Kedden Székelyhíd és Zilah között 92 kilométer várt a kerekesekre, akik végre ideális kerékpáros időben, 23-24 fokban, oldalhátszélben teljesíthették a távot. Az amúgy is remek hangulatot fokozta az érintett falvak lakosságának lelkes bíztatása.
Féltávnál vagyunk, a legfőbb hír keddről, hogy nincs hírem, minden hibátlanul működik, semmilyen szenzációról nem tudok beszámolni, de egyszerűen libabőrös néha az ember, olyan hangulatban fogadnak a falvakban. Tartottunk kicsit attól, hogy az erdélyi szakaszokon nehéz lesz megoldani az útvonalbiztosítást, mert nincs szerződésünk a román rendőrséggel, de mégis óriási segítséget kapunk, ahol elhaladunk, mindenhol lezárják a keresztutcákat, nagyon sokat segítenek, óriási köszönettel tartozunk nekik. A több mint százfős mezőnyünk nemhogy csökkent volna, hanem csatlakoztak olyan bringások, akik végigjönnek Csíkszeredáig. A mezőnyben egyébként kialakult egy sportosabb és egy lazább mag, akik eltérő tempóban közlekednek. Továbbra is várunk mindenkit, akik akár csak egy-két órás tekerés erejéig velünk tartanának utunk során! – értékelt Eisenkrammer Károly főszervező.
A túra részleteiről további információk a www.korszakvalto.hu oldalon.
Az Akadémia elnöke, Pálinkás József is nyeregbe szállt a KorszakVáltó Határon-Túra harmadik napján, mely során a kerékpárosok átlépték a magyar-román határt, s ünnepélyes szalagkötés szimbolizálta, hogy új, pozitív korszak...
Tovább a teljes cikkhez »
Óriási viharba keveredtek a KorszakVáltó Határon-Túra kerekesei a tekerés második szakaszán, a napi célállomás, Debrecen előtt, aminek az áram nélkül maradt kismacsi kocsmában örültek a legjobban, ugyanis a bemenekülő bringások...
Tovább a teljes cikkhez »
Vasárnap ismét közel 130 kilométer vár az augusztus 14. és 21. között zajló, Budapestet az erdélyi Csíkszeredával összekötő KorszakVáltó Határon-Túra több mint 100 kerekesére, akik tegnap este Egerbe érkeztek, útközben több...
Tovább a teljes cikkhez »
A kárpát-medencei magyar közösség baráti összetartásának jegyében ma délelőtt 10 órakor a budapesti Kossuth térről elindult az év legjelentősebb hazai kerékpáros túrája, a 7 napon át tartó, az erdélyi Csíkszereda városában véget...
Tovább a teljes cikkhez »