Braun Sanyi beszámolója az elmúlt két napról:
Tegnap logisztikai problémák miatt (késő este jött csak fel a táborhoz a terepjáró, melyben a laptop utazott) meghiúsult a cikk írása, így ma dupla adaggal szolgálok.
Kezdjük ott, ahol az előző jelentésem véget ért:
Sajnos estére még rosszabb lett a gyomrom, ezért ismét felkerestem a dokikat. Kaptam valami injekciót, és instrukciót, hogy reggel menjek vissza, ha ettől sem javulna az állapotom. Szalay Petinek elmeséltem az urinális élményemet a fák között. Egy klasszikus jutott róla az eszébe: „Sz.rok a farmra B+”. Bár ő és Házi is panaszkodtak kicsit a gyomrukra, de látszólag rendben tömték befelé a kalóriákat.
Tápolásuk után kimentünk szerelni és takarítani ismét a bringákat. Meglepődve vettem észre, hogy leeresztettek a kerekeim. nem akartam elhinni, hogy defektem van, hisz a célbaérésnél még nem éreztem, hogy gond lenne velük, emiatt csak felpumpáltam őket. Fel kellett mókolni a hálózsákokat is a biciklikre, mert tegnap volt az a szakasz, ahol nem kaptunk este csak egy szőnyeget az alváshoz. Házinak nem fért fel sehova a motyó, így a nagyobb itatós zsákjába tömte be. Ekkor még nem sejtette, hogy ezzel gondjai lesznek.
 |
|
| Fotó: Braun Sándo | |
3. nap
Másnap reggel még rosszabb lett a gyomrom. Nagyon csikart és nem múltak el a záptojásos böffenetek. Illetve a doki által adott narancsos gyomor fertőtlenítőnek köszönhetően narancsos tojásos lett. Borzalmasan éreztem magam. Tudtam, hogy hétkor kezd az orvos, vissza akartam menni hozzá valami újabb csodaszérumért. Kétrét görnyedve pakoltam és öltöztem, majd eszembe jutottak a gumijaim. Sajnos az első ismét lapos volt. Biztos ami biztos, nem csak belsőt, hanem külsőt is cseréltem. Végül így nem maradt időm eljutni az orvosiba. Sietnem kellet a rajthoz. Annyira rossz állapotban voltam, hogy sem a laptop leadására nem emlékeztem, és kijelentkezni is elfelejtettem a szállodából. Többszöri DORSAL TRES-TRES-DOS !!!(?) felszólításra esett le, hogy rám várnak a rajt előtt, hogy aláírjam a papírt.
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Rajt után a 6,7km-nél látom, hogy Házi áll az út szélén és pumpál. Szegénynek is hamar jött a defekt. Nehéz is visszamennie az élbolyra, csak 13,5-nél ér utol engem. A gyomrom és a lábam is forog, de a 30. km-nél az előbbi győz. Szerencsére pont van az út szélén egy nagyobb pálma, ami kellő takarást biztosít. Ha már meg kellett állnom, teszek egy kísérletet az energia zselémmel is.
Érdekes módon, ez most jól esik. Könnyen lemegy és nem is akar visszajönni. Egyre jobban érzem magam, bár még görcsölget a hasam, de már elviselhető mértékben. Egy meredek lejtőn jól eleresztem a gépet, sajnos a végén meg is van a böjtje, felütéses defekt. hamar ott teremnek a helyi kissrácok, és könyörögnek, hogy segíthessenek. A legnagyobbnak megengedem, hogy felpumpálja a kereket. Szegény rendesen belefárad, nagy kerék – sok levegő. Érzem, hogy még puha a gumi, de a lovagiasság szabályai szerint nem teszem szóvá. Ajándékba megkapja tőlem a corrateces telefon-nyakbavalómat. Hú, nagyon büszke rá. Megyek egy kicsit, hogy kikerüljek a látóterükből, és felnyomom jó keményre a gumit. nem baj, ha pattog, de technikai szünetet már nem akarok többet.
