Blazsó-interjú a Trans Hungária sikerről

Szerző: Tóth AndrásLétrehozva: 2011. augusztus 21. 20:48
Talán senki számára sem meglepő, hogy Blazsó Márton nyerte a Trans Hungária Maratont, eddigi eredményei alapján és a rajtlistára pillantva ez szinte elvárható volt. Az alábbiakban nem is arról kérdeztük, hogyan sikerült összehozni a győzelmet, inkább arról, mi a győztes véleménye az első hazai négynapos hegyikerékpáros versenyünkről, amiről a beszámolókban ezt olvashatjuk: „4 nap tüdőszaggató hőségben, poros és sziklás útszakaszokon, összesen 377 kilométeren és 7400 méteres szintkülönbséggel"

Idén első alkalommal rendezték meg a 1.500.000 Forint összdíjazású Trans Hungária Maraton hegyikerékpáros versenyt augusztus 17-20. között, hazánk észak-magyarországi régiójában, Nagymarostól Tokajig. A versenyzők dolgát a kemény útszakaszok, a hőség és a fáradtság nehezítette, ám kárpótolta őket a térség szépsége és a helyi lakosok vendégszeretete. A 153 induló Nagymaros, Hollókő, Bükkszék, Diósgyőr, Szerencs, Erdőbénye és Tokaj városokon haladt át, etaponként átlag 5 órás időtartam alatt. A négy napos verseny minden egyes szakasza a klasszikus maratoni versenyek hosszútávjának felelt meg. Ennek ellenére Blazsó Márton a már első nap megszerzett első helyét nem engedte át, a tokaji végcélba is ő tekert be elsőként!



- Hogy tetszett a verseny, hogy érezted magad?

- Maga a verseny tetszett, azt lehet mondani, hogy napról-napra egyre jobban, mivel az első szakaszon izgultam, hogy minden rendben legyen a pályajelöléssel, hisz nem lehetett tudni, milyen lesz. Voltak is néha problémák, mert a pályabiztosítók nem álltak a helyzet magaslatán. Ezután egyre jobb lett a jelölés és a pálya adottságai is javultak - a Bükkben és a Mátrában nem nehéz élvezetes pályát kijelölni.

A taktikám az volt, hogy az első futamot egy minimális előnnyel megnyerjem, mert így nyugodtabban vághattam neki a többi napnak, akár együtt tekerve az élbollyal. Így már az elején láthattam, hogy ki az aki támadni akar és ki az, aki erős. A Grósz-Melts párosban véltem felfedezni azt a potenciált, hogy nagy eséllyel sikeres támadást hajthattak volna végre, de a sok technikai problémájuk megakadályozta őket ebben.

Az össztelós bringa szuperül fekszik erre a pályára, mert nagyon sok lankás-rázós rész volt, ahol hatalmas előnyt jelentett. Emellett még megemlíteném, hogy nekem semmi technikai malőröm nem volt.

- Itthon ez az első több napos hegyikerékpár verseny. Korábban indultál már több napos viadalokon? Hogyan készültél a versenyre?

- 2005-2006 körül indultam a négy etapos Gemenc Kupán még a szekszárdiak színeiben. Itt a három kötelezőt teljesítettem, viszont az utolsó esti kritérium versenyt kihagytam. De ez ugye teljesen más, nem hasonlítható a Trans Hungária Maratonhoz. Egy országúti versenyen csapatban megy az ember, könnyen tud magának akár pihenőnapokat is beiktatni.

Romániában nagyon sok szintes, hosszú edzéseket végeztem terepen még az XCO országos bajnokság előtt, de ez nem kifejezetten erre a versenyre szolgált, mert csak utána tudtam meg, hogy indulok.

- Hogyan értékeled a szervezést, pályajelölést, frissítőpontok kiszolgálását?

- Ha egy 1-5-ig terjedő skálát nézünk, akkor a frissítőpontok központi szervezésére egy 2-est adnék, a jelölést 4-esre, a pályabiztosítást 2-esre értékelném. Viszont a pályának a nyomvonalát, a cél és rajt állomások szolgáltatását 5-ösre, akárcsak a motorosok munkáját!

- Végszóként, ha jövőre is megrendezik a Trans Hungária Maratont, akkor indulsz?

