De Panne: a 2. nap, Szega értékelésével

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 30. 18:09
Gyenyisz Galimzsjanov, a Katyusa versenyzője nyerte sprintbefutón a De Panne-i Háromnapos második szakaszát, miután csak egy 60-70 fős csoport érkezett meg együtt a Koksidei célegyenesbe.


Változott ezzel az állás az összetettben, a holland Lieuwe Westra vette át a vezetést, ugyanis a 219 kilométeres táv közepén lévő meredek dombokon szétszakadt, és a tegnapi győztes, André Greipel a második sorban ragadt és több mint öt percet kapott a végéig.

A Lampre magyar versenyzője, Szeghalmi Bálint a harmadik csoportban rekedt, és további jó sprinterek társaságában – Chicchi, Ciolek, Bos – 12 perc hátránnyal ért célba a 138. helyen, összetettben a 161.

Szega így értékelte a mai napot:

"Valamivel nyugodtabb tempóban indult útnak a mezőny a borús, szeles de nem túl hideg időben. Talán a távnak volt köszönhető a nem túl erős kezdet, de azért az átlag így is 42-43 km/h körül alakult. Sajnos egy taktikai hiba folytán sikerült megnehezítenem a sorsom: a frissítő zónában a mezőny végén maradtam, hogy fel tudjam venni a zsákot, amikor is francia csapatok által komoly támadás kezdődött. A szűk utakon és az erős oldalszélben azonnal darabokra szakadt a mezőny. Ekkor következtek a már jól ismert rövid meredek hegyek, némelyik macskakővel, ahol komoly tülekedés kezdődött. Sajnos az oldalszélben és a folyamatos felérésben elfáradtam és egy kisebb csoporttal leszakadtam.

Nagyon sok erőfeszítéssel sikerült felérnem a kísérő autók között egy viszonylag nagyobb létszámú csoportra, amely talán a 3. lehetett. Szinte minden csapatból több versenyző volt jelen, és köztük néhány egész nagy név is (Ballan, Devolder, Chicchi), így velük sikerült teljesítenem a távot, 41-es átlag felett. Elfáradtam, de jól érzem magam és várom a folytatást, sajnos az időfutamon (holnap délutáni félszakasz) nem valószínű, hogy indulhatok, mivel csak az összetett első 120 versenyzője indulhat, pedig kíváncsi lettem volna mire vagyok képes ilyen nehéz napok után ebben a mezőnyben…"
      

Videón a sprintbefutó a belga Sporzán: KATTINTSON IDE!

A 2. SZAKASZ EREDMÉNYE:
1. Denis Galimzyanov (Rus) Katusha Team 5:08:18
2. John Degenkolb (Ger) HTC-Highroad  
3. Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale  
4. Tomas Vaitkus (Ltu) Pro Team Astana  
5. Romain Feillu (Fra) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team  
6. Aidis Kruopis (Ltu) Landbouwkrediet  
7. Russell Downing (GBr) Sky Procycling  
8. Yauheni Hutarovich (Blr) FDJ  
9. Jimmy Casper (Fra) Saur - Sojasun  
10. Michal Kwiatkowski (Pol) Team RadioShack  
AZ ÖSSZETETT ÁLLÁS:
1. Lieuwe Westra (Ned) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 9:30:43
2. Bert De Backer (Bel) Skil - Shimano  
3. John Degenkolb (Ger) HTC-Highroad 0:00:02
4. Arnoud Van Groen (Ned) Veranda\'s Willems - Accent  
5. Peter Sagan (Svk) Liquigas-Cannondale 0:00:04
6. Dmitriy Muravyev (Kaz) Team RadioShack  
7. Grega Bole (Slo) Lampre - ISD 0:00:05
8. Mickaël Delage (Fra) FDJ 0:00:06
9. Romain Feillu (Fra) Vacansoleil-DCM Pro Cycling Team 0:00:08
10. Yauheni Hutarovich (Blr) FDJ  

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szega az első befejezett belga viadalról
Szeghalmi Bálint a Lampre-ISD profija Belgiumban versenyez ezekben a napokban, a hétvégi egynapos klasszikusok után ma a De Panne-i Háromnapost kezdte meg, abszolválva az első és egyben a legnehezebb szakaszt....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A Gorilla zseniális volt, Szega is beért
A német sprinter, Andre Greipel olyan versenyzést mutatott ma be az UCI 2.HC kategóriás belga viadal, a De Panne-i Háromnapos első szakaszán, amiről nyugodtan kijelenthetjük, élete eddigi legnagyobb sikere, pedig nyert már...
Tovább a teljes cikkhez »