Blazsó-siker a szerb XCO-n, Marci blogja

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 27. 18:04
Blazsó Márton a Bike Team Szeged hegyibringása nyerte vasárnap Újvidéken az UCI C2 besorolású olimpiai-krossz viadalt, a Vojvodina MTB Trophy-t. A versenyen totális magyar fölény mutatkozott, ugyanis további értékes UCI ranglista pontszerző helyeken az Euro One-Cube kerekesei futottak be, Szatmáry András ezüstérmes lett. Az EOC kapitánya, Bogár Gábor végül éppen lecsúszva a dobogóról negyedik helyen ért célba, míg a legifjabb EuroOne-Cube tag, Csielka Márk a 8. helyezést szerezte meg.


Blazsó beszámolója a versenyről: "Tibi barátommal megbeszéltük, hogy elkísér a vasárnapi Szerb UCI versenyre, ami Class 2 kategóriás.  Érdekelt mindkettőnket a Fruska Gora nemzeti park, ami a leggyorsabban elérhető hegy Szegedről és Tibi még segíteni is tud nekem a technikai zónánál.

Vasárnap reggel indultunk, mert a verseny kevesebb, mint 150 km-re volt otthonról és így megspóroltuk a szállásdíjat is. Sajnos a határnál 1 órát kellett állnunk. Amikor odaértünk, már nem volt sok idő a délelőtti rajtok előtt. Két részletben mentem egy kört a pályán, illetve annak 90%-án. Ezután kaja, átöltözés, melegítés és start.

Első sorból rajtoltam, mert előneveztem időben és elég sok UCI pontom van ahhoz, hogy jó helyre szólítsanak. Egy apró dolog azért megnehezítette a dolgot, mert 30 mp-es jelzés után kb. 10 mp-re elrajtoltattak, amikor én még épp hátrafelé bámészkodtam. Szerencsére hamar összekaptam magam és az első kanyar után tudtam tartani a harmadik pozíciót, amit két előzés után az első emelkedő tetejére az “elsőre cseréltem”.

A pályának ezt a részét, nem ismertem igazán, az első leejtőn majdnem túlszaladtam egy pár igen éles és meredek visszafordítón, de próbáltam minél hamarabb memorizálni a kanyarokat, veszélyes részeket. Szatmári Andris közvetlen a hátsó kerekemen tekert és néha meg is előzött, de a harmadik körben egy kis előnyre tettem szert miután megnyomtam a második hosszú emelkedőt. (1 körön 2 hosszú emelkedő volt)

Ezután óvatosabban mentem és meg is lepett, hogy azonnal fölért nem csak Andris, hanem a szerb bajnok is, aki meg is előzött. Gondoltam ennek a fele sem tréfa. Azonnal betámadtam a következő mászásnál és akkora előnyt próbáltam kiharcolni, ami elég ahhoz, hogy ne érjen utol a leejtőkön, amik nagyon jól mentek a srácnak! Nem is ért föl többet! Andris is megelőzte és megpróbált felérni rám.

Meg is közelített kicsit, ekkor én próbáltam kérdezni, mennyi kör van még hátra, mert ellentmondó híreket kaptam a hatodik (eredetileg utolsó) körben. Andris nem válaszolt egyszer sem. Szerintem mindent meg akart tenni, hogy beérjen és nem pazarolt energiát a válaszra. Én meg meguntam a kérdezősdit és kicsit rákapcsoltam. A hatodik kör után a számlálón még mindig azt írták, hogy egy kör van hátra és ki is küldtek még “bringázgatni”.

Elég rosszul esett, mert azt hittem vége és a vizem is elfogyott, de összekaptam magam és változatlan lendülettel lenyomtam még egy fél kört, ahol elém ugráltak az emberek és kiabáltak, hogy “You ‘ve finished the race!!” Én nem hittem nekik, de mikor megláttam Tibit, aki szintén mondta, hogy tévedés van, akkor már tényleg megálltam és visszagurultam a célhoz.

Szóval 6,5 kör versenyzés után megnyertem a versenyt!
Ez életem első nemzetközi UCI győzelme volt! Nagyon örültem, mert amatőrként, profi csapatok tagjait legyőzni büszkeséggel tölt el, ráadásul 30 pont és egy kis pénz is jár érte!"

forrás:  kisember.freerider.hu

Eredmény:

1. Marton BLAZSO HUN 31 1:35:20 30
2. Andras SZATMARY HUN 21 1:35:25 20
3. Bojan DJURDJIC SRB 27 1:36:51 15
4. Gabor BOGAR HUN 37 1:38:09 12
5. Ivan JOVANOVIC SRB 33 1:39:40 10
6. Hamza KANSIZ TUR 20 1:40:06 8
7. Aleksa MARIC SRB 20 1:41:37 6
8. Mark CSIELKA HUN 20 1:42:28 4
9. Boris POPOVIC SRB 32 1:42:43 2
10. Ivan TOMIC SRB 29 1:42:56 1

Az EOC beszámolója az újvidéki versenyről:

Parti András és Juhász Zsolt már megkezdte a felkészülést a jövő hétvégi kanadai világkupára, ezért ők taktikai okok miatt kihagyták a szerb versenyt.