- Lehet, hogy igen. Ha akkor is ilyen kellemes időnk lesz és az ideihez hasonló jó érzéssel tudok tekerni. Mindenképp el szeretném még mondani, hogy a kísérőim nélkül nem lehetett volna ilyen szép sikerem. Bár egyéni verseny, de mégis a kis csapatunk nyerte meg. 3 segítőm volt - Krisztián, Balázs, Géza, valamint Barátnőm, aki masszírozott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Blazsó nyerte az I. Trans Hungáriát
Blazsóval az élen érkezett be Tokajba négy nap után a Trans Hungária Maraton hegyikerékpáros verseny, miután a Zemplénen is átszáguldott a Zemplénen mezőny....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Már csak egy nap a Trans Hungária végéig
Rajt-cél győzelem a Trans Hungária Maratonon: Blazsó Mártont nehéz lesz megfogni a holnapi utolsó etapon! Ma a Bükk fennsík gyönyörű táján robogott át a harmadik napja tekerő Trans Hungária Maraton hegyibringás mezőny....
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Trans Hungária: a Kékes után is Blazsó
Ágyúszóra indultak Hollókőről a bringások, és a második napon, 32 fokos hőségben Kékestetőre is felkapaszkodtak a Trans Hungária Maraton résztvevői. A leggyorsabb ismét Blazsó Márton volt, és a tegnapi nehézségek után magára...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Blazsó bekezdett a Trans Hungárián
Szárazság, por, hőség és várakozás feletti pályarekord Blazsó Mártontól az első etapon! Elrajtolt a hazai hegyikerékpározás történetének leghosszabb etap-versenye, a Trans Hungária Maraton, még 3 kemény nap vár a maratonistákra....
Tovább a teljes cikkhez »
 

Hozzászólások
24 ÓRA
18:31  Giro: Cavendish negyedszer!  Giro: feladta a címvédő és a Tour-bajnokCsü  Cavendish újabb szakaszgyőzelme a GirónSze  Papírforma, litván szökevénysikerKe  Zöld út az erdei kerékpárosoknakVa  „Két győztes" a Giro hegyi szakaszánSzo  Nibali rózsaszínbe öltözött!  Wiggins a pokolba kívánhatta a GirótCsü  Cavendish pirosban - másodszor nyertKe  Bajban volt a Girón a Tour-bajnok  Őrült szakasz a Girón!Va  A Sky nyerte a Giro második szakaszátSzo  Cavendishé a Giro első szakaszaSzo  Ettől lehet izgalmas a GiroCsü  Cisztát találtak a Giro-bajnok testébenKe  Megússza a börtönt a doppingdoki  Azért megint megnyerné a TourtSze  A kormány is beperelte ArmstrongotKe  Visszavonult a sprinterkirály  Ír győzelem a belga klasszikusonCsü  Vallon Nyíl meglepetésselKe  Armstrong: 4 doppingeset a '99-es Touron  Befejezi a hatszoros olimpiai bajnokSzo  Maradhat a bringások kritizált elnökeSze  Giro-győztes, vb-első a CET-bemutatón  Doppingolt, vallott, mégsincs retorzióVa  Paris-Roubaix: óriási hajrával triplázásCsü  Armstrongot már úszni se engedikCsü  Armstrong úszóversenyen tér vissza  Cancellara Flandria királyaVa  Schumacher beismerte, doppingoltVa  Europe Tour: Bukás a miskolci befutónCsü  Antilopot gázolt - ezt látta a bringás!Ke  Sörensen is elismerte, doppingolt  Bringával a felhőkarcoló tetejére!Va  Buszoztak a legendás kerékpárversenyen  Ha egyszer a doppingdoktor kitálal...Sze  Súlyosan megsérült a francia legenda  Aubtóbusz ütötte el a klasszistVa  Világrekord és magyar csúcs triálbanSze  Vascsővel kergették az olimpikontSze  Tíz évig doppingolt a korábbi élbringás  Maradt a 12 éves eltiltás, itt a végeCsü  Jövőre Írországból rajtol a GiroSze  Hamilton, a dopping és a fekete vizelet  Legyőzték Contadort az emelkedőnVa  Cipollini, a sprinterek Armstrongja?Ke  Lance Armstrong nem akar fizetni  Visszavonul a doppinghősCsü  Újabb nagyágyú ismerte be: doppingoltCsü  Armstrong-ügy: A sport lelkéért küzdünk!Sze  Egyéves eltiltás SchlecknekKe  A WADA nem kér az arroganciábólKe  Vége az „Armstong-bizottságnak"Sze  Újabb bringás teregeti ki a szennyest  Contador üdvözli Armstrong vallomásátSzo  Vallomásában is hazudott ArmstrongSzo  Armstrong: Nem érdemlek halálbüntetést  Mi legyen Armstrong emlékművével?  Armstrong végre bevallotta: doppingolt
Lapozás Több hír
VIDEÓK
  • Lance Armstrong tereptriatlonban győzött A hétszeres Tour-győztes Arizonában nyert, látványos befutóval...
  • Bringást gázolt az antilop
  • Országúti világbajnokság - 2011. A brit sprinterkirály a csúcsra ért, Koppenhágában szivárványszínű trikót szerzett
  • Mc Donald's BringaMánia Magyar Nagydíj Olimiai-krossz C1 - Veszprém 2011
  • GP de Montreal (WorldTour) - 2011. Sok lúd disznót győz...
  • Az Ora Hotels-Carrera promóciós klipje Az egyetlen magyar kontinentális csapat és Lovassy Krisztián - világbajnoki induló - bemutatkozása
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - a Trial verseny a 12. helyen végző Hegedűs Lászlóval
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az elit férfiak olimpiai-krossz futama
  • Mountain bike Világbajnokság - 2011. Champery - az U23 férfiak olimpiai-krossz futama
  • Vuelta a Espanya 2011 - 7. szakasz Hatalmas bukás a sprintbefutó végén
További videók