A pokol bugyrába érkezett az Arsenal

Amennyiben a török pontvadászatban az isztambuli csapatok egyike, a Besiktas, a Fenerbahce vagy a Galatasaray lép pályára hazai környezetben, szinte garantált a teltház. A kakukktojást mindössze a két évtizedes múltra visszatekintő, szinte kimondhatatlan nevű Istanbul Büyüksehir Belediyespor, „felhasználóbarátabban” az Istanbul BSB jelenti, amely bár az első osztályban szerepel, komolyabb szurkolótáborral, sőt majdhogynem semmilyennel sem rendelkezik. Az együttes a hétvégén az Antalyasport fogadta a többek között a 2005-ös BL-döntő helyszínéül szolgáló Atatürk Stadionban, és a 80 ezres arénában jóindulattal is csak párszázan lézengtek. A Félholdasok mintha tudomást sem vennének az egyesület létezéséről, bár valljuk be, a bőség kosarából jócskán van miből választaniuk.

A szemináriumi csoportnyi rajongói bázis ellenpéldájaként a Galatasarayt említhetném, amelynek Trabzonspor elleni mérkőzése előtt már napokkal kiaggatták a „Minden jegy elkelt” táblát az Ali Sami Yen Stadionra. Ez persze engem is érzékenyen érintett, ám szerencsére (igaz, keresnem is kellett a szerencsét) belebotlottam egy úriemberbe az aréna közelében, akinek hogy-hogynem, éppen volt a farzsebében egy gazdára váró biléta a rangadóra, némi felárral megspékelve. Pechjére nem felejtettem el, hogy Törökországban mindenkivel, minden körülmények között lehet alkudni, így majdhogynem névértékén, átszámítva közel 4500 forintért csaptam le a felbecsülhetetlen értékű papirosra.

Maga a mérkőzés valódi parázs csatát ígért, és mint utólag kijelenthetem, hozott is. Mint már korábban sejteni lehetett, nem a védekezésről szólt a kilencven perc, ám az még török szinten is kuriózumszámba megy, ha a közönség szinte percenként megtapsolhat egy-egy, visszajátszásért és archiválásért ordító megmozdulást. Ennek megfelelően a foci sava-borsára, a gólra sem kellett sokat várni: az Európa-bajnokság után millió rajongó e-mailjének címzettje, a cselkirály, a kivételes játékintelligenciájú 66-os, Arda Turan csavart a kapuba – az ötössel egy magasságban, a tizenhatoson kívülről… A parádés megmozdulás hatására majd’ az egész aréna lángba borult, kivéve egyetlen szektort, amelyben az öröm legcsekélyebb megnyilvánulása sem volt tetten érhető.

A vendég szimpatizánsok láthatóan nem a finom kebab és a török kóla, illetve a Galata-gólok miatt zarándokoltak el az egykori Konstantinápolyba, és úgy vélték, ha már kedvencek nem brillíroznak, majd ők csinálják a fesztivált helyettük is. Az ellenfél szurkolóinak vérét akarták. „Csupán” egy atombiztos (vagy legalábbis annak hitt) plexifal és egy méretes, nálunk persze nem ritkaságszámba menő rendőrsorfal állta útjukat. A találkozó 30. perce tájékán gondolták, eljött az idő, hogy elkezdjék lebontani – mind a kettőt.

A szuperintelligens műanyag persze jól bírta az acélkeménységű, Chuck Norrist idéző forgórúgásokat, ekkor azonban isteni szikraként bevillant néhány Trabzon-hívő elméjébe: mi lenne, ha inkább megpróbálna átmászni a méretes akadályon. Még akkor is, ha az hat-hét méter magas, amely után egy halálugrásnak is beillő mozdulat következne a rendőrök nyaki ereket elfojtó karjaiba. Akiknek összejött a mutatvány, mindjárt bilincsbe verve hagyhatták el a stadiont, és már csak a rabomobilban értesülhettek arról, hogy Servet Cetin, majd a Schalkéban is megforduló Cassio Lincoln is bevette a Trabzon kapuját. Az már csak részletkérdés, hogy a brazil középpályás két perccel találata után már mehetett is öltözőbe folyatni a melegvizet, miután begyűjtötte második sárga lapját. Aggódnia azonban nem kellett, a 3-0-s siker tudatában társai minden bizonnyal elnézték neki ezt a fegyelmezetlenséget.

A meccs hőse a török sportnapilaptól a 10-es skálán 9-es osztályzatot kiérdemlő, lendületes játékával és szemkápráztató góljával kitűnő Arda volt, de a közönség állva tapsolta meg lecserélésükkor az ugyancsak kifogástalan teljesítményt nyújtó Milan Barost és Harry Kewellt is. A kapusról, Morgan De Sanctisról sem szabad azonban megfeledkezni: többször is csak rajta és az égieken múlott, hogy a vendégjátékosok egyszer sem iratkozhattak volna fel az eredményjelző táblára, ha a gólszerzőket is feltüntetik az elektronikus készüléken.

A szüntelenül éneklő és táncoló hazai publikumra egy percig sem lehetett panasz, amely ha nem éppen a vendégkapu előtt pattogott a labda, saját magát is kitűnően szórakoztatta. Hol a „mobiltelefonokat a magasbaaa”, hol az „ordítsuk túl a szemközti szektort” jelmondatra ébresztette fel a benne szunnyadó állatot, azt pedig már mondani sem kell, hogy a Trabzonspor szurkolóinak állandó hergelése is napirenden, sőt „percrenden” volt.

Nos, a Sükrü Saracoglu Stadionban is valami hasonló hangulat várható, persze annak függvényében, hogyan alakul a játék képe. Egy valamit azonban leszögezhetünk: óvatlan az az Arsenal-szurkoló, aki balesetbiztosítás nélkül érkezik Isztambulba. Elképzelhető, hogy rövidesen nagy hasznát venné…