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Innen indul a meredek mászás. Eddig is felfelé jöttünk végig, de itt bekeményít a terep. Általában csak a második itatópontoknál szoktam megállni. Itt osztják az izotóniás italt. Magamba diktálok egy szelet kenyeret is. Durva ereszkedés, de ez még csak beetetés. Tudom, hogy a legkeményebb még hátravan. Bosszankodom is, hogy csak azért gurulunk lefelé, hogy még nehezebb legyen elérni a 2200m-nél levő csúcsot. Hosszú és kimerítő kaptatás után már csak le kell ereszkedni a táborba… ahogy Móricka elképzeli. Az ereszkedő olyan durván meredek és köves, hogy estére tiszta izomlázas lett tőle az egész felsőtestem. Fordított irányba szerintem csak gyalog járható. Utána pedig szembeszeles hullámvasút fárasztja a testet-lelket.
A GPS-em elemei bemondják az unalmast, így csak saccolni tudom a hátralevő távot. Nagyon fáradtan érek be. Eléheztem a rossz gyomrom miatt. Nagyon visszaestem helyezésben is, de ezt most direkt nem írom le. A verseny honlapján ti előbb láthatjátok a tényeket, mint ahogy mi megkapjuk őket.
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Megkeresem Petiéket a hajléktalan szállón. Meglepődve látom, hogy a szomszédunk a mai, és most már az összetettben is vezető Roberto bácsi. Meg kell változtatnom a korábbi véleményemet. Türelmesen válaszolgat minden szomszédja „hülye” kérdéseire. Olyan fáradt vagyok, hogy elhagyom a mosdónál Zergétől kapott drága Polar órámat, és csak egy óra elteltével esik le, hogy bammeg. Rohanás vissza a csapokhoz, de már hűlt helye. Utolsó lehetőségként megkeresem a versenyrendezői sátrat, ahol mosolyogva közlik, hogy nagyon szerencsés vagyok. Nem szerencsés vagyok, hanem ez nem Magyarország.
Házi ma keményen megrántotta, és a 16. helyen futott be. Ezzel is ismét visszamásztak csapatban az első helyre összetettben. SzaPé (csak én hívom így) meséli, hogy neki is volt ma egy majdnem hányása. Este ma csak láncolajozás történik. Egyéb cuccot nem cipeltünk magunkkal.
Este a vacsora után megint levetítik a szakaszról készült filmet. Heras nagy kópé! Szerepel a médiának: Beérkezése után beáll a célkapuhoz, és stopperral méri Fojtik - a korábbi összetett első – lemaradását.
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Nagyon kezd lehűlni a levegő, végül a rendezők megszánnak minket. Pokrócosztással zárják az estét. Nem kell elaltatni, pedig sem a spanyol, sem az olasz „szomszédok” nem mondhatóak csöndesnek. hangosan sztoriznak és nevetnek. Szinte mindenki köhög a portól.
4. nap
Ma reggel új emberként ébredek. Elmúltak a fájdalmak végre. Megbeszéljük SzaPével, hogy ma mindketten tőlünk telhetően mindent beleadunk. Mondjuk, nekem kételyeim vannak a tegnapi kemény nap után. Nem érzem azt, hogy sok erő maradt volna bennem. Pár nap óta először normálisan tudok reggelizni, de nem akarom sem túlterhelni a fáradt gyomromat, sem túlenni magam a rajt előtt. Reggel végre hozzáférek a média pakkomhoz, ráteszem belőle a napelememet a GPS-re.
