KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "VARGA TAMÁS"
"A vb második felére lendülünk bele" 2009. július 27. 17:30 Életében másodszor fordul elő, hogy a televízió elől nézheti, ahogy öccse a magyar nemzeti színekért küzd. Varga Tamás, kétszeres olimpiai bajnokként szorít testvérének és társainak, hogy érmekkel a nyakukban térjenek haza Rómából. A vízilabdás berkekben csak Csuvinak becézett klasszis a SportHirado.hu-nak elárulta, szeretné visszaverekedni magát a válogatottba, hiszen néhány társával ellentétben őt még nem búcsúztatták el a Margitszigeten. Az idén nyáron Montenegróba igazoló játékos hozzátette, szerinte nyerünk a keddi, szerbek elleni negyeddöntőn.
 
Mi lesz veled, Szeged? Csuvi is elment 2009. június 6. 17:04 Távozott a Szeged Beton férfi vízilabdacsapatától az olimpiai bajnok Varga Tamás. A Csuvi becenévre hallgató klasszis ugyanis nem egyezett bele klubja fizetéscsökkentési tervezetébe, így inkább külföldre igazolt. A csongrádiakkal idén LEN-kupát nyerő pólós a montenegrói Cattaro együttesében folytatja pályafutását. Ezzel Weszelovszky László és Mihajlo Korolija után újabb meghatározó emberét vesztette el Kásás Zoltán.
 
Varga: Nem lepett meg a pénzmegvonás 2008. november 19. 19:57 Az elmúlt bajnoki idényben negyedik helyen végzett Szeged Beton VE vízilabdacsapatát húsz százalékos novemberi fizetésmegvonással sújtotta a klub elnöksége a hétvégi, újpesti döntetlent követően. A döntéssel kapcsolatban Varga Tamás, az együttes kétszeres olimpiai- és világbajnok átlövője, egyben vezéregyénisége nyilatkozott honlapunknak. A játékos azt is elárulta, győzelmet vár a Szegedtől a hétvégén Montenegróban, és véleménye szerint a Fradival csatázhatnak majd nagyot a rájátszásba jutásért.
 
Kétmillió forintot ért Varga Tamás és Vajda Attila sportereklyéje 2008. november 14. 10:45 A kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Varga Tamás Pekingben használt sapkája másfél millió forintért, a kínai fővárosban szintén ötkarikás aranyérmes kenus, Vajda Attila kézjegyével ellátott mez pedig 450 ezerért kelt el azon a jótékony célú árverésen, amelyet a KUL Alapítvány rendezett.
 
Elsüllyedt az Eger csapata Szegeden 2008. október 23. 19:45 A Szeged Beton férfi vízilabdacsapata fantasztikus játékkal három góllal legyőzte az elmúlt bajnokság ezüstérmesét, az Euroligában a főtáblára jutott Eger együttesét a férfi OB I harmadik fordulójában. A hazaiaknál Weszelovszky és Milos Korolija is három gólt szerzett.
 
A Domino háromgólos hátrányból nyert 2008. október 11. 18:58 Közel volt a bravúrhoz a Szeged Beton VE férfi vízilabdacsapata a Domino-Honvéd ellen a férfi vízilabda-bajnokság alapszakaszának második fordulójában. Hiába dobott öt gólt a mérkőzés legjobbja, Mihajlo Korolija, a hajrát jobban bírta az előző idényben bronzérmese, így a végén a Domino örülhetett.
 
Evezős Eb: két magyar egység bejutott a szombati középdöntőbe 2008. szeptember 19. 12:11 A címvédőként vízre szállt Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár előfutam-győztesként, a Simon Béla, Vinkó Gáspár kormányos nélküli kettes pedig másodikként bejutott a szombati középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök Európa-bajnokságán, Athénban.
 
Aranycsapat, harmadszor is aranycsapat! 2008. augusztus 24. 10:52 A magyar férfi vízilabda-válogatott egymás után harmadszor is olimpiai bajnok lett, miután iskolajátékkal múlta felül az Egyesült Államok nemzeti együttesét a pekingi vízilabdatorna döntőjében 14-10-re. Ezzel megvan a magyar olimpiai csapat harmadik aranyérme, a honi vízilabdasport történetében pedig a kilencedik elsőséget érték el Kemény Dénes tanítványai az ötkarikás játékokon.
 
Peking 2008: 14. helyen zárt a Varga Tamás, Hirling Zsolt duó 2008. augusztus 16. 08:30 Második lett a C döntőben, így összesítésben a 14. helyen zárta a könnyűsúlyú kétpárevezősök küzdelmeit a pekingi olimpián a Varga Tamás, Hirling Zsolt duó.
 
Újra medencében a Szeged Beton játékosai 2008. augusztus 5. 09:39 Tizenkét hét szünet után kezdte meg a a felkészülést a 2008/2009-es évadra a Szeged Beton bajnoki negyedik helyezett férfi vízilabdacsapata. A hosszú pihenés oka: a pekingi olimpia miatt az OB I majd csak október első hetében indul. Az együttes trénere, Kásás Zoltán valamint Varga Tamás az olimpiai csapattal Pekingbe utazott, így az edzéseket Juhász György szakosztály-igazgató, majd augusztus 11-étől Lengyel Gábor vezeti.
 
Következő »