Tirreno: a királyok villogtak a falon

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 12. 20:27
Lampre kettős győzelem született ma Michele Scarponi és Damiano Cunego révén a Tirreno-Adriatico, WorldTour-viadalon, miután egy rövid, de borzasztóan kemény emelkedővel kellett megküzdeni a cél előtt.


A Narni és Chieti közötti nagyon hosszú, 240 kilométeres etap gyászszünettel indult, Fumiyuki Beppu, s mögötte a mezőny a japánban pusztító földrengések áldozatai előtt tisztelgett néma csendben.

A szakaszon aztán az utolsó 15 kilométeren pörögtek fel igazán az események, a korábbi emelkedőkön megfogyatkozott mezőnyben egymást érték az akciók a dombokon. 5-6 kilométerrel a cél előtt Fabian Cancellara, Dimitrij Muravjev és Giovanni Visconti távolodtak el, aminek a legfőbb következménye a cél előtti iszonyú meredek emelkedőn az volt, hogy Viscontiban nem maradt erő a mászásra, s végül értékes időt veszített…

A Lampre jobban időzített, Scarponi támadott a szűk utcákon felvezető emelkedő megkezdésekor, és innentől kezdve csak a hátát látták a többiek az olasznak. Cunego mögötte mindig arra tette a kereket, aki éppen üldözte Scarponit, előbb Philippe Gilbert-re, majd egy rég nem látott ismerősre, Danilo Di Lucára, aki alaposan megrázta magát ma a Katyusa színeiben.

Azután előkerültek a legnagyobb ászok is, Ivan Basso, majd Cadel Evans üldözték Scarponit, de senkinek nem sikerült ledolgozni a különbséget, Cunego ráadásul megszerezte a Lamprénak a második helyet is. A szezont remek formában kezdő holland Robert Gesink vezetésével 12 másodperces különbséggel érkezett az üldözőboly Nibalival, majd szétszakadozva a többiek.

Az összetettben még a hollandok által remekül teljesített csapatidőfutamnak köszönhetően Gesink vette át a vezetést Basso előtt.

Videó összefoglaló:

A 4. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD 6:10:59
2. Damiano Cunego (Ita) Lampre - ISD  
3. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team  
4. Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:02
5. Danilo Di Luca (Ita) Katusha Team 0:00:06
6. Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team 0:00:12
7. Rinaldo Nocentini (Ita) AG2R La Mondiale  
8. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale  
9. Thomas Lövkvist (Swe) Sky Procycling 0:00:16
10. Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto  
11. Giovanni Visconti (Ita) Farnese Vini - Neri Sottoli 0:00:22
12. Damiano Caruso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:24
13. Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone  
14. Jonathan Castroviejo Nicolas (Spa) Euskaltel-Euskadi  
15. Tiago Machado (Por) Team RadioShack  
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Robert Gesink (Ned) Rabobank Cycling Team 16:05:10
2. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:10
3. Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:12
4. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD 0:00:15
5. Damiano Cunego (Ita) Lampre - ISD 0:00:19
6. Sebastian Langeveld (Ned) Rabobank Cycling Team  
7. Vincenzo Nibali (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:22
8. Damiano Caruso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:34
9. Thomas Lövkvist (Swe) Sky Procycling 0:00:37
10. Peter Velits (Svk) HTC-Highroad  
11. Marco Pinotti (Ita) HTC-Highroad  
12. Greg Van Avermaet (Bel) BMC Racing Team 0:00:38
13. Matteo Tosatto (Ita) Saxo Bank Sungard  
14. Tiago Machado (Por) Team RadioShack 0:00:42
15. Michael Albasini (Swi) HTC-Highroad 0:00:45
16. Philippe Gilbert (Bel) Omega Pharma-Lotto  
17. Bram Tankink (Ned) Rabobank Cycling Team 0:00:54
18. Fabian Cancellara (Swi) Leopard Trek 0:00:55
19. Rinaldo Nocentini (Ita) AG2R La Mondiale 0:00:57
20. Danilo Di Luca (Ita) Katusha Team 0:00:58
21. Stefano Garzelli (Ita) Acqua & Sapone 0:00:59
22. Simon Clarke (Aus) Pro Team Astana 0:01:03
23. Giovanni Visconti (Ita) Farnese Vini - Neri Sottoli 0:01:04
24. Dmitriy Muravyev (Kaz) Team RadioShack 0:01:05
25. Alessandro Ballan (Ita) BMC Racing Team 0:01:09

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tirreno: Hushovd ma Farrart is felőrölte
A Garmin-Cervelo csapata nem tudta lemásolni a tegnapi befutót a Tirreno-Adriatico harmadik szakaszán, a világbajnok Thor Hushovd előkészítése után Tyler Farrarnak nem sikerült „belőni a gólt”, ugyanis a Saxo sprintere,...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tirreno: Farrar világbajnoki segítséggel
Világbajnok felvezetőt kapott ma az amerikai Tyler Farrar a Tirreno-Adriatico második szakaszán a norvég Thor Hushovd személyében, ezek után szégyen is lett volna, ha nem nyeri meg a hajrát…...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tirreno: Gesink rontja el Basso játékát?
A 16,8 kilométeres csapatidőfutamon Rabobank-győzelemmel kezdődött a két olasz tengert összekötő, március 15-ig tartó WorldTour-viadal, a Tirreno-Adriatico....
Tovább a teljes cikkhez »