Félidő a Portugál Körön, Szega értékel

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 10. 21:11
Félidejéhez érkezett az UCI 2.1 kategóriás, tíznapos Portugál Körverseny, melyen Szeghalmi Bálint, a Lampre-ISD profija is részt vesz. A mai napon pihenőnapot kaptak a kerekesek, hogy a holnapi királyetap és az augusztus 15-ig rájuk váró öt szakasz előtt regenerálódhassanak.


Tegnap az ötödik szakaszra került sor, az Oliveira do Hospital és Viseu közötti 150.3 kilométeres távon, aminek végén tömeghajrá döntött, és az olasz Farnese Vini csapatának kiváló sprintere, Andrea Guardini győzött. Az etapról Szega így számolt be:

„5. szakasz: 150 km, viszonylag sík terep (2000m szint) és igazi portugál meleg várta ma a mezőnyt. Az elején kb. 20 kilométer gurulással kezdtünk, ahol is nem nagyon akartak elengedni szökevényeket, ezért igen magas volt az iram, majd a dombokon kialakult egy kisebb szökevénycsoport, melynek üldözését a helyi erők vállalták magukra. Kicsit jobban éreztem magam a mai napon, de nagyon sokat kivett belőlem az eddigi verseny, így nem volt könnyű a mai nap sem. Holnap pihenőnap következik, majd a királyetap folytatásként...”

AZ 5. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Andrea Guardini olasz Farnese Vini - Neri Sottoli 3:44:02
2. Sergio Miguel Vieira Ribeiro portugál Barbot - Efapel  
3. Benjamin Giraud francia Velo-Club La Pomme Marseille  
...
98. Szeghalmi Bálint magyar Lampre - ISD 6:30
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Andrea Guardini olasz Farnese Vini - Neri Sottoli 3:44:02
2. Sergio Miguel Vieira Ribeiro portugál Barbot - Efapel  
3. Benjamin Giraud francia Velo-Club La Pomme Marseille  
...
98. Szeghalmi Bálint magyar Lampre - ISD 6:30

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega egyenlete a portugál sík etapról
Szeghalmi Bálint, a Lampre-ISD versenyzője újabb két szakaszon van túl a Portugál Körversenyen, egy hegyi és egy sík etapon, bár ahogy Szega beszámolójából kiderül, Portugáliában egy átlagos sík szakasz 3000 kilométer szintet...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega a köhögéssel küzd Portugáiában
A Portugál Körverseny 2. szakaszán a helyezések szempontjából ismétlődött az első etap, ismét a portugál Sergio Ribeiro nyert és Szeghalmi Bálint csapattársa, az olasz Francesco Gavazzi lett a második. A domborzat azonban sokkal...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega csapattársa 2. Portugáliában
Szeghalmi Bálint csapatának sikerült dobogós pozícióba hozni az olasz Francesco Gavazzit a Portugál Körverseny 1. szakaszán, ami a prológhoz hasonlóan ismét portugál győzelmet hozott Sergio Ribeiro révén....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szegának jól esett a portugáliai prológ
Egy 2,2 kilométeres prológgal vette ma kezdetét az augusztus 15-ig tartó Portugál Körverseny, melyen az olasz Lampre-ISD profija, Szeghalmi Bálint is részt vesz. Az Europe-Tour sorozatba tartozó UCI 2.1 kategóriás viadal első...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Portugál Kör: Szega ismét jelentkezik
Rég adtunk hírt Szeghalmi Bálintról, az egyetlen WorldTour-csapatban versenyző magyar profi bringásról, pedig mostanában sűrűsödnek az események... Szega amellett, hogy mától, augusztus 4-től 15-ig az Europe-Tour sorozatba...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A neon-Wilier rejtélye: Szegát kérdeztük
Már tavaly óta megszokhattuk, hogy az olasz első osztályú bringás csapat, a Lampre-ISD kiemelt kerekesei a többiekhez képest egyedi neonsárga designnal ellátott Wiliereket hajtanak, így Damiano Cunego is, aki jelenleg vezeti a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Óriási tűzkár érte Szeghalmi csapatát
Az olasz profi bringás csapat, a Szeghalmi Bálintot is sorában tudó Lampre-ISD felszerelését a Portugál Körversenyre szállító kamion a legtöbb bringával együtt a tűz martalékává vált, miután az egyik kerék felrobbant és a jármű...
Tovább a teljes cikkhez »