Újra medencében a Szeged Beton játékosai

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 5. 09:39
Tizenkét hét szünet után kezdte meg a a felkészülést a 2008/2009-es évadra a Szeged Beton bajnoki negyedik helyezett férfi vízilabdacsapata. A hosszú pihenés oka: a pekingi olimpia miatt az OB I majd csak október első hetében indul. Az együttes trénere, Kásás Zoltán valamint Varga Tamás az olimpiai csapattal Pekingbe utazott, így az edzéseket Juhász György szakosztály-igazgató, majd augusztus 11-étől Lengyel Gábor vezeti.


Közel három hónap után találkoztak ismét egymással a Szeged Beton pólósai az újszegedi sportuszodában. Az edzéseket - Kásás Zoltán igazolt távollétében - Juhász György szakosztály-igazgató vezényli. Az első héten napi egy foglalkozással készülnek az új idényre. Augusztus 11-étől Lengyel Gábor veszi át a szakmai irányítást egészen a hónap végéig, a vezetőedző visszaérkezéséig.


Az első tréningen ott tempózott a többiekkel a Galatasarayból igazolt két szerb, Vojiszlav Vejzagics, valamint Milos Korolija bátyja, Mihajlo. A BVSC-ből érkezett Kuncz Tamás és az Újpestből visszatérő Szabó Zoltán is bekapcsolódott a munkába. A pekingi csapattag Varga Tamáson kívül a juniorválogatottal Pesten készülő Török Béla hagyta ki az első edzést.


A gárda szeptember 12–14. között az újszegedi sportuszodában rendezendő hagyományos nemzetközi tornán mutatja meg magát, ahol a Honvéd és a Vasas mellet az orosz Dinamo Moszkva és a montenegrói Kotor is szerepel.