Buruczkit akadályozták a sprintbefutón

Szerző: BHLétrehozva: 2010. szeptember 2. 08:20
Szükség volt Buruczki Szilárdnak, a Magellan-Kőbánya TC versenyzőjének kis időre, hogy a hétvégi Mátra Maratonon (egyben országos bajnokságon) történtek után higgadtan tudjon nyilatkozni arról, hogyan úszott el a bajnoki mez. Következő blogjából minden kiderül…

Sziasztok,

A maraton magyar bajnoksággal ért véget a hazai mtb szezon. Hajszál híján nem sikerült magamon tartani a bajnoki mezt.

 

Mi is történt a versenyen belülről nézve:

A verseny előtt bemelegítettem 40 percet a kékesi sípályás kezdés miatt, hogy ne legyen gond a meredek részen, általában valaki meghúzza a hegyet.
Pontban fél 10-kor eldördült a rajtpisztoly, szépen gurultunk az aszfaltos részen Mátraháza felé. Majd egy jobbos kanyar után megkezdtük a Kékes mászást. Ahogy beértünk terepre Melts Andris nyomta meg a sípályát a meredek részeken, nem esett túl jól, de készültem rá. :) A Kékesről lefelé összerázódott a mezőny, kb. 8-an bolyoztunk elől, néhányan váltottuk egymást elől, nem nagyon akart senki vezetni. Blazsó Marci sprintelgetett néhányszor, hogy ne legyen kellemes másnak sem az egyenletes tempó. A görgöi erdészeti aszfalt úton úgy éreztem magam, mintha országúti versenyen lennék a sok aszfalt és a 8-as boly miatt.

Vanik Zoltán
  Fotó: Vanik Zoltán

Elérkeztünk a 60. km-hez, ahol a mátraszentimrei hosszú kemény mászás végére már csak hárman maradtunk, a két Andris és én. Együtt nyomtuk a pedált a mátraszentlászlói itató zónáig, itt kaptam a Kétkerék vendégházas Orsitól kulacsot, zseléket, nagyon köszönöm, életmentő volt. Az itató zónát követő aszfaltos meredek részen ment el tőlünk Parti Andris, sajnos nem figyeltem rá, mert két pofára nyomtam be a Speed zselét az eléhezés ellen. Végeztem a "zabálással", és Parti után eredtem. Melts nem tudott velem jönni, egyedül üldöztem Andrist. Az utolért középtávosok végig biztattak, nincs messze, 30-40 mp-t mondtak.

Szilárd éppen a felvezető motorosra üvölt, hogy ne akadályozza...  

Sajnos csak a görgöi útra ráfordulva láttam meg Partit. A motorossal mentek egymás mellett. Teljes gázra kapcsoltam, ing-gatya nyomtam. Az utolsó balos kanyarban értem utol, de a felvezető motoros közöttünk volt, ezért nem tudtam meglepni Andrist, és nem tudtam lendületből előzni. Rákiabáltam a motorosra, de amire szabad volt az út közöttünk, már kezdődött a gyors lejtőzés az Adrenalin Parkba. A pálya utolsó 300-400 méteres nyomvonala nem tette lehetővé az előzést a sok lassító kanyar miatt. Nem sokkal maradtam le az első helyről, sprintelésre kevés volt a távolság a lassító kanyaroktól a célkapuig.

Takács Tamás
  Fotó: Takács Tamás

Dühösnek érzem magam a motoros akadályozása miatt, de azért nem adtam fel, a célig küzdöttem, ahogy csak bírtam. Egyébként a táv is rövidebb volt 2 km-rel, csak 87km-t mentünk. Kimaradt a galyatetői mászásból az egynyomos hullámos rész, lehet hogy csak ez kellett volna. De ahogy Zerge mester mondaná, volna kategória nincs. Ha már Zergénél tartunk, az előző hétvégén sokat segített a pályajárásban a Garmin Edge 500-as navigálása az erdőben, köszi Zerge.  :) Az itatást köszönöm Erikának, Jimmynek, Zsókának, Jánosnak, Orsinak, nélkületek nem jutottam volna célba. :)

Az én verseny szezonomnak nincs vége, még ősszel néhány XCO világranglista pontgyűjtő versenyre megyünk a válogatottal Törökországba.

