A narancsmezesek közleményeiből kiderül, hogy Anton lesz a kapitány a spanyol szezonnyitó klasszikuson Almeriában, és az ardenneki egynaposokon is kedvezményezett lesz Sanchez mellett (szemben).
A baszk fiú kapja a Girót májusban, ahol várhatóan szakaszgyőzelmekre tör majd, s bár a Touron – olimpiai bajnoki címvédőként és értékesebb „sztár-faktorának” köszönhetően ez nem is lehetne másképp – Samu lesz a kapitány, a tervek szerint a Vuelta megint csak Antoné lesz. Őszintén szólva a Touron egyiküknek sem lenne sok esélye a győzelemre – maximum, ha minden jól megy, dobogóra – így jól látszik, hogy a csapatvezető, Gonzalez Galdeano eredmények szempontjából már inkább a fiatalabb generációt képviselő Antonra épít.
![]() |
|
Fotó: Reuters |
Tovább böngészve az Euskaltel kommunikációját feltűnik, hogy a téli időszakban eddig mindig Samuel Sanchez szélcsatornás időfutam-beállításairól olvashattunk az Orbea Ordu időfutamgépek legújabb verzióit használva, most Antonról jelent meg egy érdekes anyag, a kerékpáron elfoglalt pozíciójának biomechanikai szempontok szerinti vizsgálatáról.
A kísérleteket a Leoni Egyetemen végezték dr. Juan Garcia López biomechanikus segítségével, hogy megtalálják azokat a beállításokat: nyeregmagasság, nyereg középtengely függőleges vonalához viszonyított távolsága, kormánypozíció, amelyek specifikusan Antón testi adottságaival (comb, lábszár, stb. arányok, különböző izmok fejlettsége) kombinálva a leghatékonyabb pedálozást, teljesítményt segítik elő.
A kísérletekhez szükséges inputhoz Anton négy órát tekert, új Orbea Orca kerékpárján, valamint egy speciális szerkezeten, az Excaliburon, ami egy rögzített kerékpár, melyen gyakorlatilag mindent lehet mérni, még a lábak egymáshoz képest mutatott erőkülönbségét is a két oldalon, különböző intenzitások viszonylatában, stb. A vizsgálat után Antón módosította is például a nyeregmagasságot.
Az Euskaltel 2011-es promó-videója:
A bizalom nem véletlen, hiszen a tavalyi spanyol kerékpáros körversenyen Antón óriásit teljesített, megnyerte a negyedik és tizenegyedik szakaszt, s vezette az összetettet, amíg egy szerencsétlen bukás miatt ki nem esett a játékból, megmutatva, hogy a jövőben GT-aspiránsként kell számolnunk vele. Az Euskaltel idei promóciós videójában is kiemelt szerepet kap már, gyakorlatilag több „műsoridőt” elfoglalva, mint a narancsmezes gárda emblematikus figurája, az olimpiai bajnok Samuel Sanchez.
Samunak egyelőre marad a nosztalgia, és a reprezentálás, tavalyi legemlékezetesebb momentuma – bár jól kezdte a szezont a baszk és a burgosi körversenyeken – talán az volt, amikor a Tour de France egyik hegyi szakaszán iszonyatos lejtmenetet produkálva majdnem elkapta Contadorékat. Azonban az a pillanat, amikor az utolsó pár kilométer síkra érve kifogyott a kraft, és látványosan megállt, jelzésértékű is volt kicsit: a Tour de France győzelem túl nagy falat.
A 32 éves sztár ennek ellenére még fürdik a népszerűségben, legutóbb például otthonában, Oviedóban szobrot emeltek neki pekingi olimpiai bajnoki győzelme (2008) tiszteletére, amiről meghatódottan nyilatkozott: „Nagyon örülök neki, Olimpiát nyerni önmagában is különleges, a sportban nincs is nagyobb elismerés. Minden alkalommal, amikor edzés közben elhajtok e szobor előtt, eszembe jut Peking, még most is visszagondolok a versenyre, s még mindig hihetetlen érzés.”
Kíváncsian várjuk tehát az Euskaltel idei produkcióját, még nem lehetünk benne biztosak, ki hozza majd a legnagyobb sikereket, mindenesetre a narancsmezesek az utóbbi évek talán legerősebb sorával vág neki 2011-nek: Igor Antón, Javier Aramendia, Jorge Azanza, Jonathan Castroviejo, Pierre Cazaux, Koldo Fernández de Larrea, Iñaki Isasi, Gorka Izagirre, Ion Izagirre, Mikel Landa, Egoi Martínez, Miguel Minguez, Mikel Nieve, Juan José Oroz, Alan Pérez, Rubén Pérez, Samuel Sánchez, Daniel Sesma, Romain Sicard, Amets Txurruka, Pablo Urtasun, Iván Velasco, Gorka Verdugo

Óriási bukás történt ma a spanyol körversenyen, melyben szinte csoda, hogy senki nem sérült meg nagyon súlyosan. A veszteség mégis hatalmas, egy kibontakozó baszk sztár, az összetettet vezető Igor Anton fel kellett adja a...
Tovább a teljes cikkhez »