Contadornál betelt a pohár, perelni fog

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 9. 08:53
A Tour de France-t idén harmadszor megnyerő Alberto Contador megelégelte a sajtóban egyre-másra megjelenő teóriákat, vádakat, találgatásokat doppingügyével kapcsolatban, és közleményt adott ki, miszerint jogi lépéseket kezdeményez az őt alaptalanul megvádolók ellen.


Contador doppingügye szeptember 30-án rázta meg a kerékpáros társadalmat, amikor az UCI bejelentette, hogy a Tour 2. pihenőnapján végzett doppingellenőrzés klenbuterol nyomait mutatta ki vizeletmintájában. Azóta számtalan teória látott napvilágot erről…

Alberto Contador sajtóképviseletének közleménye:

Alberto Contador ügyvédei jogi lépéseket fognak tenni a különböző médiumok által közzétett dezinformációk ellen, melyeknek semmilyen valóságalapjuk nincs, s ugyanúgy mindazok ellen akik a jövőben hasonlót publikálnak.

Alberto Contador cáfolja a megjelent híreket, és továbbra is fenntartja ártatlanságát, ahogy azt az UCI (Nemzetközi Kerékpáros Szövetség) által végzett vizsgálatok már publikált eredményei is igazolják a biológiai útlevele adataival kapcsolatosan.

Alberto Contador megismétli, hogy a Tour de France doppingtesztje által kimutatott klenbuterol kizárólag ételszennyezés útján kerülhetett a szervezetébe, és semmiféle vértranszfúzió vagy egyébfajta doppingolás nem történt meg.

S végezetül a versenyző követeli sporthatóságoktól különösen az UCI-tól a gyors megoldást az ügyében, mert ez a legjobb módja, hogy befejeződjenek a találgatások, és ne jelenjek meg hamis, félrevezető információk.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csapattársa buktathatja meg Contadort?
A belga Humo magazin olyan kijelentéseket tett közzé egy Asztana-versenyző szájából, miszerint a háromszoros Tour-győztes Alberto Contador a Criterium du Dauphiné Liberé verseny után súlycsökkentés céljából használt klenbuterolt...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Meghökkentő vélemények a Contador-ügyben
Sorra jelennek meg a nyilatkozatok, vélemények a Tour de France győztese, Alberto Contador doppingügyével kapcsolatban, az érintett természetesen tagad, legutóbb bátyja, Francesco adott ki olyan nyilatkozatot, mely szerint semmi...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Szorul a hurok Contador nyaka körül
A New York Times értesülése szerint a spanyol Alberto Contador mintái azt sugallják, hogy a világ legjobbjának tartott kerékpárosa doppingolt, nem pedig fertőzött étel miatt akadt fenn a vizsgálaton. ...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador: ételszennyezés, nem dopping!
A Tour-győztes Alberto Contador, akinek tiltott szert, clembuterolt mutattak ki a francia körverseny második pihenőnapján levett mintájából, ma délben sajtótájékoztatót tartott a Madrid külterületéhez tartozó Pintóban....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Doppingolt a Tour de France győztese?
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nyilvánosságra hozta, hogy a Tour de France győztese, a spanyol Alberto Contador július 21-én levett vizeletmintájában tiltott szert, clenbuterolt mutattak ki az idei Tour során....
Tovább a teljes cikkhez »