Contador: Marhahús? Soha többé - interjú

Szerző: shLétrehozva: 2011. március 1. 21:59
A háromszoros Tour-győztes Alberto Contador a mallorcai edzőtáborban, egy öreg kastélyból átalakított hangulatos luxusszállodában adott interjút az olasz sportnapilapnak, a Gazzetta dello Sportnak.


Az időjárás borzalmas volt – gondolná az ember, remek alkalom a beszélgetéshez –, de az eső és a hideg sem akadályozta meg a Saxo Bank versenyzőjét, hogy 150 kilométert hajtson az időfutambringáján, Bjarne Riis csapatvezetővel dolgoztak a pozíción.

A tavalyi Tour de France-on klenbuterolra pozitív doppingmintát produkáló, majd hazája szövetsége által két hete felmentett spanyol GT-menőn már mintha nem is látszanának az elmúlt viszontagságos hónapok. (Contador védelme egy 600 oldalnyi – szakértői véleményekkel alátámasztott – anyagot tartalmazó dossziét nyújtott be a szövetségnek, amellyel a Tour címvédőjének vétlenségét próbálták bizonyítani, arra alapozva, hogy a doppingszer csakis szennyezett hússal kerülhetett a szervezetébe. Amennyiben pedig bizonyítottnak látszik a versenyző vétlensége, a nemzetközi szövetség antidopping szabálykönyvének 296. cikkelye lehetőséget ad a felmentésre.)

Reuters
Az új mesterrel, Bjarne Riisszel Mallorcán
Fotó: Reuters

- Mi jut eszedbe arról a szelet szennyezett húsról?

- Egy kerékpárversenyző élete, főleg a körversenyeken, mindennapos rutin. Az egyetlen eltérés a megszokotthoz képest pont az volt. Egy barátunk hozta a húst Spanyolországból, egy közös vacsora kedvéért.

- Eszel még húst?

- Hát marhahúst nem, már nem bízom benne, félek. Semmi bajom nincs a tenyésztőkkel, nagyon sokan vannak, akik rendes emberek és betartják a szabályokat. A klenbuterol az állattenyésztésben is tiltott szer, de akadnak, akik csalnak, hogy a borjak gyorsabban fejlődjenek.

- Volt olyan pillanat, hogy ki akartál szállni az egészből?

- Igen, sokszor. Nagyon nehéz időszakon mentem keresztül. Bárki bármit mond, hogy ismer, talán nem tudják, de én is ember vagyok, nem robot.

Reuters
Edzés esőben a Specialized Shiv időfutamgépen, ami annyira nem ismeretlen, hiszen az Asztana csapatában is az amerikai márka volt a beszállító
Fotó: Reuters

- Mi volt a legrosszabb pillanat ebben a történetben?

- A legelső. A média rögtön rosszindulatú hülyeségeket terjesztett rólam.

- Mit vársz, mit lép az UCI és a WADA?

- Nem tudom. Azt remélem csak, hogy elfogultság nélkül olvassák el a teljes dokumentációt, anélkül, hogy engednének bármilyen külső nyomásnak. Köztük vannak a biológiai útlevél program keretén belül végzett ellenőrzések eredményei, és a pályafutásom alatt történt ellenőrzések százainak eredményei. Én hiszek a rendszerben, mutassák meg, hogy ők is hisznek.

- Mennyit változott Alberto Contador?

- Szívesen lennék ugyanaz, mint azelőtt, de azt hiszem, ez lehetetlen. Sokat szenvedtem. Zárkózottabb vagyok és gyanakvóbb, s talán kicsit kevésbé önzetlen. Egy kis páncél mindig segít.

- És milyen az élet Pintóban (Contador otthona Madrid közelében)?


- Semmi nem változott, az ottani emberek még soha nem voltak tiszteletlenek, sem szavakban, sem gesztusokban. Erre nagyon büszke vagyok.

- A családodat megviselte a dolog?

- Szerencsére nem, erős emberek vagyunk. De azt nagyon rossz volt nézni, hogy anyám és apám sírtak.

Reuters
ASaxo-tábor Mallorcán
Fotó: Reuters

- Szakértők, ügyvédek, bíróság… Mennyibe fájt eddig ez a történet?

