Izgalmas finis, Contadoré a Katalán Kör

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 27. 16:21
Óriási izgalmakat hozott a WorldTour-sorozatba tartozó Katalán Körverseny hetedik, egyben zárószakasza, hiszen egészen az utolsó pár száz méterig nyílt volt, hogy vajon sikerül-e hazaérnie a táv nagy részét elmenésben letekerő hatfős szökevénycsoportnak…


Thomas Rohregger (Leopard), Mathieu Perget (Ag2R), Eugeni Petrov (Astana), Zabier Zandio (Sky), Ivan Rovny (Radioshack) és Adrián Palomares (Andalucía CajaGranada) a 43. kilométernél léptek meg a mezőnytől.

Hiába töltötték azonban a Parets del Valles és Barcelona (Pla de Palau) közötti 124 kilométeres etap második kétharmadát szökésben, még egy hajszál hiányzott, a mezőny ugyanis közvetlenül a cél előtt érte utol a hat bringást.

Reuters
Contador életében először nyerte meg a Katalán Körversenyt
Fotó: Reuters

A sprintet az ötödik szakaszon is diadalmaskodó francia Samuel Dumoulin nyerte végül a kolumbiai Rigoberto Uran előtt. Alberto Contador a mezőnyben érkezett a 38. helyen, azonos idővel, így megőrizve előnyét a háromszoros Tour-győztes megszerezte az összetett győzelmet.

A 7. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Samuel Dumoulin (Fra) Cofidis, Le Credit En Ligne 2:33:55
2. Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling  
3. Kenny De Haes (Bel) Omega Pharma-Lotto  
4. Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Movistar Team  
5. Manuel Antonio Leal Cardoso (Por) Team RadioShack  
6. Aitor Galdos (Spa) Caja Rural  
7. Michal Golas (Pol) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team  
8. Blel Kadri (Fra) AG2R La Mondiale  
9. Ivan Rovny (Rus) Team RadioShack  
10. Kevin Seeldraeyers (Bel) Quickstep Cycling Team  
AZ ÖSSZETETT VÉGEREDMÉNY:
1. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank Sungard 29:24:42
2. Michele Scarponi (Ita) Lampre - ISD 0:00:23
3. Daniel Martin (Irl) Team Garmin-Cervelo 0:00:35
4. Christopher Horner (USA) Team RadioShack 0:00:35
5. Rigoberto Uran Uran (Col) Sky Procycling 0:00:38
6. Xavier Tondo Volpini (Spa) Movistar Team 0:00:38
7. Ivan Basso (Ita) Liquigas-Cannondale 0:00:38
8. Cadel Evans (Aus) BMC Racing Team 0:00:50
9. Kevin Seeldraeyers (Bel) Quickstep Cycling Team 0:01:12
10. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Rojas végre nyert a Katalán Körversenyen
A spanyol José Joaquín Rojas folyamatosan ott volt a dobogón a Katalán Körverseny sprinthajráin, ma végre magasba emelhette kezét, megnyerve a 6. szakaszt....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Sprint a Katalán Kör leghosszabb etapján
Tömeghajrá döntött a Katalán Körverseny ötödik – leghosszabb – szakaszán is, ezúttal a francia Samuel Dumoulin volt a leggyorsabb, a Movistar sprinterének, José Joaquin Rojasnak ezúttal sem jött össze a győzelem, csak szokás...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
LOOK 695: a leginnovatívabb csapatbringa
A LOOK gyár „szép csendben” bemutatta a francia profi csapat, a Cofidis által 2011-ben használatos új vázát, a 695-öt, amelya legtöbb innovációt tartalmazza az idei országúti csúcsmodellek között…...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Katalán Kör: sprinthajrá Petacchi nélkül
A Radio Shack portugál versenyzője, Manuel Cardoso nyerte a Katalán Körverseny 4. szakaszát, sprintbefutón....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador a legjobb, nem lehet vita!
Alberto Contador ma kétséget sem hagyott, ki a legjobb hegyimenő, megnyerve a Katalán Körverseny királyetapját az andorrai hegyi befutót....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Petacchi Katalóniában ünnepelt először
A mezőny sztársprintere, az olasz Alessandro Petacchi nyerte a Katalán Körverseny második szakaszát, melyen a tegnapi nappal ellentétben a mezőny nem kegyelmezett a szökevényeknek....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szólósikerrel kezdődött a Katalán Kör
A HTC-HighRoad átvette a Rabobanktól a stafétát, megállíthatatlan az amerikai csapat, két nappal a Milánó-SanRemón aratott Goss-siker után most a fiatal lett, Gatis Smukulis megnyerte a héten zajló WorldTour viadal, a Katalán...
Tovább a teljes cikkhez »