Szorul a hurok Contador nyaka körül

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 5. 12:37
A New York Times értesülése szerint a spanyol Alberto Contador mintái azt sugallják, hogy a világ legjobbjának tartott kerékpárosa doppingolt, nem pedig fertőzött étel miatt akadt fenn a vizsgálaton.


A háromszoros Tour de France-győztes bringás szervezetében nagyon kis mennyiségű, a megengedett érték 400-ad részét jelentő 50 pikogrammnyi (0,00000000005 g) klenbuterolt mutattak ki az idei Tour július 21-i pihenőnapján, a Tourmalet hegyre vezető másnapi szakasz előtt levett vizeletmintájában. A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség azonnal felfüggesztette versenyzői engedélyét. Sajtóinformáció szerint Contador vértranszfúzión esett át a Tour alatt, és az egyik tasakban vérhigítószert is felfedeztek.

Francia és német források kitérnek rá, hogy Contador vizeletében is mutattak ki ilyen vérlágyítót, s a hígítás magyarázza azt, hogy a tiltott listán szereplő - többek között az állóképességet fokozó - klenbuterol csak kis mértékben volt jelen tesztanyagában.

A spanyol kerékpáros a csapata által lefolytatott belső vizsgálatnál arra hivatkozott, hogy a franciaországi viadal alatt Spanyolországból hozatott hús volt fertőzött, és emiatt jutott klenbuterol a szervezetébe.

A New York Times legfrissebb információi szerint Contador, az ominózus klenbuterolra pozitív tesztje (július 21.) előtt egy nappal levett mintáját (július 20.) egy olyan tesztnek vetették alá, ami nincs hitelesítve a WADA által, de biztonsággal kimutatja azokat a műanyag alkotóelemeket a sportoló vérében, melyek vértranszfúzió után maradnak meg a műanyag vértasakok nyomán. Egy ilyen teszt a doppingolásra utaló határérték nyolcszorosát mutatta ki a háromszoros Tour-győztes vérében.

A WADA római laboratóriumának vezetője, Francesco Botre kijelentetette: „Annak ellenére, hogy ez nem hitelesített teszt, az ok-okozat összefüggés egyértelmű. Ha valakinek nagyon nagy a műanyagelemek koncentrációja a vérében, egy sportolónak nagyon nehéz magyarázatot adnia erre, hogy mitől lehetséges ez, ha nem doppingolás miatt"

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hideg és meleg Contador doppingügyében
Ahogy az várható volt, egyre másra látnak napvilágot a különböző teóriák, mi a magyarázat a háromszoros Tour-győztes Alberto Contador vizeletmintájában kimutatott rendkívül alacsony mennyiségű clenbuterol jelenlétére, amit az...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador: ételszennyezés, nem dopping!
A Tour-győztes Alberto Contador, akinek tiltott szert, clembuterolt mutattak ki a francia körverseny második pihenőnapján levett mintájából, ma délben sajtótájékoztatót tartott a Madrid külterületéhez tartozó Pintóban....
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Doppingolt a Tour de France győztese?
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) nyilvánosságra hozta, hogy a Tour de France győztese, a spanyol Alberto Contador július 21-én levett vizeletmintájában tiltott szert, clenbuterolt mutattak ki az idei Tour során....
Tovább a teljes cikkhez »