Szega egyenlete a portugál sík etapról

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 8. 23:44
Szeghalmi Bálint, a Lampre-ISD versenyzője újabb két szakaszon van túl a Portugál Körversenyen, egy hegyi és egy sík etapon, bár ahogy Szega beszámolójából kiderül, Portugáliában egy átlagos sík szakasz 3000 kilométer szintet jelent…


A tíznapos körverseny vasárnap a Viana do Castelo és Mondim de Basto közötti 151 kilométeres távval folytatódott, ahol jelentős különbségek alakultak ki a hegyi befutón, a győztes portugál Hernani Broco azóta is vezeti az összetettet. Ma Lamego és Gouveia között a bizonyos „sík” szakaszra került sor, 185 kilométeren:

3. szakasz: 151 km és 3 hegyihajrá (4,3,1 kat) várt ma ránk, az idő kellemes meleg volt, hűsítő széllel. A karaván viszonylag visszafogott tempóben kezdte a 10. km környékén kialakult szökevénycsoport üldözését, majd egyre gyorsabban haladt. A századik kilométer környékén elképesztő iram kezdődött, amely az utolsó hegyig vagyis a befutóig megmaradt. Jómagam ismét egy kisebb gruppal, majd azt otthagyva saját tempóban teljesítve az utolsó hegyet, ismét rendes kis hátránnyal érkeztem, de kezdtem jobban érezni magam, vagyis legalább már nem fáj amikor köhögök... Várom a folytatást, a gyógyulást és a villanást:-)

A 3. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Hernani Broco portugál LA - Antarte 4:04:47
2. Ricardo Mestre portugál Tavira-Prio  
3. André Fernando Santos Martins Cardoso portugál Tavira-Prio 0:00:06
...
91. Szeghalmi Bálint magyar Lampre - ISD 0:15:08

4. szakasz: 185km, portugál sík szakasz, vagyis kb. 3000m szint a mai napon is... Már a nap elején komoly tempó, a dombokkal együtt 46 km/h átlag az első órában. Egész nap meleg és folyamatos tempózás. Sajnos egy csapattársam feladni kényszerült a viadalt, én pedig még mindig köhögök, de talán már egyre jobban vagyok. Segítő szerepemnek megfelelően sokat frissítettem a csapattársakat, és 15 kilométerrel a vége előtt adtam meg magam egy hegyi hajránál, ami után kisebb csoportban fejeztem be a mai napot is.

A 4. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Jose Vicente Toribio Alcolea spanyol Andalucia Caja Granada 4:28:41
2. Nelson Victorino portugál Tavira-Prio  
3. Francesco Gavazzi olasz Lampre - ISD  
...
88. Szeghalmi Bálint magyar Lampre - ISD 0:13:31
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Hernani Broco portugál LA - Antarte 18:19:58
2. Sergio Miguel Vieira Ribeiro portugál Barbot - Efapel 0:00:03
3. Ricardo Mestre portugál Tavira-Prio 0:00:16
...
97. Szeghalmi Bálint magyar Lampre - ISD 1:06:43

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega a köhögéssel küzd Portugáiában
A Portugál Körverseny 2. szakaszán a helyezések szempontjából ismétlődött az első etap, ismét a portugál Sergio Ribeiro nyert és Szeghalmi Bálint csapattársa, az olasz Francesco Gavazzi lett a második. A domborzat azonban sokkal...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega csapattársa 2. Portugáliában
Szeghalmi Bálint csapatának sikerült dobogós pozícióba hozni az olasz Francesco Gavazzit a Portugál Körverseny 1. szakaszán, ami a prológhoz hasonlóan ismét portugál győzelmet hozott Sergio Ribeiro révén....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szegának jól esett a portugáliai prológ
Egy 2,2 kilométeres prológgal vette ma kezdetét az augusztus 15-ig tartó Portugál Körverseny, melyen az olasz Lampre-ISD profija, Szeghalmi Bálint is részt vesz. Az Europe-Tour sorozatba tartozó UCI 2.1 kategóriás viadal első...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Portugál Kör: Szega ismét jelentkezik
Rég adtunk hírt Szeghalmi Bálintról, az egyetlen WorldTour-csapatban versenyző magyar profi bringásról, pedig mostanában sűrűsödnek az események... Szega amellett, hogy mától, augusztus 4-től 15-ig az Europe-Tour sorozatba...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A neon-Wilier rejtélye: Szegát kérdeztük
Már tavaly óta megszokhattuk, hogy az olasz első osztályú bringás csapat, a Lampre-ISD kiemelt kerekesei a többiekhez képest egyedi neonsárga designnal ellátott Wiliereket hajtanak, így Damiano Cunego is, aki jelenleg vezeti a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Óriási tűzkár érte Szeghalmi csapatát
Az olasz profi bringás csapat, a Szeghalmi Bálintot is sorában tudó Lampre-ISD felszerelését a Portugál Körversenyre szállító kamion a legtöbb bringával együtt a tűz martalékává vált, miután az egyik kerék felrobbant és a jármű...
Tovább a teljes cikkhez »