Ahol legszigorúbb a házi doppingkontroll

Szerző: shLétrehozva: 2010. december 7. 09:03
A világbajnok norvég Thor Hushovd számára nem csak a pancsolásról szólt a Garmin-Cervelo múlt heti csapatépítő tréningje a Kajmán-szigeteken, Jonathan Vaughters ugyanis szembesítette őt a Garmin igen kemény antidopping-szabályzatával.


Hushovd aki a Cervelo Test Team megszűnését követően került egyenes ágon 6 csapattársával egyetemben a Garmin-Cervelo soraiba, korábban a Credit Agricole csapatában még együtt versenyzett Jonathan Vaughters csapatvezetővel, akivel kapcsolatban jók az első benyomásai az új felállásban:

„Jó a csapat, erős a szervezet, jól hangzik a filozófiájuk. Jonathan remekül végzi a dolgát, komoly srác, de jó humorérzékkel, sokat viccelődik, ami bejön nekem.” – foglalta össze röviden az edzőtáborban tapasztaltakat.

A Garmin a Team Sky mellett a profi mezőny egyik legkomolyabb belső-antidopping programmal rendelkező csapata, ami a legszigorúbb hivatalos doppingellenőrzéseknél is biztosabban megakadályozza a csalás lehetőségét. A csapattagoknak szerződéskor alá kell írni, hogy alávetik magukat ennek a programnak, az év 365 napjára nézve.

Olyan tesztek keretében is ellenőrzik a versenyzőiket, amit hivatalosan még a WADA sem akkreditált, például a műanyag részecskék vizsgálata a vérben, melyek vértranszfúzióra utalnak (a New York Times információi szerint ilyen teszten tulajdonképpen „megbukott” Alberto Contador is az idei Touron levett mintájával , de az eredmény nem használható fel bizonyítási eljárásban). Vagy például tiltanak a versenyzőknek bármilyen nemű tűhasználatot, amelyet nem a csapat ellenőrzése mellett tesznek, és ezt is ellenőrzik folyamatosan.

Emma Hymas
Husi és husi útitártsa. Illetve Husi és Husi husi útitársa. Vagy husi Husi útitársa? (Lazítás a Kajmán-szigeteken a rajongókkal) Fotó: Emma Hymas

Hushovd és Vaughters a versenynaptárról is egyeztetett, a világbajnok Ománban kezd majd február közepén, majd belgiumi egynaposok következnek, aztán a Tirreno-Adriatico, a Milánó-Sanremo, a Flandriai Körverseny, a Paris-Roubaix, a Tour of California, a Tour de France és a Vuelta a España szerepel a programban a szeptemberi koppenhágai világbajnokság előtt, ahol természetesen a címvédés a cél.

A 32 éves világbajnok távolabbi terveiről, pályafutásának befejezéséről is beszélt a norvég televízióban, ahol elmondta, hogy a profi kerékpározást egy norvég csapatban kívánja befejezni, segítve a feljövőben lévő norvég kerékpársportot. Nem zárta ki egy komoly norvég profi csapat létráhozásának lehetőségét sem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Contador szörfözik, Basso hegyet mászik
Ha tél, akkor csapatépítés a profi kerékpársportban, a csodálatos helyszíneken készült képeken keresztül bemutatjuk, hogyan csinálja ezt három első osztályú ProTeam: a Saxo Bank-Sungard, a Garmin-Cervelo és a...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
„Soha életemben nem láttam doppingszert”
„Én sohasem láttam doppingszert a kerékpáros pályafutásom során, és soha nem láttam doppingolást a saját környezetemben” – állította az újdonsült országúti világbajnok, Thor Hushovd, a norvég NRK televíziónak adott interjújában....
Tovább a teljes cikkhez »