Hétszámjegyű bírság a BBF szervezőinek

Szerző: Takács TamásLétrehozva: 2010. június 22. 13:39
A Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség mai elnökségi ülésén pénzbírsággal sújtotta, és a magyar kupa-, UCI kategóriás-, valamint bajnoki futamok rendezésének lehetőségétől két évre megfosztotta a Balaton Bike Fest szervezőit.

Mint ismeretes, az esemény keretei között rendezett hegyikerékpáros maraton eredménylistája azóta sem készült el, illetve hiányos, elsősorban a nevezés, a regisztráció, valamint az időmérés során elkövetett számtalan hiba miatt.

Az MMTBSZSZ elnökség határozatai:

2010-06-22/1 Határozat

Hitelesíthető eredménylista hiányában MMTBSZSZ elnöksége törli a BMK Kft. által rendezett Balaton Bike Fest XCM futamot a Magyar Kupa sorozatból.

(Elit Férfi és Női UCI kategóriák UCI pontjait nem érinti a határozat, csak Magyar Kupa rangját.)

2010-06-22/2 Határozat

MMTBSZSZ elnöksége BMK Kft. (Balaton Bike Fest rendezői gárdáját)  versenynaptárba kerülését maximum Magyar Ranglista címig támogatja 2011 és 2012 években XCO és XCM szakágakban. (Azaz nem rendezhet UCI, Magyar Kupa, Országos Bajnokság rangú versenyeket.)

2010-06-22/3 Határozat

Sportág hírnevének veszélyeztetése, illetve a Balaton Bike Fest XCM verseny eredménytelensége következtében MMTBSZSZ egyösszegű, 1.500.000Ft-os pénzbírságot szab ki BMK Kft-re, melyet 30 napon belül köteles megfizetni. A befolyó összeget MMTBSZSZ az utánpótlásra fordítja.

 

Az egyéb XCO eredménylisták (kategóriák) ügyében egyelőre nem született végleges döntés, az előzetes eredménylistákat a tagegyesületek még ma megkapják egyeztetés céljából, amire a szövetség három napot javasol, ezután dönt a továbbiakról:

Várjuk egyesületek, versenyzők észrevételeit, a kérdőjeles rajtszámok gazdáit, hogy három munkanapon belül jelezzék észrevételeiket- óvási díj mentesen. Bízunk benne, hogy a visszajelzések alapján, hitelesíthető eredménylista produkálható.

Az előzetes eredménylista letölthető a szövetség honlapjáról, IDE KATTINTVA.


A szervező BMK Kft. részéről Orczy Gergely a döntéshez hozzáfűzte, hogy jövőre is meg kívánják rendezni az említett versenyszámokat a Balaton Bike Fest keretein belül, sőt, magasabban jegyzett UCI kategóriákban, akár a szlovák szövetség versenynaptárába bejegyezve.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Válasz a nyílt levélre: XCO a BBF-en
A Balaton Bike Fest botrányos hegyikerékpáros maraton versenyszáma nyomán, a bringahirado.hu-n szerdán publikált versenyzői nyílt levélre Harangvölgyi András (Sportaktív SE), a levélben szintén megemlített olimpiai-krossz futam...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Ebből elég! – Versenyzői nyílt levél
Versenyzői szemszögből botrányosra sikeredett a Balaton Bike Fest hegyikerékpáros maraton versenyszáma, melyet semmilyen szempontból nem lehetett sportversenynek nevezni. A nevezés és regisztráció során kialakult fejetlenség, a...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Buruczki bírta jobban a balatoni hőséget
Buruczki Szilárd (Magellan Kőbánya TC) bírta legjobban az iszonyatos hőséget az UCI C2 minősítésű Right Guard olimpiai krossz futamon, Balatonfüreden. A nemzetközi mezőnyben Juhász Zsolt (Euro One-Cube Team) is dobogóra...
Tovább a teljes cikkhez »
 

Hozzászólások
Valcsó Anikó 2010. június 22. 14:47 (1)
Avatar_70_female
Újonc
  4
Ezek után az a sok ember, akik kizárólag a kupafutam miatt utaztak le, és igen borsos áron szállt meg, hogyan lesznek kárpótolva.Nem beszélve a nevezési összegekről.Ugye az ember azért indult a versenyen hogy versengjen, pontot gyűjtsön, de mivel nincs eredmény lista, így nem volt versenyzés?! Én személy szerint a csapat nevében is igényt tartok ezek megtérítésére.
24 ÓRA
Sze  Giro: A "közellenség" ért célba elsőkéntKe  Joaquim Rodríguez mindent vitt  Apró hegyimenő sikere a Girón  Hazaért a szökevény a durvuló Girón  Londonra finiselnek a hegyikerekesekCsü  Cavendish második szakaszgyőzelmeSze  Az amerikaiak uralják a Giro d'Italiát  Elkaszálták Cavendisht - videóVa  Bukás után Cavendish-győzelem!Szo  Amerikai győzelem a Giro prológjánVa  Rekordot döntöttek a hazai bringások!Sze  Új néven a vezető hazai bringa csapatCsü  Tizenkét évet kapott Ricco!Sze  Rögtön bevallotta, hogy doppingolt!Va  Nem kell sárdobálás! Sipos visszalépettCsü  CET-bemutató nemzetközi sztárokkalSze  Bummal indult a Bam!Ke  Parti és Benkó ott lehet az olimpiánVa  Észak pokla: Boonen legenda lett!  Pisztolylövéssel indul a kampánySze  Contador nem fellebbez, Schlecké a Tour!  Gepidával a világ körül! (x)Va  Flandriai kör: Boonen újra a csúcson!  Újvidéken kezdődik az olimpiai válogatóKe  Két keréken a jövőbe! (x)  4+1 érv a minőségi magyar bringa mellettSzo  Ausztrál siker a Milánó-San Remón!  Magyar minőség, melyet Európa is szeret  Ez a Wiggins akár Tourt is nyerhetSzo  Öt kilométer “segítség” Evans-nek  Valverde Andalúzia uraKe  Az Eurosporttól az elnöki székbe...  Armstrong ezüstérmes lett PanamábanCsü  Újabb Tour-győztes bringást tiltottak elSze  Contador: Folytatom, tisztán, mint eddig  Contador nem tudta igazolni a verzióját  Kétéves eltiltás Contadornak!Szo  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók