...
Eléggé a bringás szezon végére került ez az októberi verseny, így nem is igazán tudtam, hogy mi fog belőle kisülni, mennyi maradt még bennem a nyárról. Arról nem is beszélve, hogy "ötnaposon" nem volt még szerencsém részt venni (bár a Trans Hungária Maraton után voltak sejtéseim...). Mindemellett számolni kellett még a 6 órás időeltolódással és a hatalmas páratartalmú, forró nyárias idővel.
Ez utóbbira ugyan nem, de az időeltoldósra még itthon sikerült ráhangolnom a szervezetem: délutáni lefekvés, éjszakai kelés... Mókás volt hajnali 3-kor görgőre pattanni...
Persze nem csak magunkat, a bringákat is fel kellett készíteni a megmérettetésre. A munka oroszlánrészét Szász Viktor, Reitinger Gabi és a Golyán Kerékpár végezte (köszönet érte!), nekem csupán annyi teendőm volt, hogy a láncot leellenőrizzem, s adjak neki egy kis viaszos Squirt-öt. Legalább kiderül, hogyan muzsikál igazi saras-esős helyzetben. Csillagos ötös! Nem volt ám beállt lánc vagy csikorgó szemek...
A szervezők is igyekeztek kitenni magukért: a reptéren várt a transzfer, a szállásunk pedig Kuah város egyik patinás hoteljében volt, teljes ellátással, közvetlen bringamosóval, transzferrel a távolabbi versenyhelyszínekre.
Érdekesség, hogy a verseny főtámogatója a maláj minisztérium volt. Több helyi sportemberrel, szervezővel, lakossal is beszélgetve egyértelműen levonhattam a következtetést: a sport központi szerepet és hatalmas támogatást kap. Arról nem is beszélve, hogy milyen megbecsülés övezi a sportolókat. Példaértékű.
Ami a versenypályákat illeti, elismerés a szervezőknek. Kemény volt, de nem életveszélyes. Ha jól belegondolok, az első három nap minden szakaszán - maraton, XCO ill. 1,5 órás "endurance" - egy-egy "erőpályát" vettek alapul, amelyeket technikás szakaszokkal tűzdeltek meg. Hatalmas patakátkelések, nedves-saras, gyökerekkel és kövekkel (néhol sziklákkal) megspékelt alattomos emelkedők és lejtmenetek. Afféle "best of" válogatás. És a majmok + hatalmas hüllők képezte "mozgó akadályokról" nem is beszélve!
Ami az eredményemet illeti, hát... elfogadhatónak tartom, de azért nem veregetném hátba magam érte. Mint írtam, nem igazán tudtam, mi fog kisülni belőle, de versenyezni akartam, küzdeni egy jót. Ez ha kis részben is, de sikerült. Ahogy múltak a napok, úgy kezdtem belemelegedni.
Azonban tagadhatatlanul éreztem, hogy a koncentrálás korántsem megy úgy, mint mondjuk az OB-k idején... Ez meglátszott a szereplésemen is. Szegény hajcsár edzőm, kedves Szász Úr ezt nálam is rosszabbul élte meg, lett is belőle "észosztás"...
Nagy bánatomra a harmadik napi, eredetileg 7 órás "endurance" etapot igencsak lerövidítették, még a 1,5 órát sem érte el a versenyidő. Pedig ha valamelyik, akkor ez a szakasz kedvezett volna leginkább számomra...
A végeredményt a napi időeredmények szummázásával alakították ki, ezért szomorkodtam. Ráadásul az első napi 60 km-es maratonon 4-szer tévedtem el, hol egyedül, hol többedmagammal, így értékes percek mentek el. Azonban igyekeztem nem egyéni időfutamot menni; különösen jól össze tudtunk dolgozni a fiúkkal, az aszfaltos szakaszokon nem volt hátrány... Persze amikor Viktorral találkoztam, megint engem látott húzni a sort...