Rajt után hátszél és enyhe lejtő, pont az, ami nekem kedvez. Kishitű voltam a rajtpozíciómmal kapcsolatban, most sokat tudok előre menni. Minél jobb helyen szeretnék lenni a hegyek előtt, mert ott már nem leszek ilyen virgonc. Sajnos hamar, egy előzésnél egy kövön kiugrik a kezemből a kormány, és elfekszem. Elég csúnyán néz ki a seb, de se nem fáj, se nem vérzik. Nem foglalkozom vele, menni kell. A mai a leghosszabb szakasz a 135km-ével. Kétszer kell felmennünk 2000m környékére. Ekkor még ettől féltem. A GPS-em sajnos kevesli a napelem felöl érkező delejt, hamar feladja.
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Megyek tudatlanul, bár nagyjából memorizáltam az itatópontok helyét. Nyomjuk az emelkedőt, és érdekes módon alig kerülnek ki páran, aztán elém is ugrik az első 2000-es tető. Hoppá, már 60km lement? Nem is lesz ez olyan vészes… ha-ha-haaa! Akik lehagytak, azokat megeszem lefelé. Itt volt is egy necces szitu, amikor azt mondtam, hogy jobb volt a korai esés, mintha itt zúgtam volna el a szakadék szélén a kanyarban.
Jön a második hegy is. Kicsit kezdek gyengülni, ezért megállok egy zselére. Sajnos ma nincs olyan elementáris hatása mint tegnap, de legalább nem csak lötty van bennem. Ez már nem olyan meredek, inkább hosszú szerpentinekből áll. Elmúlik ez is és azt hiszem, hogy túl vagyok a nehezén, már csak hosszú, de leküzdhető „dombok” jönnek. Érdeklődöm egy sráctól, hogy hol járunk. Mondja, hogy 90km-él. Ó, szuper! Na de ami innen jött… Hosszú, véget nem érő erős pofaszeles fel-le. Ráadásul a nap is beleerősít. Megint nagyon tudom szeretni a Campagnolo coolmaxos ingujjait. Tök jól hűtik a kezemet. A fejemet viszont locsolgatnom kell a kulacsból, nehogy megfőjek.
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Megyek-megyek, utolérek egy másik srácot: Hol járunk? Kilencven km, jön a válasz. Óóó, alig lettem lehangolt. Most akkor mi van? Be is lassulok, jó páran elmennek nekem. Még egy egysebis titán is. Hű, kemény a srác, ha ezzel rakja végig! Kifogy a vizem, de szerencsére jön a harmadik itató pont. Ma nem hagyom ki. Azt is tudom, hogy az itiner szerint ez a 101. km-nél van, azaz még 34-et kell megtennünk. Feltöltés után egy kisvárost elérve ismét nagyon éhes vagyok, de az egyébként nagyon kedves, de néha már tolakodó gyerekek miatt inkább a lakott rész elhagyása után teszem le magam tápolni. Rágcsálom a kiszáradt kenyeret, mikor látom, hogy őrült tempóban rámstartoltak a városból a kiskölykök. Fáradt vagyok most hozzájuk, így nagy csalódásukra inkább gyorsan lelépek.
Hosszú murvás-köves-pofaszeles végeláthatatlan egyenes jön. Érdekes módon a korábban ultra rázósnak titulált utakat már fel sem veszem. Ez itt szinte aszfalt simaságúnak számít. Majdnem felérek egy grupettóra, de nini, egy nyereg fekszik az út porában a bilincse társaságában. Begyűjtöm, és utolsó próbát teszek a GPS-szel. Pár kilométert bír is, de aztán feladja. Már-már a célban érzem magam, amikor eljön a mélypont. Nekem is és a pálya nehézségében is. ehhez képest a legdurvább mászás is pite volt. Nem tudom milyen perverz életke jelölte ki az útvonalat, de most bevezetnek minket egy folyómederbe.