„A szerdai szlovén C2-es verseny után, vasárnap a szerbiai Újvidékre utaztunk, ahol szintén egy C2-es megmérettetés várt ránk. A pálya a szerdai futammal ellentétben kifejezetten élvezhető volt, két hosszabb, gyors mászásból és gyors gyökeres, lépcsős lejtőkből állt. Csak a második sorból startoltam, így sajnos nem is sikerült túl jól a rajtom, de elég hamar feljöttem az első három közé. Az első kört az élen fejeztem be Blazsó Marcival, pár másodpercre lemaradva jött a szerb bajnok. A verseny további részében Marci mindig ellépett az első hosszú mászáson, de a második hosszú lejtő végére, a cél előtt kicsivel mindig felértünk rá a szerb bajnokkal, aki valószínűleg nem először versenyzett itt, mivel nagyon ment lefelé. Az ötödik körben ketten mentünk a szerb sráccal, amikor tempót váltottam a második emelkedőn, tudtam, hogy felfelé kell minél nagyobb előnyt kiépítenem, ha előtte akarok beérni, mivel a lejtőkön jóval gyorsabb volt. Sikerült is elszakadnom 5-10 mp-re és közben Marcit is megközelítettem ugyanilyen távolságra. Az utolsó körre így maradtak még izgalmak. A végére azonban a szerb bajnok kb. egy perccel mögöttem ért csak be. Amikor Marci meglátta, hogy jövök, ő is megindult, így maradt a második hely, aminek nagyon örültem a sok befejezetlen verseny után.” – mondta az ezüstérmet szerző, Szatmáry András.

Szatmáry András  

Bogár Gábor a szerb futamról:
„Bemelegítésnél elég nehezen értem el az üzemi hőmérsékletemet, a szerdai szlovén versenyt még éreztem kicsit a lábaimban. Több mint egy órát melegítettem és csak a harmadik harmadban sikerült elérnem azt a szintet, amivel már oda tudtam állni a rajthoz. Megérte a hosszú melegítés, mert a rajt nagyon jól sikerült. Az első körökben könnyedén mozogtam, a második körben a 3. helyen haladtam, amikor az egyik kanyarban hibáztam és a korrigálás közben leesett a láncom. Itt vesztettem néhány másodpercet és visszaestem a 4. helyre. A következő körökben még néhányszor megközelítettem az élen haladó hármast, amiben csapattársam, Szatmáry Andris „jól tette a kereket”, de nem tudtam teljesen felzárkózni hozzájuk. Valószínűleg ha felérek az élre, az csak Andrisnak és nekem kedvezett volna és ezért ezt nem hagyták. A negyedik kör után már nem próbálkoztam többet, így igyekeztem tartani a 4. helyem, ami sikerült is. Nagyon jól éreztem magam Újvidéken, eddig még nem versenyeztem Szerbiában, de kellemes, pozitív élményekkel tértem haza. Nagyon kedvesen fogadtak minket a szerbek és az ott élő magyarok. Ezúton is köszönöm Nekik a szurkolást!”

A 8. helyen végzett Csielka Márk beszámolója:
„A pálya nem tartozik a kedvenceim közé, mivel két hosszú hegyből áll, ugyanakkor panaszra sem lehet okom, nem nevezném rossz pályának. A rajt és az első három kör könnyedén ment, éreztem az erőt a lábaimban. Nem akartam tartani a tempót az élen remek iramot diktáló csapattársammal, Andrissal, valamint Blazsó Marcival, mert tartalékolni szerettem volna, hogy bírjam a verseny végét is. Jól is tettem, mert a 4. kör felénél elkezdett fogyni az energiám, a lábaim kicsit lelassultak. Ekkor az 5. helyen haladtam, Gábor mögött nem sokkal, de ezután sajnos még három versenyző meg tudott előzni, így végül a 8. helyen értem célba. Nem vagyok túlságosan elégedett, mivel az első 5-ben szerettem volna végezni. Az állóképességemen még van mit javítanom, hogy végig kibírjak intenzíven egy versenyt. Nagyon örülök viszont annak, hogy Andris a 2. és Gábor a 4. helyen végzett! Köszönet a segítségért Nikinek és Csokinak!”

forrás: VBT-Sport Sajtóközlemény