De most tényleg figyeltem, s nem bakiztam akkorát, mint a hegyi OB-n...
A másnapi XCO-verseny egyik pozitívuma a szuper jól sikerült rajtom volt (ami eddig ritkán fordult elő ).
másodikként tudtam ráfordulni az aszfaltról a köves-gyökeres hosszú mászásra!
Az örömömben az üröm az előző esti eső által feláztatott talaj volt: a gyökeres-saras lefelék valahogy nem akartak hasonlítani az előző nap szépen abszolváltakra... Ááá, itt fogom elbukni.
Hát ezzel a botor gondolattal a fejemben sikerült is falra festenem az ördögöt: az idei rossz szériámat folytatva újfent én voltam az első lány, akit a 80%-os szabály értelmében nem engedtek már ki az utolsó körre. És megint kevés híja volt, csakúgy, mint az XCO EB-n. Hiába sprinteltem az aszfalton.
A nyamvadt sár miatt Ezentúl esős napokon kinn fogok gyökerezni, nem benn görgőzni, az tuti!!
Egyébként minden nap kábé ugyanabban a pozícióban zártam: volt egy 7., egy 8., két 9. és egy 10. pozícióm.
Egyébként kemény büntit kapott az, aki nem mehetett ki az utolsó körre (több, mint 20 percet), ráadásul nem tettek különbséget azok között, akik körhátrányt kaptak. Ráadásul az utolsó teljesített körünk idejét nem regisztrálták, hanem mindenki egy kalkulált köridőt kapott. Így hiába előztem meg kábé 2 perccel az egyik ausztrál leányzót, ez az időkülönbség sehol sem jelent meg. Pedig 2 perc nagy idő...
Na mindegy, ez egy vitatható szabály volt szerintem. Annak azért örülök, hogy a következő napokon szépen dolgozgattam le a hátrányom. Ekkor már a cél csupán a top 10-be kerülés volt, pedig a 7-8. hely is begyűjthetőnek tűnt korábban... Nincs mese, rá kell gyúrni arra, ami nem megy, s lesz ez még jobb is!
Az endurance verseny egy kis köves emelkedős és lejtőzős szakasztól eltekintve cyclocross pálya volt, azonban ha nem mentél 120%-on az elején, a pálya relatíve hamar egynyomossá szűkült, s esélytelen volt előzni. A bolyozás a pálya adottságai miatt pedig létszükséglet volt! Minket a masterekkel indítottak, Szilárdék pedig külön futamban, délután. Egyébként hatalmasat küzdött mind az öt nap során, neki aztán nem számított, hogy már rég pihenni kellene, öröm volt nézni ahogy hajt!
Majd következett a hillclimb - nagy meglepetésünkre végig aszfalton. Persze voltak szemfülesek, akik slick gumit is hoztak magukkal, s megúszták egy szóbeli ejnye-bejnyével... De mondanom sem kell, a leggyorsabbak terepes gumival is meg tudtak érkezni a dobogós helyekre.
Talán fura, de nem az országúti favorit, Chris Froome nyerte ezt az etapot, bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy elmondása alapján nem sokat ült életében montin...
Ami engem illet, ilyen közel még nem érkeztem meg Schneitterékhez! Meg is jött a kedvem tőle!
Ám az igazi vérszemet akkor kaptam, amikor az én mindent észben tartó edzőm felvilágosított: 16 másodpercre vagyok az abszolút 10. helyezéstől.
Tehát, ha el tudok menni az utolsó napi sprintversenyen Schneitterékkel, s le bírom szaggatni az új-zélandi kolleginát, megvan a pozíció.
Hát egész este, egészen elalvásig küldtem az agyamnak az infót: holnap megelőzöm Erint, s megszerzem az abszolút 10. helyet. Ha belegebedek is!
El tudtam menni az élbollyal! Szuper!
Így utólag már csak mosolygok, hogy ez tényleg ilyen egyszerű volna? Ennyit számít a motiváció? Bizony ennyit!