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Tekerhetetlen mély sóder a kavicstól a fej méretű sziklákig bezárólag. Mindez több kilométer hosszan mély gázlókkal keresztezve. Mert itt már víz is volt, jó hideg. Az elsőnél még gondoltam, hogy belefekszek, de a plusz súly miatt inkább kihagytam. Aztán az ötödik-hatodik után már kezdett fázni a lábam a vizes cipőben. Egyszer el is nyalok az egyik gázlóban, de szerencsére nem a vízbe esek… Agyonverek valakit, ha még ma beérek. Mélypont, jöhet bármi, csak ne ez. Meg is kapjuk: Siratófallal visznek ki minket a mederből. Hihetetlen, hogy ennek is hogy lehet örülni.
Innen jött még igazi aszfalt(!), távolban titan desertes zászlókkal. Hűha, itt a vége!? Na, akkor adjuk ki magunkból az utolsó szikrákat. Elérem a zászlót, a srác csak a közeli hegyre mutat és közli, hogy még öt kilométer. Anyukád! Szerencsére találok egy ösvényt, ahol háton cipelve talán hamarabb felsétálok a tetejére. Újabb köves hullámvasút. Most már ti is unjátok, mi!? Beérek egy srácot, és látom, hogy nincs nyerge. Szegény nagyon fáradt, de boldog mikor a kezébe nyomom a nem éppen olcsó karbonos nyergét. Mondom, hogy a bilincs is nálam van, de nincs ereje kikutatni a zsákomból. Megbeszéljük, hogy a célban leadom, és ott hagyom. Innen már látszik a tábor. Ez még begyújtja az utolsó rakétákat, amiknek a létezéséről sejtelmem sem volt. Sikerült az eddigi legjobb helyezést elérnem, így az összetetten is szépítettem kicsit.
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Érdekes módon, ahogy leteszem a bringát, minden fáradtságom elszáll. Teszem a szokásos dolgokat: csomagok felvétele, sátorkeresés, fürdés – végre van normális nyomás a zuhanyban. Felkeresem a dokit is a sebet megmutatni. Házi korábban mesélte, hogy próbálta magát az itatós hátizsákhoz szoktatni pl. Szlovákgyarmaton, de valahogy nem passzolnak egymáshoz. Fáj a nyaka, a válla, és a gyomra is egyre rosszabb. Remélem, nem jut arra a sorsra a gyomra, mint az enyém korábban.
SzaPé elég jó helyen érkezett. Meséli, hogy sokáig Jalaberttel ment, de aztán eléhezett, hányt, majd megállt Tinkernek gumit javítani, aztán Olanónak is láncproblémája miatt. Holnap az utolsó, rövidített 50 km-es szakasz jön. Ott még lehet keresnivalója. Elképzelhető, hogy lesz még szadista okosság a holnapi nyomvonalban is, de bizakodok, hogy talán mégsem. Méghozzá azért, mert délután még össze kell pakolnunk a bicikliket elszállításra, no meg magunkat is. Sőt este elvileg lesz egy záróünnepség is. Majd meglátjuk…
 |
|
| Fotó: Braun Sándor | |
Este nyolc óra van. Most érkezett be az egyik legnagyobb TITÁN, Raffael, a fél lábú KERÉKPÁROS. Igen, ő tényleg megcsinálta!
Eredmények:
4. szakasz
1. MARTIN HORAK 05:18:23
2. ROBERTO HERAS 00:00:00 05:18:23
3. ONDREJ FOJTIK 00:04:35 05:22:58
29. SZALAY PÉTER 01:05:52 06:24:15
45. HASENFRATZ PÉTER 01:20:18 06:38:41
100. BRAUN SÁNDOR 02:08:37 07:27:00
Összetett
1. ROBERTO HERAS 00:00:00 15:41:48
2. ONDREJ FOJTIK 00:11:23 15:53:11
3. MARC TRAYTER ALEMANY 01:09:33 16:51:21
27. HASENFRATZ PÉTER 03:40:04 19:21:52
29. SZALAY PÉTER 03:41:43 19:23:31
117. BRAUN SÁNDOR 07:33:20 23:15:08
A nulladik nap és az 1. szakasz