A technikával minden rendben volt, csak a hátsó váltó görgőnél találtam egy beszorult fadarabot, ami lassította a hajtást. Elől és hátul Racing Ralph 2.2 Joe's tejjel installálva a DTswiss XR350 felnire, 2x10 XX rendszer, 2010 fehér-arany Magellan Pyxis Team váz, jól bírta a verseny okozta kemény terhelést.

Jelentkezem a soron következő verseny után.

Szilárd

2010. szept. 01.

Magellan Kőbánya TC. www.buruczki.hu

Hozzászólások
24 ÓRA
11:38  Ejtve a doppingvád Armstrong ügyébenSze  Hétfőn döntenek ContadorrólSzo  Contador a hegyi király Dél-AmerikábanCsü  Contador beköszönt Argentínában!Sze  Bringás farsang a föld alattKe  Megújulás: lemondott az MKSZ elnökségeKe  Fernando Alonso kétkerekű Ferrarin!Szo  Elsőként bicikliháton a Déli-sarkonSze  Bemutatták az idei Vuelta útvonalátKe  Eldőlt, kik lehetnek ott az idei Girón  Bauge trónfosztva, Cavendish megúsztaSze  Contador új mezben és bringákon, meddig?Szo  Két Vuelta-győztes egy csapatbanKe  Hegyikerékpár: magyarok és az olimpia  Cadel Evans az Olimpiát is célba veszi  Mérföldkő: Cavendish az év sportolójaSze  Buruczki nyerte az idegek csatájátKe  Philippe Gilbert az év sportolójaKe  Contador építkezésen erősített – videó  Napirenden a Kerékpáros KRESZVa  BH: várható versenynaptár 2012-reVa  Armstrong vs Jalabert HawaiinCsü  Evans még két Tourt igér!Sze  Contador nem nyilatkozott doppingügyéről  Bassónak fáj, hogy nem lehet válogatottVa  Halálugrás: elhunyt a BMX-sztárCsü  Korzikáról indul a 2013-as TourSze  Dopping: a büntetések zavarában a KobraKe  Gyakorlatilag végleges a WorldTour-listaSzo  Kommunista segítség Gianetti csapatának?Csü  Két évet kapott a Vuelta-ezüstérmesKe  Valverde nem mutatkozhatott be MadridbanVa  A Vacansoleil is a profi első osztálybanSzo  Hivatalos: Valverde a Movistar sorábanSzo  Landis egy éves börtönbüntetést kapottCsü  Contadorral kezdenek a magyar profik?Sze  Bodrogi csapata profi státuszban 2012-reKe  A két Giro-győztes egy csapatban jövőre!Szo  Alberto Contador megnősült!Szo  A Vuelta győztese marad a süllyedő hajón  Martin célja a sárga trikó és az olimpiaSze  Nyolc csapat már a 2012-es WorldTourbanSze  A Schleck-tesók edzése súlyosan elavultKe  Hivatalos: lesz magyar bringás LondonbanVa  Győzelemmel búcsúzott 2008 Tour-győzteseSzo  A HighRoad-é a legtöbb WorldTour-sikerSze  Spanyol \"nem\" az éjjeli doppingtesztekreSze  Nem tiltják el a Touron bukó oroszt?Ke  Friss közlemény a WorldTour helyzetéről  XTerra-vb: Armstrong bukott, Poór 11.Va  Cavendish és modell barátnője babát várSzo  Átigazolási helyzetkép a WorldTourban  Csőd a Vuelta-győztes csapatában!  XTerra vb: Armstrong és Poór egy pályánCsü  Evans szerint Contador nem Tour-favoritCsü  Olimpiai kvóta országúti kerékpározásbanSze  Sztárok a 2012-es Tour esélyeirőlKe  A 2012-es Tour de France prezentációjaKe  Gilbert: Ezt nehéz lesz megismételni...  Armstrong indul a Hawaii XTerra vb-n!
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók