rendőrség ugyanis előre figyelmeztetett mindenkit: akin ilyesmit meglát, azt azonnal kidobja az OT-ről.

Wengernek kisebb gondja is nagyobb volt a manchesteri szurkolók zrikájánál, öt éve trófea nélkül árválkodó csapata viszont annál jobban elkeseríthette. A rengeteg pontatlanságot a rossz minőségű gyep rovására írta a szakvezető, és bár van némi igazság a kritikában, egy az egyben nem lehet a játéktérre fogni, hogy nem volt éle az Arsenal rövidpasszos játékának.

A vendégszurkolók elsősorban Andrej Arsavin teljesítményét bírálták, míg Samir Nasri a házikedvenc szerepkörében tetszelgett. Jóformán csak játékba kellett avatkoznia, hogy felharsanjon a személyre szabott nótája, ami ki is járt az év francia játékosának.

Cesc Fabregason ugyanakkor látszott a kihagyás, nem tudott a csapat vezére lenni becserélését követően. A pályán is mintha már Nasri lenne a góré, még az sem zárható ki, hogy előbb-utóbb a csapatkapitányi karszalagot is megkapja. A társak felnéznek rá, az öltözőben mókamester – Monsieur Arsenal rövidesen trónt foszthat. Talán az Ágyúsok következő serlegét már ő emeli a magasba.

Bár öt sikertelen év után ilyen jóslásokba már nagyon nehéz bocsátkozni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Helyszíni riport a Partizan-Arsenalról
A szerbek őrültek, pláne ha labdarúgásról van szó – a Partizan-Arsenal keddi BL-meccsen ennek kizárólag pozitív fennhangja volt. Akik ennyire szeretik a futballt, azok megérdemelnék, hogy minden évben legyen csapatuk az első...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Isten 4, Arsenal 1
A fentebb olvasható címre a katalán Sport munkatársa ragadtatta magát a Barcelona-Arsenal BL-negyeddöntő és Leo Messi pókerét követően. Hogy mennyire túlzott, azt mindenki döntse el maga, de hogy az a meccs nem egy volt a sok...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sör Berlinben, fish&chips Londonban
Mozgalmasra sikeredett a hétvégém, hiszen egy nap leforgása alatt a Bayern bajnokavatását és az Arsenal idénybúcsúztatóját is a helyszínen néztem meg. Berlinben a Hertha és Dárdai Pál okozott csalódást, az Arsenaltól (és a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Arsenal, MU, hó, Guinness, szipka
Arsenal vs. Manchester United 1-3, vagy ahogy a Bajnokok Ligája elődöntője után beolvasó Evra fogalmazna: Fiúk vs. Férfiak 1-3. Ezúttal, mint akkor is, mélységesen igaza lenne, de egy londoni kiruccanás nem csak meccsből áll. Na...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A pokol bugyrába érkezett az Arsenal
Az Arsenal játékosai kedden a Fenerbahce legjobbjaival néznek farkasszemet Isztambulban, a Sükrü Saracoglu Stadionban, a Bajnokok Ligája G csoportjában. Nem elég, hogy a londoniaknak rengeteg sérült pótlásával kell megbirkózniuk...
Tovább a teljes cikkhez »