Egerben a KorszakVáltó kerékpárosok

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 15. 09:50
Vasárnap ismét közel 130 kilométer vár az augusztus 14. és 21. között zajló, Budapestet az erdélyi Csíkszeredával összekötő KorszakVáltó Határon-Túra több mint 100 kerekesére, akik tegnap este Egerbe érkeztek, útközben több településen asszonykórus bíztatása közepette.


A rajt előtti kezdeti nehézségek után – a Kossuth tér közelében a Bringavilág Sportközpont korán reggel kinyitott a kedvünkért szervizelési munkák elvégzése miatt - mindenki sikeresen teljesítette a Budapest és Eger közötti távot, könnyed túrázós tempóban haladtunk, sok helyen megálltunk. Nem is tehettünk volna másképpen, hiszen mindenhol fantasztikusak voltak az emberek, Kerepesen például székely asszonykórus énekelt nekünk, Karácsondon terített asztal várt a városházán. Az itiner szerint a 16 kilométeres óraátlagot tartjuk, aki csatlakozni szeretne hozzánk, az útvonalat ellenőrizheti a www.korszakvalto.hu oldalon, mindenkit várunk, akár néhány kilométer erejéig is! – értékelt Kiss Sándor a szervezők részéről.

A 757 kilométeres, a kárpát-medencei magyar közösség baráti összetartásának jegyében zajló, Csíkszeredát augusztus 21-én elérő túra résztvevői ma Eger és Debrecen között haladnak. A kapcsolatépítésen túl a KorszakVáltó Határon-Túra adományok gyűjtésével is segíteni kíván: minden befizetett részvételi díj összegéből 1000 Ft a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számára kerül átutalásra. A Dévai Alapítvány a Nyárád menti Dózsa György községben épülő Irgalom háza Gyerekotthon berendezésére fordítja az összegyűlt összeget.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Elstartolt a KorszakVáltó Határon-Túra
A kárpát-medencei magyar közösség baráti összetartásának jegyében ma délelőtt 10 órakor a budapesti Kossuth térről elindult az év legjelentősebb hazai kerékpáros túrája, a 7 napon át tartó, az erdélyi Csíkszereda városában véget...
Tovább a teljes cikkhez »