- Nem tudnám kiszámolni, de tengernyi pénzbe. De sosem kértem, hogy a szakértők kihozzanak valamilyen véleményt, azt kértem, hogy az igazságot derítsék ki.

- Azért nem sokan engedhetnek meg maguknak ennyi pénzt az „igazság” kiderítésére, mint te, igaz?

- Igazad van, vannak, akik ezt nem engedhetik meg maguknak, de ezzel én azokért is harcoltam, akiknek kevesebb lehetőségük van.

- Tom Boonen, akit már három alkalommal kaptak rajta kokainfogyasztáson, azt mondta, más versenyzőt Contador helyében megbüntettek volna. Mit gondol erről?

- Nem fair az álláspontja. Látnia kellene, hogy az én munkámnak, áldozatomnak és pénzemnek köszönhetően az igazságtalan szabályok megváltozhatnak. És talán egy napon ennek ő is hasznát látja majd. Mert ha ez nem velem történik meg, ami  megtörtént, megtörténne mással.

- A spanyol miniszterelnök, Zapatero nagy segítséget adott: "Nincs semmilyen jogi indoka büntetni Contadort."...

- Nagyon meglepődtem, hogy beleszólt az ügybe. Nem tudom, hogy ez segített-e nekem. A bizottság, mely felmentett, teljesen független.

Reuters
Csapatfotózás
Fotó: Reuters

- Az Algarvei Körversenyen elég jól sikerült a visszatérésed. Következő versenyek?

- Vuelta a Murcia, Katalán Körverseny, Kasztília és León Körverseny. Talán még a Flèche Wallonne a Giro előtt, ami az első fontos célom a szezonban.

- Ivan Basso azt mondta, várja a visszavágót Katalóniában, miután a Touron megrogyott tavaly. Készen áll a kihívásra?


- Basso nagy versenyző, kevesen vannak Ivanhoz hasonlóak. Nagyon tisztelem őt. Tudom, hogy jól kezdte a szezont, győzött Luganóban, ami újabb megerősítés. Örülök, hogy versenyezhetek vele.

- Tanulmányoztad már a Giro szakaszait?

- A múlt héten végignéztem a szakaszokat az interneten. Nehéz, nagyon nehéz. Nincs egy királyetap, van hat.

- Mi jut eszedbe a 2008-as Giróról, amit megnyertél?


- A Girót élveztem a legjobban a körversenyeim közül. Az utak mentén olyan a hangulat, mint sehol máshol. Az emberek nem csak azért mennek le az utcára, mert verseny van. Értenek a kerékpársporthoz.

- A Girón Nibalit tartod a legfőbb ellenfélnek, vagy mások is főszereplők lehetnek?


- Rajtunk kívül még Kreuziger, Scarponi, Mencsov, de a legkeményebb ellenfél az útvonal lesz.

- A Tour?

- Tervezem. Ha tudok, indulok.

- Meg tudod csinálni a Girót és a Tourt, és küzdeni mindkettőn a győzelemért?

- Hiszem, hogy igen.

Forrás: Gazzetta dello Sport

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador kontraakció a doppingügyben!
A tavalyi győztes Tour de France után doppingügyében a spanyol szövetség által felmentett Alberto Contador a múlt héten a spanyol AS-sportnapilapnak adott interjút, amiben a már kicsit elkoptatott klisék mellett (az elmúlt...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador, foci, Nadal, bicó, ketyegő óra
A spanyol kerékpáros szövetség által doppingügyében alig két hete felmentett Alberto Contador élete a felületes szemlélőnek úgy tűnhet, visszatért a normális kerékvágásba…...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Martin nyert, Contador nem állt dobogóra
A német Tony Martin nyerte az Algarvei Körverseny zárószakaszát, az időfutamot, amivel összetettben is megszerezte a győzelmet. A Portugáliában újra versenyző spanyol sztár, Alberto Contador 15. lett a kronón, összetettben pedig...
Tovább a teljes cikkhez »
 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hivatalos: Contador versenyezhet
A háromszoros Tour-győztes és címvédő Alberto Contador hivatalosan is megkapta az értesítést a spanyol szövetségtől a 2010-es Tour de France-on produkált pozitív doppingtesztje ügyében....
Tovább a teljes cikkhez »