Persze a második gondolat szinte azonnal be is villant: nem lehetett volna így motiválnom magam az első naptól kezdve? Dehogynem. Csak ki kell zárni a felesleges gondolatokat (az én esetemben a "vajon-mit-fog-ehhez-szólni-az-edző" és hasonló eszmefuttatásokat).
Konklúzió levonva!
Szombaton este a díjátadó ünnepségre is sor került. A procedurális rész gyors volt és "fájdalommentes", majd vacsora előtt és közben kulturális bemutatóval örvendeztettek meg a helyiek.
Amellett, hogy bemutatták tradicionális táncaikat, még a nézőket is felinvitálták a színpadra, ahol megtanítottak egy pár alaplépést. Mondanom sem kell, ott volt a helyünk. Az arcom meg majd' görcsbe állt a sok vigyorgástól...
Túl sokáig azonban nem maradtunk, ugyanis vasárnap 40km-es jamboree maraton - a vállalkozó kedvűeknek, mint jómagam és Viktor. Olasz kolleginám, Michela Benzoni meg is jegyezte: nem vagyok teljesen komplett...
A pálya java része a maraton útvonalán ment - egy kis ízelítő mindazoknak, akik egyelőre nem tudták/akarták bevállalni az öt napot.
Közben házigazdáink, Jaya és Jennifer is megérkeztek a szigetre, s megmutattak egy-két gyönyörű területet.
Hétfőn pedig visszarepültünk a szárazföldre, s megkezdődött a történet nyaralás része. Most már bátran kóstolgattuk a helyi ételeket és gyümölcsöket, például a duriant (amit jellegzetes szaga iatt csak WC-gyümölcsnek hívnak a helyiek) és a mangót.
Ez utóbbi az aktuális kedvenc gyümölcsöm - tele is pakoltam a hátizsákom vele.
Apropó helyi ételek. Mivel az őslakosokon kívül sok kínai és indiai is él, több konyhaművészet találkozik itt. Amilyen jól megfér a thai, az indiai és a kínai konyha egymás mellett, legalább ugyanúgy a különbözetű vallási felekezetek, csoportok.
A nők esetében például láthatsz rövidnadrágos-pólós lányoktól kezdve a szemein kívül mindenét fekete ruhával elfedő muszlim nőket is (akiket magunk között csak nindzsáknak hívtunk). A regnáló politikai vezetés jelszava is ez: "Egy Malajzia, egy nemzet".
A nevezetességek kapcsán a Cameron felföldet érdemes mindenképp meglátogatni, ahol is teaültetvényeket, eper- és zöldségfarmot láthatsz, valamit csodálatos növényeket (amik nálunk csak a szobában tudnak megmaradni). Fura volt, hogy az epret cserépben termesztik, nem a földben, mint ahogyan a háttérben látható:
Emellett a fővárosban (ami egyébként nagyon modern, s zsúfolt), a világ anno legmagasabb tornyába liftezhetsz fel, s gyönyörködhetsz a kilátásban, s az alant elterülő hatalmas városban.
Bár engem jobban megfogott a mellette található kisebb állatkert és a kulturális központ. Illetve ez az elkóborolt "házikedvenc":
Velük az út szélén, az erdőben is találkoztam.
Aki azonban nem csak az emberi kéz dolgokra kíváncsi, Rawang közelében egy csodálatos nemzeti park található, ahol csodás vízesés szolgál mesterséges jakuzziként.
Ráadásul több szinten - csak bírjad erővel a sok lépcsőt!
Túl sok dolgot nem érdemes oda magaddal vinni, csak egy kis extra élelmet a helyi "lakosok" számára:
Hihetetlen, mennyi majom otthona ez a park, s mennyire megszokták az ember jelenlétét.
