Nadal útban a világelsőség felé

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 2. 07:14
Miután legyőzte az ecuadori Nicolas Lapenttit, Rafael Nadal lesz a harmadik spanyol a tenisz történetében, aki megszerzi a világranglista első helyét. A klasszis két szettben diadalmaskodott a cincinnati tornán, és bejutott az elődöntőbe.


Lapentti az első szettben jócskán megnehezítette Nadal dolgát, a spanyolt némileg meglepte ellenfele agresszív játéka. Nadalnak a nyolcadik játékban két bréklabdát is hárítania kellett, és végül tiebreakben gyűrte le 32 éves ellenfelét.

 

A második játszma már sokkal simább volt, itt Nadal már nem adott esélyt a David Ferrert és Fernando Verdascót is elbúcsúztató Lapenttinek.

 

„Nagyon nehéz meccs volt” – nyilatkozta Nadal. – „Kicsit fáradt voltam, meleg is volt, de a legfontosabb, hogy bejutottam az elődöntőbe.”

 

A klasszis hozzátette, hogy bár ő a világranglista második helyezettjeként is nagyon boldog volt, természetesen örül annak, hogy átveszi az első helyet Roger Federertől.

 

Mert a svájci bizony négy és fél év után elvesztette a sokáig oly biztosan birtokolt világranlista-elsőséget. Amennyiben Nadal bejut a döntőbe a cincinnati tornán, úgy már augusztus 11-én átveszi az első helyet, amennyiben veszít Novak Djokovics ellen az elődöntőben, úgy egy hetet még várnia kell a „koronázásra”.

 

Nadal lesz egyébként a harmadik spanyol teniszező, aki megszerzi a világranglista első helyét. Korábban Carlos Moya (1999) és Juan Carlos Ferrero (2003) állt az élen.

 

 

TENISZ, CINCINNATI, NEGYEDDÖNTŐ:
Nadal (spanyol, 2.) - Lapentti (ecuadori) 7:6 (7-3), 6:1