Evezős Eb: két magyar egység bejutott a szombati középdöntőbe

Szerző: MTILétrehozva: 2008. szeptember 19. 12:11
A címvédőként vízre szállt Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpár előfutam-győztesként, a Simon Béla, Vinkó Gáspár kormányos nélküli kettes pedig másodikként bejutott a szombati középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé az evezősök Európa-bajnokságán, Athénban.


A viadal honlapja szerint a többi magyar egység reményfutamra kényszerül: Szabó Katalin (egypár) és az Orbán Gergely, Szekér László duó (kétpár) ötödik, a Novák Zsófia, Hajdú Zsuzsa páros (könnyűsúlyú kétpár), valamint a Juhász Adrián, Kelemen Áron, Szabó Dániel, Széll Domonkos összeállítású négypár pedig egyformán negyedik lett első pályáján. Utóbbi két számban a kevés nevező miatt nem rendeznek középdöntőt, a péntek délutáni reményfutamból egyből a fináléba, azaz a legjobb hat közé lehet kerülni.

 

A reményfutamok 14:30 órától rajtolnak, szombaton a középdöntőket, vasárnap pedig az A és B finálékat rendezik.