S ha már állatok: nagy örömömre nagyon sok a macska. Ő például egy mangófán vadászik:
A napok gyorsan peregtek, mi pedig alig győztük a sok élményt elraktározni. A szombati helyi lapot olvasva pedig egy XCO-versenyre lettünk figyelmesek, amiket kizárólag a master korúak hirdettek meg. Szóval most Viktor áll rajthoz!
Az első monti versenyeik egyike volt ez a shah alami futam, afféle kedvcsináló. Két kategóriában indulhattak a résztvevők: a junuor masterként (35 éves kortól) illetve a senior masterként (45 éves kortól).
Viktor taktikusan versenyzett a rövid, de 20 teljesítendő körből álló pályán. Amint felmérte az erőviszonyokat, gyorsan felkapaszkodott az abszolút 2. helyre. Majd beütött a krach: defekt. Végül győzött a kitartása és találékonysága (ti. cserekerékként egy 9-es V-fékeset tudott csak szerezni a Szilárd tárcsás edző Magellánjába), s be tudta fejezni a versenyt. Azt mondta, nem is nagyon kellett fékezni ezen a pályán... Én meg csak pislogtam...
A verseny után megvendégeltek a szervezők; a kerékpáros szövetség elnökével ülhettünk egy asztalnál. Hatalmas megtiszteltetés volt.
Majd délután pakolás.
Az éjfél előtti indulást megelőzően a Chicken Mafia kínai vendéglőjében elfogyasztottunk egy könnyű vacsorát (a napi 100+ elkészített csirke egyikét), ittunk még utoljára egy helyi teát (amit csak tökteának hívtunk) s megköszöntük neki a transzfer-kisbuszt. Különleges egy figura, igaz "keresztapa".
A repülőút tűnt a leghosszabbnak az egész két hétben. Bár nem is csoda, 13 órát egy gépen tölteni nem egyszerű.
Aludni nem igazán bírtam, így sétáltam a kétfolyosós gépen, illetve igyekeztem tévézéssel, logikai játékokkal igyekeztem elütni az időt.
Apropó tévézés. Egyik este Jayaéknál egy fura filmre lettem figyelmes. Szimpla szerelmi történet, sok csavarral, szappanopera-jellegű. Ez így önmagában még nem is fura. Csak amikor következnek a zenés-táncos betétek, illetve amikor az általam nem ismert (hindi nyelvű ) beszédbe hirtelen angol kifejezések kerülnek, majd ugyanolyan természetesen folytatják hindiül... Ekkor esett le a tantusz: hát ez egy bollywoodi film, amiről sokat cikkezett a Filmvilág. Akkor ezt most végignézzük, úgysem láttam még, miért rajong az indiai nép!
Huh, nem volt valami rövid. Egyébként általános emberi értékeket próbál közvetíteni (idős szülőkkel való törődés, előítéletektől való mentesség stb.). Mentségére legyen szólva.
Így, ilyennek láttam Malajziát. Egy biztos: legyen szó a versenyről magáról vagy a hétköznapokról, nagyon lerí az egész országról, hogy előre akarnak lépni, tesznek is ezért, illetve hogy mennyire nagyra tartják a vendéget, legyen az rokon vagy vadidegen. Jó látni, s jó tanulni tőlük.
A segítséget köszönöm a Szervezőknek, a 24 órás készültséget Viktornak, a felejthetetlen hetet pedig Jayanak és Jennifernek!
Sziasztok! Jó eredményekkel véget ért a meglehetősen színvonalas, ötnapos malajziai Langkawi Mountain Bike Challenge versenysorozat (Szilárd 8. lett összetettben és UCI-pontokat is gyűjtött – a szerk.). Dósa Eszter képviselte a...
Tovább a teljes cikkhez »
Buruczki Szilárd remekül ment a malajziai Langkawi Challenge ötnapos mountain bike verseny zárónapján is, a shortrack futamban a 4. helyen végzett a Specialized dél-afrikai sztárja, Burry Stander mögött!...
Tovább a teljes cikkhez »