Sivatagi Show kerékpáron 3. - dobogón

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 6. 07:38
A Nissan mix-csapat színeiben Hasenfratz Péter még mindig dobogós pozícióban a sivatagi hegyikerékpárversenyen, bloggerünk, Braun Sándor a 3. szakasz nomád jellege miatt ezúttal nem jelentkezik, de továbbra is versenyben van.


A harmadik nap a verseny egyik döntő szakasza volt, a maga 103km-ével és 1800m szintemelkedésével. Ezen kívül még nehezítette a versenyt, hogy 73km-en keresztül kellett folyamatosan menni felfelé, egészen 2180m-ig, ahol már érződik az oxigénhiány hatása.

A spanyol Roberto Heras lassan, de biztosan növeli az előnyét a cseh Ondrej Fojtikkal szemben, de még mindig olyan csekély a különbség, hogy a cseh bajnok megszerezheti az egyéni győzelmet. Csapatának, amelyben Hasenfratz Péter is teker, egyre biztosabb az első vagy a második hely, hiszen mind Péter, mind a harmadik csapattag, a cseh Martin Horak az élmezőnyben van.

Ezen a szakaszon vinni kellett mindenkinek magával a felszerelését két napra – legyen az ruha, hálózsák, matrac – mivel a kamion ide nem jön fel, és a cél 1600 m-en van! A magyar csapat erre a speciális feladatra a Lafuma outdoor cégtől kapott extrém könnyű és kicsire csomagolható felszerelést. A 4. – leghosszabb – nap vízválasztó lesz: 135 km, technikás, nehéz hegyi terep, 1400m szint, ahol a táv közepe táján kemény emelkedőt kell 4km alatt 500m szintet megmászni.

A verseny egyik sztárja, a Vuelta királya, Roberto Heras (balra)  

Szalay Péter komoly gyomorfertőzéssel küzdött, mint oly sokan a mezőnyből, ennek ellenére hatalmas erővel és akarattal tekerte végig a távot, alig vesztve a pozíciójából. Idézet a blogjából: „Az elején minden jól ment, jól is mentem, majd elkezdett fájni a hasam, émelyegtem, öklendeztem, és végül ismét meg kellett állnom, hogy ki tudjam adni amit kell – de nem jött semmi. Pihennem kellett, közben kicsit fotóztam, majd mentem tovább.”

Valcsó Anikó, X2S-KONA TEAM csapatkapitány, korábban az olimpiai válogatott keret edzője: „Házi abszolútban a 3 nap alapján a 25. helyre jött fel, Szalay Peti pedig a tegnapi 30. helyéről nem sokat esett vissza, csupán 2 helyet. Induláskor a mezőny ismeretében azt számoltuk, ha a végén 30-ban benne lesznek, az már egy rendkívül jó eredmény lenne. ”

Fontosabb eredmények és célba érkezők (zárójelben az elsőtől való távolság):

1. Roberto Heras
2. Ondrej Fojtik (00:07:13)
4. Martin Horak (00:14:16)
7. Tinker Juarez (00:32:15)
16. Hasenfratz Péter (00:53:17)
24. Laurent Jalabert (01:06:33)
32. Abraham Olano (01:12:10)
47. Szalay Péter (01:19:00)
155. Braun Sándor (02:44:46)
207. Igor Astarloa (03:26:53)

A csapatverseny állása 2 nap után:

1.    RADIKALBIKES
2.    NISSAN CEE 1 (Hasenfratz Péter)
3.    DOCTORE BIKE

A 2. szakasz

A nulladik nap és az 1. szakasz

A kirepülés