Petacchi Katalóniában ünnepelt először

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 22. 17:55
A mezőny sztársprintere, az olasz Alessandro Petacchi nyerte a Katalán Körverseny második szakaszát, melyen a tegnapi nappal ellentétben a mezőny nem kegyelmezett a szökevényeknek.


Pedig a Santa Coloma de Farners és Banyoles közötti 169 kilométeres távon két elmenés is kialakult, ugyanis a peloton kissé túl korán, 25 kilométerrel a vége előtt érte utol a Rubén Pérez (Euskaltel-Euskadi), José Benítez (Andalucía-Caja Granada), David de la Cruz (Caja Rural) és Marek Rutkiewicz (CCC) alkotta kvartettet, akik nem sokkal a rajt után léptek meg.

Miután összezárt a mezőny, Alexander Pljuscsin (Katyusa) és Giacomo Nizzolo (Leopard) próbálkoztak, de ők már nem építhettek komoly előnyt, a sprinterek csapatai kontrollálták az elmenést, gyakorlatilag esélyük sem volt hazaérni, 3 kilométerrel a vége előtt fogták meg őket.
A hajrában a Movistar és a Lampre vonatai között ment a meccs, sikerült is jó helyzetbe hozni sprintereiket, végül Petacchi gyorsabbnak bizonyult José Joaquín Rojas ellenében. Az összetettben a tegnap szökésből nyerő Gatis Smukulis időelőnyének köszönhetően megőrizte a fehér trikót.

A szakasz utáni interjúban így felelt Petacchi arra, hogy most szerezte meg idei első győzelmét: „Az nem zavar, hogy eddig elmaradtak idén a győzelmek, sokkal jobban aggódom az egészségem miatt (Petacchi bronchitisszel küszködik). A tegnapi elszalasztott lehetőség után ma nem hagytuk elúszni a másodikat, köszönöm a csapattársaimnak, hogy ledolgozták a szökevények előnyét, Pietropolli és Loosli pedig jó helyzetbe hozott a sprintre. Rojas kemény ellenfélnek bizonyult, de nagyon akartam nyerni, ami segített, hogy néhány centivel elé lökjem be a kereket.”

A 2. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Alessandro Petacchi (Ita) Lampre - ISD 4:11:08
2. Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Movistar Team  
3. Manuel Antonio Leal Cardoso (Por) Team RadioShack  
4. Nicolas Edet (Fra) Cofidis, Le Credit En Ligne  
5. Aitor Galdos (Spa) Caja Rural  
6. Giacomo Nizzolo (Ita) Leopard Trek  
7. Michel Kreder (Ned) Team Garmin-Cervelo  
8. Thomas Peterson (USA) Team Garmin-Cervelo  
9. Valentin Iglinskiy (Kaz) Pro Team Astana  
10. Carlos Barredo Llamazales (Spa) Rabobank Cycling Team  
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Gatis Smukulis (Lat) HTC-Highroad 8:19:56
2. Alessandro Petacchi (Ita) Lampre - ISD 0:00:28
3. Jose Joaquin Rojas Gil (Spa) Movistar Team  
4. Jan Bakelandts (Bel) Omega Pharma-Lotto  
5. Thomas Peterson (USA) Team Garmin-Cervelo  
6. Carlos Barredo Llamazales (Spa) Rabobank Cycling Team  
7. Dario Cataldo (Ita) Quickstep Cycling Team  
8. Jelle Vanendert (Bel) Omega Pharma-Lotto  
9. Alberto Contador Velasco (Spa) Saxo Bank Sungard  
10. Bauke Mollema (Ned) Rabobank Cycling Team  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szólósikerrel kezdődött a Katalán Kör
A HTC-HighRoad átvette a Rabobanktól a stafétát, megállíthatatlan az amerikai csapat, két nappal a Milánó-SanRemón aratott Goss-siker után most a fiatal lett, Gatis Smukulis megnyerte a héten zajló WorldTour viadal, a Katalán...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Tour de France leggyorsabb bringája
Alessandro Petacchi a Tour de France 4. szakaszán második győzelmét aratta különleges festésű Wilier Cento1 Superleggera kerékpárja nyergében sprintbefutón, amely így a mezőny leggyorsabb bringájává lépett elő. ...
Tovább a teljes cikkhez »