A 757 kilométer hosszú bringázás budapesti startja előtt Révész Máriusz országgyűlési képviselő – aki maga is végigtekeri a távot – beszélt az augusztus 20-án hatályba lépő, módosított állampolgársági törvény „korszakváltó” jelentőségéről, aminek szimbólumaként a túra a Dévai Szent Ferenc Alapítvány magyarországi közadakozásból felújított gyermekotthonának átadásával fejeződik be Csíkszeredában. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Keresztes Ildikó, énekesnő és a szintén erdélyi származású Erőss Zsolt, hegymászó is.
A 111 induló augusztus 14. és 21. között, a Budapest-Eger-Debrecen-Székelyhíd-Zilah-Kolozsvár-Marosvásárhely-Székelyudvarhely-Csíkszereda útvonalon átlagban napi több mint 100 kilométert tesz majd meg, a mai napon az egri Dobó tér a célállomás, 130 kilométer letekerése után. A társasághoz útközben bárki csatlakozhat akár egy nap, akár néhány kilométer erejéig, a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket. Az útvonalról részletes információk a www.korszakvalto.hu oldalon érhetőek el.
Jótékony tekerés:
A kapcsolatépítésen túl a KorszakVáltó Határon-Túra adományok gyűjtésével is segíteni kíván: minden befizetett részvételi díj összegéből 1000 Ft a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára kerül átutalásra. A Dévai Alapítvány a Nyárád menti Dózsa György községben épülő Irgalom háza Gyerekotthon berendezésére fordítja az összegyűlt összeget. A szeptemberben átadásra kerülő épületben 18-20 marosszéki gyermek talál majd új otthonra.