Dráma a Vueltán: bukott a vörös trikós

Szerző: shLétrehozva: 2010. szeptember 11. 17:41
Az utolsó 6 kilométeres hegy megkezdése előtt óriásit bukott a spanyol kerékpáros körverseny összetettjét vezető Igor Anton, és komoly sérülései miatt feladta a Vueltát. A 14. szakaszt Joaquín Rodriguez nyerte Vicenzo Nibali előtt, a vörös trikót azonban 4 másodperccel az olasz vette át.


A bukás egyébként látszólag minden ok nélkül, egy összekadásból történt a mezőny elején, Anton csapattársán, Egoi Martinezen esett át, utóbbi súlyosabban sérült, a mentő vitte el. 

A legutolsó információk szerint Anton könyökét törte, Martinez a rengeteg horzsolás, zúzódások mellett törés nélkül úszta meg a bukást.

Nem csak az Euskaltel járt azonban nagyon rosszul, a Caisse D'Epargne csapatának is két meghatározó embere sérült. Marzio Bruseghin járt rosszabbul, bár törést nem állapítottak meg a kórházban, varrni kellett több helyen is sebeit, hogy holnap elindulhat-e, az éjszakától függ. Rigoberto Uran kicsit szerencsésebben jött ki az esésből, de ő is tele van sebekkel. (Ők mindeketten teljesítették a szakaszt, Uran 3, Bruseghin 17 perc hátránnyal.)

Reuters
  Fotó: Reuters

Visszatérve a versenyre:

A Burgos és Pena Cabarga közötti 178 kilométeres táv derekán két második kategóriás emelkedő is nehezítette a mezőny dolgát, de a döntő csörtét az utolsó, igen meredek hegy tartogatta. A peloton egyébként óriási tempót diktált ma, a szokásos szökevénycsoportnak sem volt esélye hazaérni. Anton csapata mellett a Katyusa is sokat dolgozott, hogy Rodriguez esetleges győzelmével időjóváírást is szerezhessen.

Nem csak a tempó volt nagy, a feszültség is fokozódott, ennek lett áldozata a vörös trikós, aki csapattársával, Egoi Martinezzel akadt össze, elvesztve uralmát a kerékpár felett, s magával rántva többek között a Caisse menőit is. Sajnos így sosem tudhatjuk meg, mire lett volna képes a fiatal baszk fiú, első alkalommal kapitányi szerepben egy háromhetesen.

Reuters
  Fotó: Reuters

Az élen nem sokkal ezután felgyorsultak az események, a meredek emelkedőn ma is Ezequiel Mosquera próbálkozott először, de nem volt elég átütő a támadása, Vicenzo Nibali felugrott rá, majd ott is hagyta azzal a lendülettel. Joaquín Rodriguez ezúttal nem kapkodta el, mégis felért ellenfeleire, sőt, 1 kilométerrel a cél előtt le is rázta Nibalit, s végül 20 másodperccel az olasz előtt ért célba.

A vörös trikót Nibali vette át, azonban továbbra is nyílt a küzdelem, holnap ugyanis következik a legendásan meredek befutó Covadonga tavainál…

A 14. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha 4:26:43
2. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Doimo 0:00:20
3. Ezequiel Mosquera (Spa) Xacobeo Galicia 0:00:22
4. David Moncoutie (Fra) Cofidis, le crédit en ligne 0:00:33
5. Nicolas Roche (Irl) Ag2R-La Mondiale 0:00:34
6. Frank Schleck (Lux) Team Saxo Bank 0:00:35
7. Xavier Tondo (Spa) Cervélo Test Team 0:00:39
8. David Garcia Dapena (Spa) Xacobeo Galicia 0:00:43
9. Peter Velits (Svk) Team HTC-Columbia 0:00:45
10. Tom Danielson (USA) Garmin-Transitions 0:01:29
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Doimo 60:55:39
2. Joaquin Rodriguez (Spa) Team Katusha 0:00:04
3. Ezequiel Mosquera (Spa) Xacobeo Galicia 0:00:50
4. Xavier Tondo (Spa) Cervélo Test Team  
5. Nicolas Roche (Irl) Ag2R-La Mondiale 0:02:11
6. Frank Schleck (Lux) Team Saxo Bank 0:02:12
7. Peter Velits (Svk) Team HTC-Columbia 0:02:29
8. Tom Danielson (USA) Garmin-Transitions 0:03:29
9. Ruben Plaza (Spa) Caisse d’Epargne 0:03:41
10. Carlos Sastre (Spa) Cervélo Test Team 0:03:52