Erste Tour Tihany - videóval frissítve

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 19. 19:30
Az idén a Balaton Team színeiben ismét nyeregbe pattanó, korábbi országúti bajnok Arany Gábor győzelmével ért véget az Erste Tour Tihany, a háromfordulós sorozat összetettjét pedig a Bátorfi Team menője, Fejes Gábor nyerte.


A hazai országúti bringás berkekben ismert tihanyi pályán hat kört kellett megtenni vasárnap délelőtt, ami több mint 70 kilométert jelentett, borús időben, néha szemerkélő esőben. Ennek ellenére szép számú mezőny gyűlt össze, köszönhetően talán az értékes díjaknak is, melyeket a mindhárom fordulót teljesítők között sorsolnak majd.

A gyermek és középtávú futamok után 11:30-kor rajtolt el az Erste Tour mezőnye, hol csöpögött, hol nem, de ez nem zavarta a felálló csapatokat, hiszen a Balaton Team és a Bátorfi Team első számú emberei azonos pontszámmal álltak az összetettben.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Müllner Zoltánon csak a legutóbbi fordulóban aratott győzelme okán feszült a sárga mez, így egyszerű volt a képlet, amelyikük előbb ér célba, az viheti haza a trikót, kiélezett csatára volt kilátás!

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

A tihanyi kör karakterisztikája, az emelkedők nehézsége pont alkalmas arra, hogy megszórja a magyar amatőr mezőnyt, azonban arra már kevésbé, hogy a legjobbak döntő fogást találjanak egymáson. Az első körökben voltak is szökési kísérletek, de az esélyesek egymást figyelték.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Fejes majdnem minden emelkedőn próbálkozott, de annyival nem tudott gyorsabb lenni Müllnernél, hogy végleg elszakadjon, úgy látszott a verseny a fárasztásról szól majd és sprinten dőlhet el az elsőség sorsa. Eközben persze a főmezőny folyamatosan fogyatkozott, hiszen a Fejes-támadások, melyeket a Balaton Team szerelni tudott, a többieknek túl erősnek bizonyultak, 20-30-nál többen nem bírták a végére a tempót.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Arany Gábornak végül az utolsó előtti körben sikerült meglépnie harmadmagával, Bacsek Zoltánnal (Biondo) és Pályi Csabával (Aegon Team), a mezőnyből pedig senki nem forszírozta az üldözést.  A szökevénytrió így nyerő helyzetbe került, majd az utóbbi sorrendben értek célba. A hölgyek között Kenyó Anita (Bátorfi Team) volt  leggyorsabb.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Lezárult ezzel az összetett verseny is, az Erste Tour összetett eredménylistái hamarosan elérhetőek lesznek, a fődíj, az 500 000 Ft-os Erste-bankkártya sorsolására pedig Budapesten kerül majd sor. Mint ahogy bónuszként arra a 9 kilométeres egyéni időfutamra is, amelynek pályáját a Budapest GP profi országúti versenyhez hasonlóan az Erste Bank Hungary Zrt. székháza és az Országház közötti szakaszon, a pesti alsó rakparton jelölik ki.

Fotógaléria IDE KATTINTVA,

Eredménylista IDE KATTINTVA érhető el.

Videó:

ABSZOLÚT VÉGEREDMÉNY:
1. Arany Gábor (CUBE Balaton Team)
2. Bacsek Zoltán (Biondo Bike)
3. Pályi Csaba (AEGON Cycling Team)
4. Specziár Viktor (CUBE Balaton Team)
5. Fejes Gábor (Bátorfi Team)
6. Nagy Gyula (AEGON Cycling Team)
7. Werderits Ádám (Cervelo Team Prolog)
8. Michael Schmidt (CUBE Balaton Team)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Exkluzív versennyel bővül az Erste Tour
Időfutam Budapest belvárosában! Különleges meglepetéssel készülnek az idei Erste Tour résztvevői számára a versenysorozat szervezői. Július utolsó előtti hétvégéjén exkluzív helyszínen, a pesti alsó rakparton, az Erste Bank...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hengerelt Gyömrőn a Balaton Team
A Balaton Team taktikus versenyzését követően Müllner Zoltán győzelmével ért véget az amatőr kerékpáros versenysorozat, az Erste Tour második, gyömrői állomása, a hölgyek között Kenyó Anita (Bátorfi – Agria KTK) volt a...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Erste Tour: Fejes Gábor sikere - videó
Népes mezőny vágott neki a legnagyobb hazai amatőr kerékpáros versenysorozat első állomása, az Erste Tour Esztergom 122 kilométeres távjának, aminek végén az egri Bátorfi-Agria KTK bringása, Fejes Gábor örülhetett,...
Tovább a teljes cikkhez »
 

Hozzászólások