Világbajnoki év volt 2010, számomra azonban mégsem elsősorban arról marad emlékezetes. Ha csak címszavakban, elnagyoltan felsorolom, mi mindent láttam a helyszínen egy esztendő leforgása alatt, talán mindjárt érthetővé válik: a Man. United megsemmisítő erejű győzelme az Emiratesben, Lionel Messi pókere az Arsenal ellen, Dzsudzsák és Koman remeklése a PSV-Sampdorián, a Feyenoord és az Ajax rotterdami háborúja, az Ágyúsok belgrádi örömfocija, Mario Gomez kolozsvári mesterhármasa, az Arsenal manchesteri botlása, Andy Carroll tündöklése a Newcastle-Liverpoolon vagy éppen a lancashire-i derbi Boltonban.
Rangsorolni csak nagyon nehezen tudom ezen csúcseseményeket, ám ha már választanom kell a nyálcsorgató kínálatból, azt az őrült hétvégét ragadom ki, amelyen lényegében egy nap alatt két zseniális találkozót is a lelátón kísértem figyelemmel – ráadásul két különböző ország két szédületes futballszentélyében.
A menü első fogása a Hertha-Bayern összecsapás volt. A berliniek már kiestek, ennek ellenére 75 ezres telt ház zsúfolódott össze az Olimpiai Stadionban. A tömeget persze a vendégek is vonzották, akik azon a sörben úszó és kolbásztól illatozó délutánon lettek bajnokok. Sajtósként egészen közel férkőzhettem a bajnoki ünnepléshez, még Mark van Bommel sokliteres söröskorsójából is jutott nekem – igaz, csak azon az áron, hogy a mellettem álló újságírót nyakon öntötte vele, és a mennyei nedűből kevéske az én képemre is fröccsent.
Néhány szót a két hőssel, Franck Ribéryvel és Arjen Robbennel is tudtam váltani: végtelenül profin órákon keresztül válaszolgattak a sajtó kérdéseire, egyikük sem húzott el azzal a címszóval, hogy most a csapattal szeretnének ünnepelni. Csalódást csak Dárdai Pál okozott, de még egyszer nem sírom el a bánatom. Aki elolvassa a kapcsolódó anyagot, visszaemlékezhet rá, illetve megtudhatja, mire is gondolok.
De már mindegy is, inkább röviden visszaidézem a második fogást, a vasárnapi Arsenal-Fulhamet. Már ahogy kiverekedtem magam Londonba, az is kalandos volt, a hamufelhő miatt ugyanis röviddel felszállásom után lezárták a berlini repteret. Áldhattam a jószerencsém, főleg annak ismeretében: az Arsenal örömjátékot mutatott be, és emlékezetes meccsel búcsúztatta az idényt.
Tiszta szívből azonban csak a Chelsea örülhetett, amely az én meccsemmel egyidőben 8-0-ra lealázta a Wigant, és emelhette magasba John Terry a Premier League-trófeát. Láttam is ünneplő kékmezes drukkereket szép számmal, csak úgy elárasztották a Stamford Bridge környékét.
Lényegében tehát két bajnokavatásnak voltam tanúja bő egy nap alatt – hát el lehet ezt felejteni?
Mozgalmasra sikeredett a hétvégém, hiszen egy nap leforgása alatt a Bayern bajnokavatását és az Arsenal idénybúcsúztatóját is a helyszínen néztem meg. Berlinben a Hertha és Dárdai Pál okozott csalódást, az Arsenaltól (és a...
Tovább a teljes cikkhez »
Kis túlzással azt is írhatnám, millió dolog jut eszembe a néhány óra múlva záródó esztendőről. Honlapunk profilja okán természetesen „csak” sportemlékekről eshet szó a következő néhány sorban, de még így is borzasztóan nehéz...
Tovább a teljes cikkhez »
Téli olimpiával kezdődött, tarkította futballvébé, izgalmas Formula-1-es szezon, régi és új teniszsztárok ragyogtak az égen, úszóink Budapesten örvendeztettek meg bennünket, s a végére még a magyar labdarúgó-válogatott is...
Tovább a teljes cikkhez »