Schüttler már elődöntőben Wimbledonban

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 3. 19:33
Rainer Schüttler öt szettben, több mint ötórás csatában verte Arnaud Clement-t az angol nyílt teniszbajnokság negyeddöntőjében. A szerda este sötétedés miatt félbeszakadt összecsapás csütörtöki folytatása a német játékos győzelmét hozta, és megérdemelten jutott a legjobb négy közé, ahol a spanyol Rafael Nadal lesz az ellenfele. A párharc továbbjutója a Roger Federer, Marat Szafin találkozó győztesével mérkőzik a döntőben.


ANGOL NYÍLT TENISZBAJNOKSÁG, FÉRFI EGYES, NEGYEDDÖNTŐ
Rainer Schüttler-Arnaud Clement 6:3, 5:7, 7:6 (8-6), 6:7 (7-9), 8:6

 


A szerdán elkezdődött, ám előbb eső, majd sötétedés miatt félbeszakadt Rainer Schüttler-Arnaud Clement mérkőzés tétje az volt, melyik teniszező találkozik Rafael Nadallal az angol nyílt teniszbajnokság elődöntőjében.

 

A wimbledoni viadal negyeddöntőjébe a francia könnyebben, míg a német nehézkesebben jutott: Clement mindössze Jürgen Metzer és Jonas Björkman ellen kényszerült négyszettes harcra, míg Benjamin Beckeren és Marin Cilicen vesztett játszma nélkül lépett túl.

 

Schüttler leginkább a második fordulóban szenvedett meg, az esélyesebbnek tartott James Blake-et ütötte el a harmadik körtől öt felvonásban.

 

Szerda este két szettet tudtak lejátszani a felek, és a végsőkig kiélezett küzdelemben 1-1-gyel térhettek nyugovóra a játékosok.

 

A harmadik játszmát rövidítésben hozta a német, így másodszor került lépéselőnybe a mérkőzésen a maratoni hosszúságú, 72 perces szettet követően.

 

A lényeges különbség kettejük között a röptejátékban keresendő: Clement csak minden második hálóhoz futását tudta pontra váltani, míg ellenfele nyolcvan százalékos pontossággal operált.

 

A hatalmas küzdelem közepette elveszített harmadik játszma megviselte a francia teniszezőt, és úgy tűnt, a negyedik felvonásban vajmi kevés erőkifejtésre lesz képes. Schüttler villámgyorsan brékelt, és 4-1-es játékelőnye birtokában már érezte, ezt már csak ő tudja elbukni.

 

A folytatás azonban mégis másképp alakult: Clement előbb kiharcolta a tie breaket, majd ott sikerült két vállra fektetnie ellenfelét.

 

Az ötödik felvonásban ismét beütött a krach: az eső az öltözőbe parancsolta a versenyzőket, ám néhány percnyi pihenő után visszatérhettek a fűre. Nem sokáig, mivel később ismét jött az égi áldás, és csak hosszabb kihagyás után térhettek vissza a pályára a játékosok.

 

Schüttler végül öt szettben, a döntő játszmában 8:6-ra nyerte a Clement elleni, 5 óra 12 percig tartó, öldöklő csatát hozó negyeddöntőt, és a spanyol Rafael Nadallal mérkőzik meg az elődöntőben.