Három olimpikon a Gepida Mátra Maratonon

Szerző: shLétrehozva: 2009. augusztus 27. 19:57
Egész hétvégés családi sportprogramokra számíthatnak azok, akik augusztus utolsó hétvégéjén kerékpárral kilátogatnak a Mátrafüred és Mátraháza között található Oxygén-Adneralin Parkba, a nyolcadik alkalommal kiírt Gepida Mátra Maraton versenyközpontjába. A fő esemény vasárnap a T-Mobile Top Maraton sorozat záró állomása lesz – három távon megrendezve –, emellett T-Mobile Természetjáró Túra és gyermekprogramok várják az érdeklődőket.


A kerekesek az összetett viadal tabella-helyezéseiért is hajtanak, a férfi hosszútávot Blazsó Márton, a női közepet Dósa Eszter vezeti. A verseny szervezésében két korábbi kerékpáros olimpikon vállal főszerepet.

Hazánkban egyedülálló csapatmunkáról tesz bizonyságot, hogy a főbb szervezők között két olimpikon tevékenykedik: a szervező Vuelta-csapat élén a barcelonai játékok országúti kerekese, Eisenkrammer Károly adja az instrukciókat, míg az útvonalért az első magyar hegyikerékpáros ötkarikás résztvevő, az Athénban rajthoz álló  Vinczeffy „Zerge” Zsolt versenyigazgatóként felel. Ha a Pekingben szereplő Parti András rajthoz áll, akkor három egykori ötkarikás résztvevője lesz a viadalnak – más-más szereposztásban.

A viadal a maraton szakág Magyar Kupasorozatának utolsó állomása is egyben, így várható, hogy a teljes hazai élmezőny rajthoz áll. - Évről-évre népszerűsödik a mátrai verseny, az utolsó héten regisztrált 1400 fölötti nevezés már is rekordnak számít, a versenyig 1500-ra számítok – mondta elöljáróban Eisenkrammer Károly főszervező. Tavaly az összetettet is nyerő Buruczki Szilárd és Simon Emese győzött, idén magabiztos formát mutat a tabella-éllovas, 2007-es mátrai győztes Blazsó Márton.  Friss master Európa-bajnoki címmel a zsebében állhat rajthoz Hasenfratz Péter, de a magyar bajnok Buruczki, vagy Parti, akár Bogár Gábor és Melts András is „oda érhet”. A hölgyeknél a listavezető, 2009-es bajnok Dósa Eszterre többek közt Módos Gabriella, Deli Anett, Vajda Márta lehet veszélyes.

A vasárnapi programot illetően fél tízkor lesz a hosszútáv-, háromnegyedkor a rövidtáv rajtja, majd pontban tízkor nekivág az ország legmagasabb hegyének a középtávosok mezőnye. A 90 kilométeres hosszútáv – benne 73 km terep és 17 km aszfalt – szintkülönbsége 2140 méter, az 59 km-es középtávé – benne 44 km terep, 15 km aszfalt – 1315 méter, míg a 28 km-es rövidtáv szintkülönbsége 620 méter, mely 12 km aszfalt- és 16 km terep útvonalból áll.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

A rajtok után kerül sor a T-Mobile Természetjáró Túrára. A szintén a sástói Adrenalin Parkból induló, könnyen teljesíthető 10 kilométeres mátrai táv szintkülönbsége 200 méter, a nyomvonal 3 kilométeres aszfaltozott úton és 7 kilométeres terepen vezet. A részvétel ingyenes, aki a három utolsó állomáson – Szilvásváradon az időjárás miatt elmaradt a túra – regisztrált és részt vett, azok között egy több mint 100 ezer forint értékű trekking kerékpár kerül kisorsolásra, mely a helyszínen lesz átvehető.

Szombaton délután négy órától az Adaptíve Gyerek Kupán a részvétel szintén ingyenes. Amíg a nagy tesók versenyeznek, addig a kisebbek a BringaSuliban tanulhatják a biztonságos kerékpározás alapjait.

A rendezvény színvonalát emeli, hogy a Mozgásvilág.hu - Fülöp Kerékpárcentrum bringaszervizt biztosít, mely során kisebb javításokat ingyen végeznek a szakemberek, az alkatrészek pedig kedvezményes áron lesznek megvásárolhatóak.

 

A maraton pályabejárásával kapcsolatos részletes információkért KATTINTSON IDE!

Technikai információkért, térképekért, szintrajzokért, GPS adatokért KATTINTSON IDE!

 

***